Már több nap eltelt Carmina elrablása és megmentése óta. Annak ellenére, hogy Julio a segítségére sietett, nem javult közöttük a viszony. Ugyanúgy nem találkoztak, nem beszéltek, és kerülték egymást. Ricardonak feltűnt a kettejük között fellépő ellentét, és nem értette az egészet. Kereste a választ a kapcsolatuk megromlására, de semelyik felől nem kapott kielégítő magyarázatot. Tudta, hogy ez így nem mehet tovább. Nemcsak nekik, hanem neki sem jó, hogy a kedvese és a barátja nem kedvelik egymást. A békítésük érdekében cselekednie kellett valamit, ezért kitalálta, hogy mindannyian lemennek a birtokára pár napra, amelybe kérdésesen, de beleegyeztek.

Azon a héten szép idő volt, így sok időt töltöttek a szabadban. Ricardo Carminát oktatta lovagolni, ami egészen jól ment neki. Eközben Julio féltékenyen nézte őket és sokszor képzelte magát a férfi helyébe. Szeretett volna több időt tölteni Carmina közelében, úgy ahogy a nő is az övében. Csak étkezések és közös beszélgetések alkalmával élvezhették egymás társaságát.

Egy éjszaka Julio szemére nem jött álom, és kiment a teraszra, hogy kiszellőztesse a fejét. Amikor kilépett a szabadba megpillantotta Carminát a korlátnál. Elmosolyodott, mert örült neki, hogy kint van, és most biztosra tudta, hogy pár szót fognak váltani. Odasétált mellé és ráköszönt.

• Szép esténk van.

• Igen az.- nézett fel Carmina a férfira.

• Nem tud aludni?

• Valahogy úgy, de látom ön sem.

• Ricardo már alszik?

• Bizonyára, mert amikor kijöttem már elaludt.- válaszolta.

• Ezek szerint titokban jött ki.

• Ezt meg hogy értsem?- fordult a férfi felé.- Azt gondolja, hogy titkolózom előtte?

• Én nem gondoltam semmit, csak a válaszából ezt lehetett kikövetkeztetni.

• Szerintem meg nem így van.- emelte fel a hangját.- De ebbe ne menjünk bele, különben sem tartozik önre a magánéletem. És, ha most megbocsát.- Carmina indult befele.

• Várjon!- szólt utána.- Ne haragudjon az előbbi viselkedésemért.

• Nem haragszom.- fordult vissza.- Csak bánt, hogy fölényesen viselkedik velem szemben, amikor nem adtam rá okot. Én mindig kedves voltam önhöz, maga pedig az egyik percről a másikra megváltozott.

• Ez nem igaz. Nem változtam meg. Belül ugyanaz az ember maradtam, aki voltam.

• Az lehet, de én ezt nem látom. Én megszerettem azt a férfit, aki kétszer is megmentette az életem, visszaadta a lányom és partnerem volt egy fontos eseményen. Aki itt áll előttem az nem az.

• Én nem akartam megbántani, higgye el.- sütötte le a szemét Julio.

• Pedig sikerült.

• Kedvelem magát.- vallotta be őszintén.- És a viselkedésemnek is megvolt az oka.

• Igazán?- döbbent meg Carmina, amiről a kitágult szeme is árulkodott.- Mi az?

• Nem mondhatom meg, mert nem szabad.- lépett közelebb.

• Értem.- Carmina hátrálni kezdett.- Azért annak örülök, hogy nem utál.- mondta kifejezéstelen arccal.- Jó éjszakát!

Carmina bement a házba. Most már nyugodtan feküdt le, mert Julio bevallotta neki, hogy kedveli. Szíve mélyén mindig is remélte, hogy így van.

Másnap reggel boldogan kelt fel. Az esti eset visszazökkentette a régi kerékvágásba. Már alig várta, hogy találkozzon Julioval, hogy láthassa. A férfi szobája előtt haladt el, amikor hangokat hallott kiszűrődni onnan. Közelebb ment, hogy megnézze mi folyik ott. Juliot látta, aki telefonon beszélgetett valakivel.

• Nem mondtam neki, hogy nem szeretem. Láttam, hogy mennyire bántja így is, hogy nem szólok hozzá…… Igen……. Tudod, hogy ezt érzem iránta…… este még beszélgettünk is, de akkor sem vallottam be neki...... Nem mertem….. Majd megpróbálom, de egyelőre igyekszem kerülni…… Szia!

Julio felállt, hogy a helyére tegye a kagylót. Észre vette, hogy valaki áll az ajtóban, majd elmegy. Nem látta jól, hogy ki volt, ezért utána sietett. A folyosó végén meglátta Carminát. Tudta, hogy kihallgatta a telefonbeszélgetését.

