Ricardo és Javier az orvos engedélyezésére bemehettek Juliohoz, akinek alélt teste az ágyon feküdt. Mindenhonnan csövek lógtak, amik egy- egy géphez tartoztak. Ricardo reménytelen tekintettel nézte a haldokló barátját. Sírni nem mert, de érezte, hogy a küszöbén van. Leült az ágy mellett álló székre és beszélni kezdett Juliohoz.

-          Barátom, kérlek épülj fel mihamarabb. Nagyon hiányzol nekünk.- Javier Ricardo vállára tette a kezeit együttérzésképpen.- Mindenki itt van, aki csak számít. Képzeld, Rosa visszajött.- újságolta boldogan bízva abban, hátha hallja, amit mond.- Valéria meg elmondta Jaiménak, hogy ő az anyja. Itt kell, hogy légy velünk, hogy együtt ünnepelhessünk.

-          Nem hallja Ricardo.- szorított egyet Javier a kezével.- Nincs eszméleténél.

-          Javier.- ugrott fel a férfi és Julio kezeire mutatott, amely megmozdulni látszott.

-          Csak képzelődsz.

-          Nem igaz, láttam a két szememmel, hogy megmozdult.- nevetett a férfi és Juliohoz hajolt.- Hallasz barátom?

-          Carmina…..- nyögte.

-          Carmina? Mi van vele?- fülelt Ricardo.

-          Benjamin…..- szólt ismét.

-          Mit akarsz mondani?- faggatta tovább.

-          Hogy erre miért nem gondoltam!- bosszankodott Javier.

-          Te tudsz valamit.- fordult felé Ricardo.

-          De ostoba vagyok! Ez az! Carmina Benjaminnál van.- gondolkodott el.- Amikor még a bizalmasa voltam mondat nekem, hogy bosszút fog állni rajtuk, amiért megölték a fivérét Rodrigot.

-          A testvére volt?- nézett Ricardo egy nagyot.- Akkor Carminát is…..

-          Nem, őt nem.- Javier tudta, hogy a férfi arra gondol, hogy őt is megölte.- Benjamin szereti Carminát, sosem tudná megölni.

-          Ez valami családi örökség lehet. Rodrigo is ugyanez a típus volt. De akkor hol lehet most?

-          Benjaminnak van egy háza a város végén, kb. két órára innen. Biztos vagyok benne, hogy ott vannak.

-          Miért vagy ennyire biztos benne?- kérdezett vissza a férfi.

-          Mondtam már, hogy a bizalmasa voltam.

-          Siessünk akkor!- ugrott egyet a férfi és kiviharzott az ajtón.

-          Mi történt?- állt fel Consuelo.

-          Tudjuk hol van Carmina.- válaszolta Ricardo.- Te hívd Moralest és küld az alábbi címre.

Javier gyorsan papírra vetette a címet és Ricardoval együtt elhajtottak.

Carmina felvette azt a ruhát, amit Benjamin adott neki és lement vacsorázni. A férfi a hallban várta a kandalló mellett. Gyönyörködve meredt a szépséges nőre, aki szemben állt vele. Töltött két pohár pezsgőt, és az egyiket az asszonynak nyújtotta, akinek el kellett fogadni.

-          A szépségedre!- emelte fel a poharát a férfi, majd kiürítette.- Kész a vacsora drágám.- ragadta meg a kezét és az étkezőbe vezette. Először Carminát ültette le, majd ő is leült vele szemben.- Miért vagy ilyen szomorú? Most ünnepelnünk kellene.

-          Ugyan mit?- kérdezett vissza a nő.

-          Már egy hónaposak vagyunk.- húzogatta a szemöldökét.

-          Te bolond vagy.- felelte undorodott képpel Carmina.

-          Ne légy ilyen gonosz.- háborodott fel Benjamin.- Jobban szeretted volna azt hallani, hogy egy hónapja halott a te Juliod, akinek a testét gondolom már a kukacok szétrágták.- mondta utálatos hangnemben a férfi.

