Titkok és szerelmek rajongói oldal

Információ az oldalról

 

 

TIMI

TRIXY

SZABINA333

SZANDICS

Egyéb kategóriás írások

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendég számoló
Indulás: 2007-09-15
 
Szabina333
Szabina333 : Ablaktól ajtóig

Ablaktól ajtóig

szabina333  2008.05.18. 22:57

Az alapötlet Dinától szzármazik egy chat-es társalgásunk alkalmával adta a tippet, én meg ellenálhatalan vágyat éreztem, hogy megírjam! Juan de la Cruz/Luciana sztori. Műfaja szerint humor, de mindenki értelmezze maga igénye szerint.

Ablaktól ajtóig

 

 Luciana mindenáron beszélni akart Juan de la Cruzzal, mert teljesen össze volt zavarodva. A családja előtt már nehezen titkolta minden takargatnivaló szennyesét. Elmondani még sem merte… előtte Juannal kell beszélni, mert ő a legjobban érintett, és nem akarta, hogy bajba kerüljön a férfi. Bekopogott a parókia ajtaján, és a megszokott, kedves és békét nyújtó Juan de la Cruzos köszöntés helyett Celorio atya torokköszörülése köszöntötte őt.

- Jó napot Senora – sietett elébe az öreg.

- Jó napot atyám – válaszolt Luciana. – Juan de la Cruzt keresem, nagyon fontos lenne.

- Jaj, lányom, ezek szerint nem tudja, mi történt… - Celorio a kezeit tördelte. – Juan de la Cruz atyát tegnap este két suhanc megtámadta és megkéselték.

- Micsoda? Istenem… de nincs baja, ugye? – Luciana halálra rémült a hírtől.

- Jól van, a körülményekhez képest – nyugtatta Celorio, - de az édesanyja hazavitette, otthon ápolja, amíg fel nem épül.

- Otthon lábadozik? – kérdezte Luciana feszengve.

- Igen.

- Akkor most egy ideig nem tudok vele beszélni…

- Miért nem látogatja meg? – kérdezte Celorio teljesen természetesen.

Luciana majdnem szemközt nevette az atyát. „Látogassa meg?” Ana Joaquina minimum ledöfné az első kezébe akadó tárggyal, ha csak úgy oda állítana, hogy látni szeretné a férfit.

- Mintha nem tudná atyám, milyen szívesen lát Ana Joaquina a fia közelében – válaszolta prüszkölés helyett Luciana, érezhető gúnnyal hangsúlyozva.

 

Hazaúton és még otthon is csak arra tudott gondolni, vajon mi lehet Juannal. Egyáltalán miért támadták meg? Beszélniük kellene, de hogyan? Szerette volna látni a férfit, de minden lehetséges ötlete a ház megkörnyékezéséről kudarcba fulladt. A telefont meg sem merte kockáztatni. Ana Joaquina azonnal lecsapná. Ha becsenget, az ajtót csapja rá…

Luciana este fél tízkor érezte a nap mélypontját. Lisbeth és Artemio már magukra zárták szobájuk ajtaját, Victor Manuel ugye nem lakott otthon, Andres pedig… nos, arra nem akart gondolni. Miriam telefonja ki volt kapcsolva.

Igen ez volt az az időszak, amikor viszont valaki elérhető volt, és mindig készen állt egy beszélgetésre. Juan de la Cruz  mindig napra kész volt, mikor Luciana nem tudott kihez szólni. A nő egy ideig unalmasan végigpörgette a tévécsatornákat, majd belelapozott egy pletykamagazinba. Nem találta a helyét.

És ekkor támadt az őrült gondolat. Egy ideig habozott… aztán autóba szállt, és meg sem állt a gyűlölt ház kapujáig. Tudta, hogy hol keresse a férfit, még mindig pontosan emlékezett, melyik ablakot kell megzörgetnie. Próbált a magas fűben hangtalanul közlekedni. Cipője sarka párszor megsüllyedt a földben. Végül odaért az alá az ablak alá!

Óvatosan felegyenesedett, és bekukkantott rajta. Az ablak mindkét szárnya tárva volt, de végig ráccsal volt keretezve. Egy lámpa égett az ágy mellett, és az ágyon ott feküdt Juan de la Cruz. Egy könyvvel a kezében aludt el.

- Juan! Juan! – suttogta a nő. Hasztalan volt a szólongatás.

- Juan de la Cruz! – mondta ismét, valamivel magasabb hangon, de az érintett békésen szuszogott ágyában, nem hallva az erőlködést az ablak mögül. Luciana érezte, hogy ezzel nem megy semmire. Ideges és csalódott volt. Elvágta fejét, valamilyen megoldás után nézve, és egy kis kövecskét vélt felfedezni a párkányon. Felvette, két ujja közéfogta, és behajította a szobába, egyenesen Juan felé, aki, - mintha dongó csípte volna meg – felszisszent és homlokához kapott.

- Mi a fene…

- Juan de la Cruz! – szólt félhangosan Luciana.

- Luciana? – kérdezte meglepetten. Óvatosan felült az ágyban és az ablak túloldaláról benéző nőről a padlón heverő kis kavicsra pillantott.

- Ne haragudj, de fel kellett ébresztenem téged, beszélnünk kell! – szabadkozott a nő.

- Most éltem túl egy hasba szúrást, muszáj volt kidobnod a szemem is? – kérdezte kissé bosszúsan az atya, még mindig dörzsölve a homlokát.