• Carmina!- kiáltott. Ám a nő nem volt hajlandó megfordulni.

A szobájába lépett volna, amikor Julio megfogta és maga felé fordította.

- Félre értette.- mentegetőzött.

- Nem volt mit félre értenem.- a nőt a sírás kerülgette.- Tisztán hallottam, amit mondott. És, hogy tudja, én sem kedvelem. Sőt gyűlölöm!

Ezzel a kijelentéssel befejezte a mondanivalóját és a nappaliba sietett. Carmina ostobának érezte magát. Hogyan is hihetett ennek az alaknak? Pedig már kezdte azt hinni, hogy minden olyan lesz, mint annak idején, amikor barátok voltak. Ez a remény elillant, most már véglegesen. A könnyeit gyorsan letörölte, hogy Ricardo ne vegye észre, mert nem tud semmiféle magyarázattal előállni. Azt mégsem mondhatja, hogy Julio miatt sír. Azzal leleplezné magát.

• Szerbusz drágám! Kész vagy?- jött Ricardo.

• Mire?- Carmina nem értette mire kell készen állnia.

• Kirándulni megyünk, de hiszen ezt a tegnapi vacsoránál megemlítettem.

• Bocsáss meg, elfelejtettem.- Ricardo látta a nőn a szomorúságot.

• Valami baj van?- kérdezte.

• Csak fáj a fejem, ennyi az egész. Probléma lenne, ha én nem mennék?

• Persze, hogy nem. Menj és feküdj le egy kicsit.- küldte el pihenni a nőt.

Julio és Valéria később lementek, hogy elinduljanak. Ricardo tudatta velük Carmina állapotát, majd útnak indultak. Már a fél utat megtették, amikor Julio egy indokkal vissza akart fordulni.

• Otthon felejtettem a vitaminos vizem.- hazudta.

• Hogy midet?- értetlenkedett Ricardo.

• A vitaminos vizem.

• És az olyan fontos?- kérdezte Valéria.

• Igen. Várjatok meg itt. Addig is pihentek egy kicsit.

Amint ezt kimondta futásnak eredt és meg sem állt hazáig. Visszatérésének valódi okát nem árulta el, mégpedig azt, hogy Carmina miatt fordult meg. Először körülnézett a házban, hogy hátha valahol ott találja a nőt, de sehol sem volt. Az egyik arra igyekvő cselédtől kért útba igazítást, aki elmondta, hogy fent alszik a szobájában. Gyorsan felsietett, de az ajtó előtt hirtelen megtorpant. Halkan benyitott, nehogy felkeltse az asszonyt.

Carmina ott feküdt az ágyban. Julio lassan odasétált és letérdelt az ágy mellé. Megfogta a kezét és megsimogatta. Egy darabig ott időzött mellette, majd felállt, hogy betakarhassa. Mielőtt elment volna adott Carminának egy lágy csókot az arcára, amitől elmosolyodott.

Nem sokkal Julio távozása után felébredt és különösnek találta, hogy be volt takarva. Lement a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet, és az ott szorgoskodó cselédet kérdezte.

• Nem tudod, hogy ki járt a szobámban?

• Julio úr kereste magát.

• Julio?- lepődött meg Carmina.

• Igen. Fel is ment önhöz.

Carmina nem értette, hogy mit akarhatott tőle, de kedves volt tőle, hogy letakarta. Felhívta Virginiát, mert valakivel meg kellett osztania aggályait.

• Hogy vagy anya?

• Lehetnék jobban is.

• Történt valami?

• Nem értem a férfiakat.

• Na ezzel nem csak te vagy egyedül.- viccelődött a lány.- Mesélj!

• Tegnap este Julio azt mondta, hogy nincs velem semmi baja, ma meg kihallgattam egy beszélgetését, amelyből ki lehetette venni, hogy nem kedvel. Erre az előbb mondta a cseléd, hogy amikor aludtam betakart.

• Ezen mit nem lehet érteni? Világos, hogy érdeklődik irántad.

• Na de Virginia! Hogy mondhatsz ilyet?

• Én csak azt mondom, amit látok. De ha nem akarod, akkor ne hidd el.

• A képzeleted játszik veled. Most le kell tennem, mert úgy hallottam, hogy megjöttek.

• Sok szerencsét!

• Mihez?

Választ már nem kapott, mert Virginia letette a telefont. „Bárcsak igaza lenne és valóban érdekelném Juliot.” Mondta magában, majd felállt, hogy üdvözölje Ricardot.

• Julioék?

• Kint vitatkoznak.- felelte mosolyogva a férfi.

• Min vesztek össze?