-          Hogy lehetsz ilyen álnok?!- pattant fel Carmina idegesen és a szemeiből kitörölte a könnyeit.- Egy visszataszító alak vagy, akit teljes szívemből gyűlölök. Nem tudom melyikkőtök volt a kegyetlenebb. Te vagy a kedves öcséd? De az biztos,- mutatott rá Carmina- hogy mindketten a pokolra fogtok jutni!

-          Vegyél vissza magadból.- állt fel Benjamin is.- Nem tűröm, hogy sértegess a saját házamban.

-          Akkor engedj szabadon.

-          Még csak azt kéne.- röhögött a férfi.

-          Akkor elmegyek én magam.- Carmina a bejárat felé kezdett rohanni reménykedve abban, hogy az ajtót estére nyitva hagyta.

Benjamin azonnal utána sietett és lefogta az ajtót rángató nőt. Maga felé fordította és egy hatalmasat kevert le neki, amitől a nő elájult. Ölbe kapta és felvitte a hálóba, és az ágyra helyezte.

-          Bután viselkedtél édesem.- nézett le rá.- De a szépséged mindenért kárpótol majd.

Benjamin levetette a zakóját és az ingjét kezdte gombolni, majd a nő felé emelkedett. Csókolni kezdte az arcát, majd az ajkát és lassan lejjebb haladt a nyakánál fogva, míg elért a mellkasáig. Megsimította gömbölyded melleit és hámozni kezdte róla a ruhát. Carmina ebben a pillanatban magához tért és rémülten kapott a fejéhez, amint megérezte magán a férfi nehezedő testét.

-          Ne Benjamin, kérlek, ne!- ordította zokogva.

-          Mennyit álmodoztam erről a pillanatról szerelmem. Te és én együtt.- nyögdécselt a férfi, miközben tapogatta Carminát.

-          Neee… .könyörgöm.- sírt fel, mikor érezte, hogy Benjamin, már az alsó fehérneműjét húzogatja.

-          Ricardo és Javier megérkeztek a házhoz.

-          Ez az?- szállt ki az autóból Ricardo.

-          Igen, ez az. De zárva van.- nyitogatta a kaput Javier.

-          Másszunk át.

Ricardot követve Javier is átmászta a kaput és egyenest a bejárathoz mentek. Az ajtót is zárva találták, ezért Ricardoban kétségek merültek fel.

-          Biztos vagy benne, hogy itt vannak?

-          Egészen biztos. A bejárat meg azért van becsukva, hogy Carmina ne tudjon megszökni.

-          Kell lennie más útnak is.- vetette fel Ricardo.- Mennyire ismered a házat?

-          Ahhoz eléggé, hogy tudjam merre tudunk bejutni. Lefogadom, hogy Benjamin is azt használja, amikor épp elmegy.- intett Javier a férfinek és hátulról közelítették meg a házat.

-          Ez egy csatorna.- nézett a földre Ricardo.

-          Ami a pincébe vezet, ahonnan feljuthatunk a házba.- egészítette ki Javier.- Gyere utánam.

Ricardo Javier után ugrott és ahogy állított, tényleg a pincében kötöttek ki. Gyorsan felsiettek a házba, ahol hangos segélykiáltásra lettek figyelmesek.

-          Carmina.- ijedt meg Ricardo és felrohant a lépcsőn, majd a hang irányába ment, amely egy zárt ajtó mögül jött.

A férfi összeszedte minden erejét és berúgta az ajtót, amely mögött, meglátta a kínlódó nőt és a felbujtott Benjamint.

-          Azonnal szállj le róla te átkozott!- tépte le Carmináról a férfit, aki hirtelen nem is tudta mi történik.- Hogy merészeled!- húzott be neki egy nagyot, amitől a férfi a földre esett.