• Nem tudom. Egész úton nem szóltak egymáshoz. Megyek lezuhanyzom.

• Rendben. Addig elkészítem a vacsorát.

Valéria már vörös volt a dühtől, ráadásul az is bosszantotta, hogy a férje nem veszi komolyan.

• Hozzád beszélek!- ordított rá.

• Engem meg nem érdekel. Állandóan a vinnyogásodat kell hallgatnom. Carmina így, Carmina úgy. Nem feledkezhetnél meg róla végleg?

• Hogyan is tudnék? Hiába tagadod, hogy tetszik neked, én akkor is látom rajtad.

• És akkor mi van?

• A feleséged vagyok!

• Sajnos!- kelt ki magából a férfi.- Ma már kétszázadszor mondod, hogy a feleségem van. Mintha ezt nem tudnám. Elegem van belőled.

Julio dühödten elrohant. Valéria utána sietett, de előtte a konyhában levő Carminát kérte meg arra, hogy vigye fel a törölközőket a fürdőjükbe, mert ő kimegy megkeresni Juliot. A nő nem értette, hogy miért beszél ilyen kedvesen vele és, amikor látni rajta, hogy mérges. Nem is nagyon foglalkoztatta, hanem szó nélkül felvitte a rongyokat.

Az ágyon ott voltak Julio levetett ruhái, ám a férfit nem látta sehol. Letette a törölközőket, hogy jobban szemügyre vegye a terepet, nehogy valaki meglássa azt, amire készül. Bezárta az ajtót és az ágyhoz ment. Onnan felvette a férfi ingét és az orrához emelte, majd mélyen beleszagolt. Érezte rajta Julio kellemes illatát, és magához ölelte. Elképzelte, hogy a férfi átkarolja és szerelmes szavakat suttog a fülébe, közben ringatóznak egy szép, lassú zenére. De fel kellett ébrednie, nem álmodozhat tovább olyanról, mely sosem válik valóra. A szerelem, amelyet Julio iránt érez hatalmas, de reménytelen. Sóhajtott egyet, majd ismét a törölközőket vette magához, hogy bevigye a fürdőbe.

Amikor belépett gőz csapta meg. Beljebb ment és meglátta, hogy Julio ott áll félmeztelenül, csak egy törölköző takarta az alsó testtájékát. Hirtelen elszégyellte magát, ami következtében elvörösödött. A férfi észre vette, hogy zavarba esett.

• Csak a törölközőket hoztam be.- takarta el a szemét Carmina.

• Köszönöm.- mosolygott Julio és elvette a nő kezét a szeme elől.- Jó, hogy itt van.

• Nekem nem annyira.- mondta zaklatottan, amin a férfi csak nevetett.- Ne nevessen! Máris megyek.

• Mielőtt elmenne megtenne nekem valamit?

• Tessék.

• Bekenné a hátam ezzel a krémmel, mert ott nem érem el.- kérte Julio.

• Én?- meresztette ki a szemét.

• Kérem.- nézett rá Julio olyan aranyosan, aminek Carmina nem tudott ellen állni.

Letekerte a tubusról a kupakot és nyomott egy kicsit a kezére, majd el kezdte dörzsölni a férfi bőrébe a krémet. Lágyan nyomkodta a lapockáját, majd a vállát masszírozta. A férfi lassan megfordult, hogy elölről is bekenje. A tekintetük találkozott, miközben Carmina Julio mellkasát simogatta. A szívűk egyre hevesebben vert az izgatottságtól. A nő hátrálni kezdett, de Julio ment vele. Egy fal állította meg őket. A férfi közelebb húzódott és Carmina derekára tette a kezét. A nő nem tett semmit, hogy ezt megállítsa, mert élvezte a helyzetet, még akkor is, ha magának sem ismerte el. Julio a fejével lassan közelített az asszonyéhoz. Az orruk hegye már szinte összeért. Hallották egymás levegővételét és szívdobbanását. Behunyták a szemüket és Julio átkarolva megcsókolta Carmina ajkát, aki átölelte a férfi nyakát és szorosan magához húzta. Egyre erősebben ölelkeztek és átadták magukat a szenvedélynek. Lelkükből határtalan boldogság szabadult fel. Beletúrtak egymás hajába, már alig tudtak parancsolni a vágyaiknak. Végül elengedték egymást és pislogás nélkül meredtek rá a másikra. Arcuk érzelemmentes volt. Nem tudták, hogy most mi zajlik le bennük. Egy olyan érzelem áradaton mentek keresztül, melyre nem számítottak. Ez nem olyan volt, mint egy egyszerű csók, ez jobb volt. Ez maga volt a szerelem. Julio megsimította Carmina arcát és megszólalt.

• Carmina, amióta ismerem szeretem teljes szívemből.

• Oh, Julio!- ölelte át a férfit boldogságában.- Én is szeretem magát.

• Most már tudja, hogy mi volt az a titok, ami miatt csúnyán bántam önnel.

• Ez sosem fordult meg a fejemben.- mosolygott a nő, miközben elengedte Juliot.

• Olyan boldog vagyok!- kiáltott fel a férfi.

• Cssss! Halkabban! Még valaki meghallja és a végén lebukunk.

• Nem érdekel. A világgá akarom kürtölni, hogy szerelmes vagyok magába.

• Én is ezt szeretném, de egyelőre ne mondjuk el senkinek.- kérte Carmina, majd az ajtó fele indult és ott megfordult.- Várjunk vele. Jó?

• Rendben.- sétált oda és ismét megcsókolta.- De ezért cserébe kérnék valamit.

• Mi lenne az?

• Nem tegezhetnénk egymást?

• Dehogynem.

Carmina e válasza után kiment a szobából és a sajátjába indult. Ismét boldognak érezte magát. Úgy találta, hogy beteljesedett az élete. Először visszakapta a lányát, majd Rodrigo végleg kilépett az életéből. És most kiderült, hogy a férfi, akit szeret viszont szereti. Ennél nagyobb öröm nem is érhette volna. Már csak idő kérdése és együtt lesznek. Julio is ekképp gondolkodott. Egykor megfogadta, hogy többet nem lesz szerelmes, de Carmina felébresztette benne ezt az érzést. Tudja, hogy ő az, aki mellett le tudná élni az életét.

Másnap reggel visszaindultak a városba. Carmina és Julio továbbra is titkolták a kialakult viszonyukat, és antiszimpatizáltak egymással. Éppen hogy hazaértek, Consuelo rossz hírekkel szolgált, miszerint Abrahamot baleset érte, és most a kórházban fekszik. Ricardo és Carmina azonnal besietnek, majd Juliot és értesítették az esetről, aki abban a pillanatban ért haza Valériával.

• Be kell mennem.

• Minek? Nem tartozik hozzád az a fiú.- állította meg a felesége.

• A barátom kedvesének a fiáról van szó, és érdekel mi van vele.- idegeskedett a férfi.

• Netalántán a barátod kedvese érdekel?- kérdezte cinikusan.

• Fejezd be mielőtt elkezdenéd. Oké?

• Bocsánat.- emelt fel Valéria a kezét, majd megfogta a férfi vállát.- Mielőtt bemész hozzájuk, tudnod kell valamit.

• Miről van szó?

• Édesem,- kezdte- gyermekünk lesz.

• Tessék?- Julio csapásként élte meg ezt a bejelentést.- Gyermekünk?

• Igen. Hát nem csodálatos?

• Az.- hangja és arckifejezése elárulta, hogy nem örül ennek.- Akkor most elmegyek.

Valéria vigyorogva nézett a távozó férfi után. Tudta, hogy most már nem hagyja magára. A születendő gyermekük miatt vele marad örökre.

Julio izgatottan érkezett be a kórházba. Félt találkozni Carminával, nem tudta, hogy közölje vele Valéria állapotosságát. Amikor beért a váróteremben, csak Ricardo volt ott.

• Hogy van a fiú?

• Rosszul.- felelte a férfi.

• És Carmina?

• Szerinted?

Ricardo észre vette barátja zaklatottságát és rákérdezett a bajára.

• Abraham miatt aggódsz ennyire?

• Nem. Vagyis miatta is, de van itt még más valami.

• Mond csak el.- tette az egyik kezét Julio vállára.

• Valéria gyereket vár tőlem.- jelentette ki szomorúan.

Nem is vette észre, hogy Carmina akkor jött, és meghallott mindent.

• Gratulálok!

• Köszönöm.- mondta Julio nem túl örömteljesen.

Carminát csapásként érte ez a hír. Azzal, hogy apa lesz még a reményt is elvesztette, hogy valaha együtt lesznek. Becsapva érezte magát e pillanatban. Úgy gondolta, hogy a férfi csak szórakozott vele. Ez nagyon fájt neki, de tudta, hogy nem szabad semmi érzelmet kimutatnia, ezért szép lassan odasétált a két férfihez.

• Hogy van Abraham?- kérdezte Julio.

• Úgy, ahogy eddig.- gyorsan Ricardora nézett. Nem akarta, hogy a tekintete találkozzon a Julioéval.- Drágám, menjünk kérlek. Fáradt vagyok, és egy cseppet le szeretnék dűlni. Addig Consuelo bent lesz.