-          Itt van Morales is!- lépett be Javier, aki lefogta Benjamint.

-          Áruló.- suttogta Benjamin.

-          A jó mindig győz.- nevetett Javier és szorított rajta egy nagyot, majd kivitte a rendőrségnek.

-          Carmina zaklatottan ült az ágyban, amikor Ricardo ránézett.

-          Carmina,- rohant hozzá és átölelte.- ne haragudj, hogy késtünk.

-          Köszönöm Ricardo.- zokogott Carmina és úgy szorította férfit, mint még soha. Kezei remegtek az idegességtől.

-          Menjünk haza.- vette ölébe a legyengült asszonyt.

-          Nem. Előbb a temetőbe akarok menni.- szipogta Carmina.

-          Minek?- Ricardo nem értette a nő óhaját.

-          Julio mellett akarok lenni.

-          Hiszen ő kórházban van.- helyesbítette ki a férfi.

-          Nem halt meg?- tekintett csodálkozva a férfira, majd elmosolyodott.- Köszönöm drága Uram.- nézett fel Carmina.- Akkor a kórházba, látni akarom.- erőszakoskodott tovább.

-          Rendben.

Amikor beértek a kórházba mindenki Carminának esett boldogságában, hogy előkerült. Az egyik boldogabb volt, mint a másik. Ricardora ás Javierre pedig hősként tekintettek, akik mellesleg élvezték ezt a kitüntetést.

Carmina Julio ágyánál ült és a férfi kezét simogatta, közben a túléléséért imádkozott

-          Nem mehetsz el nélkülem.- pityeregte.- Most már erősnek kell lenned. Érted és magadért. Kettőnkért.- puszilta meg Julio homlokát.

-          Szerelmem…- szólt halkan Julio.-….. hát itt vagy?

-          Julio,- ölelte magához Carmina a férfi kezét.- életem. Mindig itt leszek és már nem állhat közénk semmi és senki.- nevetett örömében.

-          Nem is engedném.- örült Julio.

Julio állapota gyorsabban javult. Szinte mindenki biztos volt benne, hogy Carmina jelenléte volt rá ennyire pozitív hatással.

Virginia is boldog volt, hogy minden rendben van és elérkezettnek találta a pillanatot egy nagy bejelentéshez. Meghívta magukhoz Jaimet, aki mindig szívesen járt hozzájuk.

-          Szóval.- kezdte Virginia.- Anya, Consuelo néni, Rafael bácsi, Miguel és Jaime. Szeretnék egy nagyszerű hírt bejelenteni nektek, de legfőképpen Jaiménak.- körbe tekintett, hogy mindenki figyel e rá.- Állapotos vagyok és a gyermekem apja t vagy Jaime.

-          Tessék?- bökte ki egyszerre Carmina, Jaime és Miguel.

-          Így van.- vigyorgott a lány.

-          Ez biztos?- érdeklődött Carmina.

-          Igen anya. A múltkor voltam az orvosnál.

-          Lesz még egy unokám.- repdesett az örömtől a nő és átölelte a lányát.

-          Te nem is örülsz neki Jaime?- kérdezte meg Virginia a szótlan fiút.

-          Dehogynem.- hazudta. Az arcáról viszont lerítt, hogy egyáltalán nem örül neki.

-          Hamarosan meg kell tartani az esküvőt is, hiszen gyorsan növekszik a hasam.- javasolta a lány.

-          Persze.- egyezett bele Jaime.- Az én gyermekemet várod, tehát ezért el kell, hogy vegyelek.

-          Máris hozok egy kis pezsgőt!- ujjongott a lány.- Nyugi, én nem iszok. Miguel segítesz?- intett a srácnak.

-          Carmina látta, hogy Jaime egyáltalán nem boldog, sőt bánatos. És azt is tudta, hogy miért.

-          Nem kötelező elvenned.- lépett oda hozzá.- Tudom, hogy nem szereted.