• Rendben.- fogta meg a nő kezét.- Viszlát barátom.

• Sziasztok!- a férfi észre vette, hogy Carmina furcsán viselkedik vele. Arra gondolt, hogy meghallotta a beszélgetésüket, ami nem jönne túl jól.

Másnap reggel összefutottak Ricardonál. A légkör feszült volt bent. Julio már biztosra tudta, hogy rosszat tehetett, mert Carmina nem volt hajlandó vele szóba állni, ráadásul a tekintetét is mellőzte. Olykor egymásra néztek, de ennek a nő megvető nézése volt az ára. Carmina nem mutatta ki dühét, hanem magába fojtotta.

• Most már megyek.- jelentette ki.

• Én nem tudlak elvinni, mert fontos embert várok.- mondta Ricardo.

• Nem gond, majd hívok taxit.

• Nem szükséges.- szólt bele Julio.- Majd én elviszlek.

• Köszönöm, de nem.- utasította vissza Carmina a férfi ajánlatát.

• Pedig ez nagyszerű lenne. Julio mellett biztonságban tudhatlak.

• De Ricardo…

• … kérlek.

• Jól van, de csak a te kedvedért.

Miután elköszöntek egymástól, Julioval az autójához indultak. Egész úton nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Carmina direkt kifele nézett az ablakon, és úgy tett, mintha el lenne gondolkodva. Egyszercsak megállt az autó a kórház előtt.

• Köszönöm, hogy elhoztál. Szia!- Carmina szállt volna ki az autóból, amikor Julio hirtelen megragadta.

• Várj egy kicsit.

• Mit akarsz?

• Beszélnünk kell.

• Nekünk nincs miről beszélnünk.- mondta.

• Tudom, hogy értesültél arról, hogy Valéria terhes, de ennek ellenére téged szeretlek.

• Akárhogy is erősködsz, nem fogsz meggyőzni.- miután ezt kimondta, kiszállt a kocsiból és sebes léptekkel a kórház felé indult.

Julio is kiszállt az autóból és utána rohant. Visszarántotta és maga felé fordította.

• Kérlek hallgass meg! Megmagyarázok mindent.

• Ezen nincs mit megmagyarázni.

• Dehogy nem! Szeretlek és te is szeretsz.

• Te csak azt hiszed.

• Ezzel azt akarod mondani, hogy te nem így érzel irántam?

• Pontosan. Aznap este csak azért mondtam, hogy elengedj.- hazudott Carmina.

• Ez nem igaz! Kelt ki magából Julio és szorosan magához húzta a nőt.

• Eressz el!- tolta el magától.- Jobb lenne, ha többet nem szólnál hozzám, sőt ne is gyere a közelembe, mert mindig csak keserűséget okozol nekem. Átkozom azt a napot, amikor megismertelek!- mondta tele haraggal a szívében, majd ott hagyta a férfit.

Carmina nem fordult vissza, pedig a kíváncsiság hajtotta. Félt, hogy azzal a lépéssel elárulná magát és érzéseit. Egyszerre szerette a férfit, de ugyanakkor gyűlölte is. Megfordult a fejében, hogy talán igazat állít, de az esze azt súgta, hogy ne bocsásson meg neki.

Julio is vacakul érezte magát ezekben a pillanatokban, mégsem gondolta úgy, hogy bűnös lenne. Nem az ő hibája, hogy nem magyarázhatta el a nőnek. De abban hibázott, hogy először nem neki mondta el. Ezért a tévedéséért nagy árat fizetnek mindketten, mert mindamellett, hogy Carmina azt mondta neki, hogy nem szereti, nem hitt el. Ha közömbös lenne számára, akkor nem így reagálna egy ilyen komoly dologra, ráadásul azon az éjjel nem vallott volna szerelemet. Ha tagad is, a csókja az ellenkezőt bizonyította. Az egy szerelmes asszony csókja volt. Annak ellenére, hogy ezek jártak a fejében, tisztában volt azzal, hogy szerelmük nem válhat valóra. Most már csak azt kell leküzdenie, hogy a láthatási vágy ne hajtsa egyfolytában.

A következő napok nagyon megviselték mindkettejüket. Carmina amellett, hogy a fiáért aggódott és naphosszakat töltött mellette, szenvedett Julio hiánya miatt is. Nem volt kivel megosztani gondjait, így belülről emésztette minden probléma. Consuelonak feltűnt a nő különös viselkedése, amit szóvá is tett neki.

- Már napok óta letört vagy.

- Csak aggódom Abraham miatt.

- Elhiszem, de látom, hogy nem csak ez van. Nézz rám!- kérte Consuelo.- Bennem megbízhatsz.

- Tudom.

- Akkor mesélj!

- Van egy férfi, aki sokat jelent számomra, de csak keservet okoz nekem. Már úgy nézett ki, hogy boldogok leszünk, de hazudott.

- Gondolom nem Ricardoról van szó.

- Úgy van. Nem Ricardo az a férfi.

- Julio?

- Más nem is lehet.

- Igaz. De mivel bántott meg?

- Azt hazudta, hogy szeret, közben meg kiderült, hogy a felesége, Valéria gyereket vár tőle.

- De ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem mondott igazat.

Carmina ekkor felnézett a nőre és kíváncsi tekintetet szegezett rá, és várta, hogy magyarázza tovább az elméletét.

• Miből gondolod?

• Megcsókolt?

• Igen.- mosolyodott el zavarában Carmina.

• Hogy történt és mikor?- Consuelot egyre jobban kezdte érdekelni barátnője története.

• A hétvégi kiránduláson történt. Véletlenül belébotlottam a fürdőben, majd megkérte, hogy segítsek neki bekenni a hátát, aztán megfordult, és a többi csak úgy jött magától.

• És jó volt?- vigyorgott Consuelo.

• Csodálatos. De annak már vége.

• Csak azért, mert te azt szeretnéd.

• Én nem szeretném, de ez van.

• Julio szeret téged. Látom, de te nem engeded magadhoz a makacsságod miatt. Olyan vagy, mint a bátyád. Le sem tagadhatnátok, hogy testvérek vagytok.

Ezekkel a szavakkal vidámságot varázsolt Carmina szívébe, aki boldogan ment be Ricardohoz. Ez az öröm azonnal elillant, amikor meglátta az irodában Juliot.

• Sziasztok!- üdvözölte őket, majd egy csókot adott Ricardonak, ami Juliot szemlátomást irritálta.

• Jó, hogy itt vagy, mert így megspóroltam egy utat.

• Miért? Jöttél volna hozzám.

• Pontosan, de így jobb lesz, mert itt van az én kedves barátom, aki tanú lehet.

• Miben?- keltette fel a nő kíváncsiságát a férfi titkolózása.

• Carmina,- szólította meg kedvesen, majd a zsebéből elővett egy kis dobozkát, majd a nő elé tárta.- hozzám jössz feleségül?

A nő hirtelen letaglózódott a döbbenettől. Szemével a Julioét kereste, akin szintén látszódott, hogy meglepetésként érte az eljegyzési kísérlet. Várta, hogy Carmina mit válaszol Ricardo kérdésére, aki viszont még sokáig szótlanul állt a férfi előtt.

- Mit válaszolsz, édesem? Hozzám jössz?- türelmetlenkedett Ricardo.

Carmina még egy utolsó pillantást vetett a szerelmére, majd döntött.

• Igen, hozzád megyek.- mondta ki fájdalmas körülmények között.

Julio elfordult, hogy ne láthassák, hogy mindez érzékenyen érintette. Szeme benedvesedett, amit azonnal letörölt a kezével, így Carmina sem láthatta gyengeségét. Persze neki sem esett jól kimondani, de meg kellett tennie. Ha hozzá megy akkor talán elfeledi Juliot, és kitépi őt a szívéből mindörökre.

Az elkövetkezendő napon Julio már nem bírta ki, hogy ne beszélhessen vele. Mivel otthon nem volt, tudta, hogy a kórházban kell keresni, ezért azonnal besietett. Meg kell tudnia, hogy igazán szereti, és nem nyugszik bele az elvesztésébe, hanem küzdeni fog érte bármi áron. Ezen gondolatok között lépett be a klinika ajtaján, majd a liftbe, amely arra a szintre vitte, ahova indult. Egyenesen Abraham szobáját vette irányba, de egy ismerős hang megállította. Hátra fordult és megpillantotta Sandrát, rég nem látott unokahúgát.

• Julio! Te meg mit keresel itt?

• Sandra, de rég láttalak! Hogy vagy?- a férfi két puszival és egy nagy öleléssel üdvözölte a nőt, amit a szobából kilépő Carmina is meglátott. Hirtelen féltékenység fogta el, ami következtében gyorsan oda sietett, mert ezt nem hagyta szó nélkül.

• Milyen aranyosak!- gúnyolódott.

• Carmina, te meg mit keresel itt?- ijedt meg Julio.

• Az a kérdés, hogy te mit keresel itt.- tette ölbe a kezét idegesen.

• Hozzád jöttem.

• Akkor már mehetsz is!- zavarta el Carmina.

• A feleséged?- érdeklődött Sandra.

• Isten ments! Még az kéne!- vágta rá.