-          Mégis teherbe ejtettem.- válaszolta lehajtott fejjel.- Nem akarom, hogy ez a kis ártatlanság a szülei meggondolatlansága miatt szenvedjen. Tudom ilyen az egyik szülő nélkül felnőni.

-          Jaime- ölelte át Carmina.- Olyan jó és nemes vagy.

Miguel mérgesen vette le a poharakat a kredencből.

-          Szóval hozzá mész.

-          Igen, hiszen gyermekünk lesz. Mégsem nevelhetem fel egyedül.- érvelt a lány.

-          Az a gyerek ugyanúgy lehet az enyém is.- fordult Virginiához.

-          Már hogy lehetne az?- tette az ostobát.

-          Ne mond, hogy nem emlékszel a….

-          Elhallgass.- csitította el a fiút.- Annak semmi köze a gyerekhez. Jaime az apja és kész. A téma lezárva.- hagyta ott mérgesen Miguelt.

-          Elérkezett Julio szabadon bocsátásának a napja. Miután Carmina elintézte az esküvői teendőket azonnal besietett a férfihez. Nagy meglepetésére ott találta Amparot is.

-          Ő mit keres itt?- állt a férfi mellé Carmina és Amparot nézte.

-          Szia Carmina. Örülök, hogy jobban vagy.- üdvözölte kedvesen.- Ne haragudj, hogy bejöttem, de mondani szeretnék valamit. Mondjuk inkább kérdezni.

-          Tessék?- biccentett Julio.

-          Meg tudtok nekem bocsátani, amiért szemétül viselkedtem veletek és, hogy sokat ártottam. Nagyon megbántam.

-          Milyen mentséget tudsz felhozni?- Carmina szigorúan nézett.

-          Egyetlen egyet. A szerelmet.- sütötte le a szemét Amparo.- Nagyon szerettem Juliot. Ne haragudjatok.- kérlelte őket.

-          Nem történt semmi.- válaszolt Julio.

-          Hogy nem?- nézett rá Carmina, de Julio egy szempillantással elcsitította.- Így igaz.- mosolyodott el.

-          Köszönöm. Én megyek is. Minden jót nektek és sok boldogságot.- kívánta Amparo.

-          Meglesz.- köszönt el Julio.

-          Na öltözzünk, mert este buli lesz.- vette elő Carmina a férfi holmiját miután Amparo elment.

-          Miféle buli?

-          Virginia és Jaime eljegyzési partija.

-          Ó, akkor igyekeznünk kell.

Az estélyen nemcsak a család, hanem a barátok is részt vettek. Itt volt a két hős Ricardo és Javier. A kedveseik Rosa és Valéria. Carmina két fia Abraham és Valentino a családjával, Cruzzal és a lányukkal. Consuelo Rafael és Miguel oldalán érkezett. Jaime és Virginia egymás mellett álltak. Carmina pedig a bejárati ajtót leste, mert már csak Julio hiányzott.

-          Ne izgulj, hamarosan betoppan.- nyugtatta Ricardo miközben felhajtott egy pohár pezsgőt.

-          Csak aggódom érte.- dörzsölte a karját.- Még nem épült fel teljesen.

-          Kemény fickó.- szólt oda Javier.

Ekkor ajtócsapás hallatszott és betoppant Julio.

-          Bocs a késésért, csak nem találtam a nyakkendőm. Szerbusz drágám, nagyon csinos vagy.- csókolta meg Carminát, akihez az első útja vezetett, majd üdvözölte a többieket is.- Kezdhetjük?- emelte fel a poharát.

Mindenki igenlően bólintott.