• Carmina, most az egyszer hallgass meg!- kérte a férfi.- Félre érted a helyzetet. Ő Sandra Ramones, az unokahúgom.

• Üdvözlöm.- nyújtotta a kezét.

• Tényleg?- Carmina elszégyellte magát, ami miatt elvörösödött.

• Igen.

• Akkor elnézést kérek.

Miután Carmina elment, Julio elköszönt a rokonától és utána eredt. A nő bent állt az ablaknál és kifele nézett. Az ajtónyitásra önkétlenül megfordult.

• Minek jöttél be?

• Beszélni szeretnék veled.

• Én viszont nem szeretnék. Úgyhogy menj ki!

• Addig nem, amíg meg nem hallgatsz.- zárta kulcsra az ajtót.

• De akkor gyorsan.- sürgette Carmina.

• Ezt nem ígérhetem, de igyekezni fogok.

Julio beljebb lépett, és egy nagy levegővétel után belekezdett a mesélésbe.

• Egyszer éppen haza fele igyekeztem egy bárból, amikor meghallottam egy nő segélykiáltását. A hang irányába siettem, és megláttam, amint egy alak próbálja betuszkolni az autójába. A segítségére siettem, és hála Istennek sikerült megakadályoznom a rablást.- Carmina sóhajtott egyet, majd az ablak felé fordult.- Egyből láttam rajta, hogy egy nagyon kedves asszony, és azonnal megtetszett. Azt hittem aznap látom először és utoljára, de a sors úgy hozta, hogy ismét találkoztunk. Egészen jól összebarátkoztunk, és boldog volt minden órám, amelyet a közelében tölthettem. Napról napra jobban éreztem magam mellette, s már olykor hiányzott nekem. Folyton rá gondoltam, s egyszer azon kaptam magam, hogy beleszerettem.- a nő erre hirtelen mozdulattal a férfi felé fordult.- Tudtam, hogy ez a szerelem reménytelen, és igyekeztem kerülni. Azt hazudtam neki, hogy nem kedvelem. Ezzel nem csak neki okoztam fájdalmat, hanem magamnak is. Egy napon ismét felbukkant az az ember, aki akkor éjjel megtámadta, de ezúttal sikerült neki elvinnie. Ekkor nagyon megijedtem, mert féltettem. Utána siettem és nagy nehezen kiszabadítottam. Örültem neki, és ott tartottam a karjaimban. A harag még mindig nagy volt köztünk, de egy szép napon úgy hozta a sors, hogy szerelmet vallhattam neki, és megcsókoltam. Éreztem, hogy ő is viszont szeret. Egy váratlan esemény folytán viszont, hazugnak tekintett, és kidobott. Nem adott esélyt arra, hogy elmagyarázzam, és, hogy bebizonyítsam szerelmem.

• Ezt most miért mesélted el nekem?

• Hogy tudd, hogy már régóta szeretlek, és nemcsak hóbort volt az egész.

• Nem tudom, hogy mit higgyek.- tördelte a kezét.

• Hallgass a szívedre!- lépett elé hirtelen.

• Azt teszem.

• Na és mit súg?- közelebb hajolt a nőhöz.

• Nem tudom.- hazudta félve, pedig tisztában volt érzelmeivel.

• Dehogynem.

Julio megérintette Carmina alkarját, majd magához húzva gyengéden megcsókolta az ajkát. Percekig egymásba bújva ölelkeztek elfeledkezve mindenről és mindenkiről, csak a pillanatnak éltek. Julio hitte, hogy ismét meghódította Carminát, aki nem tudott neki ellenállni. Erről a forró csókja és erős, mégis puha ölelése tanúskodott. A nő is érezte, hogy elveszett, és tovább már nem tudta leplezni szerelmét. Lassan elengedték és rövid ideig csak nézték egymást kifejezéstelen arccal.

• Most már hiszel nekem szerelmem?- kérdezte Julio.

• A lelkem mélyén mindig is hittem neked.

Julio ismét adott neki egy csókot.

• Szeretlek Carmina.

• Én is szeretlek édesem.- a nő mosolygós arca szomorúra váltott. Ismét az ablak felé fordult, majd odament.

• Mi a baj?- Julio nem értette kedvese távolodását.

• Ezt nem tehetjük meg.- fordult vissza.

• Miért nem?- lépett közelebb.

• Mert már mindketten elköteleztük magunkat másnak.

• Ez igaz, de megváltoztathatjuk döntéseinket.

• A kárukra? Azt nem engedhetjük meg. Vedd figyelembe, hogy gyereked lesz! Engem meg eljegyzett Ricardo.

• Azt tudom.- dörzsölte meg az állát a férfi.

• Persze, hogy tudod, mert ott voltál.- Carmina megfogta Juliot.- Hidd el, hogy nekem is nehéz.

• Elhiszem, de áldozzuk fel szerelmünket mások boldogságáért?- Julio látta Carmina szemében, hogy ezt akarja. Ettől mégjobban becsülte őt, mert nem mindenki képes megválni attól, ami kedves neki. Főleg úgy, hogy a saját boldogságáról mond le miatta. Azonfelül igaza is van. Nem teheti tönkre három számára fontos személy életét. Ricardoét, Valériáét és a születendő kisfiáét sem.- Igazad van.

• Kérlek, ne haragudj!- fakadt sírva.

• Nem haragszom édesem.- ölelte át a zokogó asszonyt.- Nem lehetünk önzőek. De remélem tudod, hogy szeretlek és mindig is szeretni foglak.

• Tudom.

Napok múlva Abrahamot kiengedték a kórházból. Ricardo és Carmina megvárta ezt a pillanatot, majd egy ünnepélyes vacsora után bejelentették a családnak az eljegyzésüket, és a hónap végén tartandó esküvőjüket. Lourdest és Juliot kérték fel tanúnak. A férfi ezt egy kihívásnak vett, amit a sors intézett neki. Vajon ki fogja- e bírni az esküvőt, ha még az eljegyzés is letargiába veri?

A hónap vége túl hamar érkezett el Julio és Carmina számára. Fejben készen álltak az örökké szóló szakításnak, de lélekben még nem. A férfi bent állt a templomban a teljes izgalomban lévő Ricardo mellett. A vendégek már mind elfoglalták a helyüket, és a pap is bejött. Már csak a mennyasszonyra vártak, aki nemsokára belépett a kápolnába testvére, Rafael oldalán. Nem látszott túl boldognak, főleg akkor nem, amikor az oltárhoz érve Juliora nézett. Azért megpróbált egy kis mosolyt az arcára facsarni a jövendőbeli férje miatt. Mégsem veheti észre bánatát. Az atyához fordultak, aki elkezdte a szertartást. Az esküvő Ricardo számára hosszadalmas volt, mert már feleségének akarta tudni Carminát. Viszont neki és Julionak egy röpke perc volt az egész, tele keserűséggel. Lejátszódott bennük minden mi köztük történt a megismerkedés pillanatától, a szerelmi vallomásokon át, a szakításig. A férfi már nem bírta könnyek nélkül és kisietett az egyházból. Nem akarta hallani, amint kedvese kimondja a „boldogító igent”.

Carmina megérezte Julio döntését, és önkétlenül megfordult. Látta, hogy a kijárat felé sétál, ekkor a szívébe valami belenyilallt, de nem mert sírni. Ricardora nézett, aki nem értette a dolgot, de nem is foglalkozott vele. Jobban érdekelte, hogy Carmina nemsokára a felesége lesz. Ez meg is történt. Julio távozása után a pap feltette az életre szóló kérdéseket, amire egyértelműen igennel feleltek mindketten.

A templomi esküvővel befejeződött a házasságkötés, de az utána tartandó estén mindenki ott volt. A hangulat jó volt, és sorra jöttek a gratulációk. Julio is gratulált nekik, de inkább a barátjához szólt, mint Carminához, mert még utoljára beszélni szeretett volna vele, majd amikor egyedül maradt, kihívta a teraszra.

- Én csak szeretnék tőled elbúcsúzni.- kezdte a férfi.

- Julio, ne nehezítsd meg a helyzetet. Így is szenvedek.- kérte Carmina.

- Úgy, ahogy én kedvesem.

A nőnek jól esett, hogy Julio így szólította.

- Amikor ott álltam az Úr színe előtt, hazugnak éreztem magam. Becsaptuk Ricardot.

- De ezt érte tettük.

- Igen, meg a családodért.

- Értük is.- Julio megfogta Carmina kezét és megpuszilta a kézfejét.- Szeretlek.

- Ne mondd ezt többet!- a nő könnyeivel küszködött.

- Most hallod utoljára.

- Hogy bírjam ki, hogy ne hiányozz, hogy ne szeress többé?

- Akkor én? Mindkettőnkre nehéz út vár, amit ki kell állnunk saját magunkért és egymásért. Érted?

- Értem, de nehéz lesz. Mondj valamit, amitől megnyugszom majd.

- Ne feledd, hogy a szívem örökké a tied.

Carmina zokogva Julio ölébe ugrott és nem engedte el, majd még egy utolsó csókot adott neki, mely sokkal mélyebb volt, mint az eddigiek. Benne volt minden érzelme, a szerelme, a szenvedélye, de még a fájdalma is.

Ezzel vettek végső búcsút egymástól.