-          Mielőtt viszont koccintanánk az ifjú jegyesekre, akik holnap már házasok lesznek,- kezdete- szeretnék bevezetőül mesélni egy kis történetet az igaz szerelemről.- Julio átkarolta Carmina derekát és magához húzta.- Egy napon megismerkedtem egy csodás asszonnyal, akibe azonnal beleszerettem. Mindketten éreztük, hogy ez a szerelem más, mint az eddigiek. Ez tiszta és önzetlen volt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Carmina egy olyasvalakihez ment feleségül,- kacsintott Ricardo felé, aki vette a lapot és elmosolyodott.- akit nem szeretett. Az érzéseit viszont nem akarat megbántani. Ráadásul nekem is volt egy feleségem, aki minden eszközt bevetett, hogy megtartson.- Valéria bólintott.- Érzéseink megváltoztatására viszont nem voltak képesek. Ezért is szerettük egymást három év távollét után is. És bár később történt egy s más dolog, aminek ti is részesei voltatok, bebizonyosodott mindenki számára, hogy a mi szerelmünk igaz és törhetetlen. Csak az a szeretet tiszta, amely nem épül hazugságokra, és csak akkor lehet boldog az ember, ha nem csapja be a szeretteit.

Az utóbbi mondta Julionak szíven ütötte Virginiát. Ő éppen becsapni készül az egész családot és ártani annak az embernek, akit teljes szívéből szeret. Nem vetetheti el magát Jaiméval, mert hazugsággal akarja magához láncolni. Ha szégyenként is éli meg, akkor is be kell vallania az igazságot.

-          És most koccintsunk…- emelte fel a poharát ismét Julio.

-          Várj!- állította le Virginia.- Igazad van Julio. Nem építhetünk hazugságra. Én hazudtam nektek. Jaime- fordult a fiúhoz.- nem tarthatlak magam mellett hazugsággal. Nem te vagy a gyermekem apja, hanem…..- fordult Miguelhez.- hanem Miguel. Kérlek bocsássatok meg nekem, hülye voltam.

-          Nem voltál az lányom.- sétált Carmina Virginia mellé.- Csak meggondolatlan, de nem ez most a lényeg. Hanem az, hogy rájöttél mi a helyes út.

-          Így igaz Virginia.- helyeselt Jaime.

-          Én sem haragszom rád.- lépett oda Miguel is.

-          Akkor nem utáltok?- szipogott a lány.

-          Dehogy is drágaságom.- szorította magához a lányát Carmina.- Csak már úgy beleéltem magam, hogy holnap egy jó menyegzőt csapunk és most le kell mondanom.- nevetett a nő.

-          Arra nem lesz semmi szükség.- szólt közbe Julio.- Tartunk egy másikat.

-          Már megártott a pezsgő barátom?- viccelt Ricardo.

-          Ennél komolyabb nem is lehetnék. Én is készültem erre az összejövetelre. Carmina- hívta magához a nőt.- szeretnék kérdezni valamit.- Julio keresgélni kezdett valamit, majd egy kis dobozt húzott elő. Kinyitotta és kivette az abban lévő drágaköves gyűrűt.- Hozzám jönnél feleségül?

Carmina szemeibe könnyek gyűltek a meghatódottságtól és a boldogságtól.

-          Amikor csak akarod.- ugrott Julio ölébe miután felhúzta rá a gyűrűt.

-          Másnap meg is tartották az esküvőt, amely életük egyik legboldogabb napja volt.

Este kimentek a tengerpartra, hogy kettesben lehessenek.

-Látod, nem volt hiába való minden.- ölelte kedvesét Julio, miközben a tenger hullámzását figyelték.

-          Így még szebb és még erősebb az, amit egymás iránt érzünk.- fordult Juliohoz Carmina.

-          Emlékszel mit mondtam neked mielőtt Ricardo felesége lettél?-  a férfi kisimította a nő arcából a haját, amit a lágyan susogó szellő odafújt, közben kíváncsian várta a választ.

-          Azt, hogy a szívem mindörökké a tied.               

Julio közelebb hajolt Carminához és szenvedélyesen megcsókolta, majd ölelkezve a homokba zuhantak és átadták magukat a szerelemnek.

&#