- Sajnálom…

Juan de la Cruz felkelt óvatosan az ágyból, és odasétált az ablakhoz. Kipattintotta a reteszt, és kitárta az ablak rácsát.

- Behívnálak az ajtón keresztül is, de az ablakot választottad – mondta a férfi kissé szemrehányóan.

- Nem gondolod, hogy bemászok az ablakon? – kérdezte idegesen Luciana.

- Nem gondolod, hogy így fogok beszélgetni veled? És ha valamelyik szomszéd meglátja az erkélyjelenetünket? Anyám megöl! – vetette ellen a férfi.

- Engem öl meg! Főleg, ha a szobádban talál! – vitatkozott Luciana.

- Luciana, ehhez én még nagyon beteg vagyok. Vissza akarok feküdni az ágyamba, mert tegnap este egy fél éjszakán át az utca kövén hevertem eszméletlenül, a saját véremben, és kissé megviselt…

- Jól van! – pisszegte le az atyát a nő. Inkább bemászott, mint hogy tovább hallgassa Juant. Nagy nehezen átverekedte magát a párkányon, és visszahajtotta a rácsot az ablakkeretbe. Óvatosan közlekedett a padlón, alig mert letenni sarkát, nehogy zajt csapjon. Oda settenkedett Juan de la Cruz mellé, aki visszaült az ágya szélére.

- Kik támadtak meg? – kérdezősködött suttogva Luciana.

- Fogalmam sincs – válaszolta az atya. – Ketten voltak, és olyan gyorsan történt, nem igazán emlékszem rájuk. Miután megszúrtak, elszaladtak, én meg a kórházban tértem legközelebb magamhoz.

- Oh, istenem, mikor Celorio mondta ma délelőtt, mi történt, halálra rémültem – mondta Luciana ijedten.

- Nem kell aggódnod értem, jól vagyok – nyugtatta meg a férfi. Luciana váltott vele egy hálás pillantást.

- De te mesélj, – fordult felé Juan – miért is törtél be hozzánk este tíz óra után?

- Ne haragudj, hogy így zaklatlak és ilyenkor, csak szerettem volna beszélni veled, mert úgy érzem, a család sejt valamit. Attól félek, kiderül, hogy van egy elhagyott lányom, nem akarom, hogy rájöjjenek, még nem – Luciana elszomorodott.

- Miért nem mondod el nekik, te is megkönnyebbülnél – ajánlotta Juan de la Cruz.

- Nem…

- Ott leszek veled, vállalom, nem hagylak egyedül ebben a dologban…

- Főleg nem! – utasította el határozottan a segítséget Luciana. Az atya kérdő pillantására meg is indokolta kijelentését:

- Soha nem mondom meg, hogy te vagy az apja!

- Na de Luciana – Juan nem tudta mire vélni a hallottakat.

- Nem árulom el, hogy van egy lányod, nem akarlak bajba keverni. Mit szólnának az egyházi feletteseid, és a zárdában, és… az emberek gonoszak, pletykásak…

- Luciana! – fogta meg az asszony kezét Juan, majd mélyen a szemébe nézett. – Soha senki előtt nem fogom titkolni a lányomat! Évekig titkolták előlem a létezését, én nem fogom! Ő is az életem része, és te is az vagy!

Juan de la Cruz behunyta a szemét, mintha hirtelen megszédült volna.

- Jól vagy, minden rendben? – kérdezte aggódva Luciana. A férfi homlokára tette kezét. - Mintha lázad lenne – állapította meg.

Ekkor kívülről villany kapcsolódása és hangok hallatszottak be a szobába. Juan de la Cruz és Luciana rémülten összepillantottak. A férfi fel akart kelni az ágyból, de olyan szerencsétlenül egyenesedett fel, hogy leverte az éjjeliszekrénye szélén hagyott üvegpoharat.

- Mi volt ez, asszonyom?

- A fiam szobájából jött, Fidencio… - hallatszott odakintről a beszélgetés.

- Luciana el kell menned…

- Rájöttem! – csitította Luciana a falfehérre vált férfit. Az ablakhoz szaladt, és húzni kezdte a rácsot, de az nem mozdult.

- Beragadt… - mondta, miközben rángatta a rácsot teljes erőből.

- Ott kell távoznod, ahol jöttél…

Már lehetett hallani kintről a lépteket, az aggódó szólongatást Ana Joaquinától.

- Gyorsan, gyere, ide – ragadta karon a nőt Juan és betuszkolta az első helyre, amit megpillantott: az íróasztal alá, majd fájdalmait leküzdve hihetetlen sebességgel leült az asztalhoz, mikor:

- Kisfiam, minden rendben? Furcsa zajokra keltem fel, mi csörömpölt? – kérdezte aggódva az asszonyság. Juan nem mert lenézni a lábai felé, mennyire látszik, hogy ott kuporog Luciana, megszólalni meg főleg nem. Leizzadt egy pillanat alatt. Ana Joaquina észrevette a törött poharat, és odahajolt, majd felemelt egy kis követ.

- Mi történt itt? – kérdezte gyanakodva. Juan próbált észrevétlenül lenyelni egy hatalmas gombócot a torkában.

- Én… itt olvasgattam, nem… nem tudom, összetört a pohár – hadovált össze-vissza.

 - Jézusom! – kiáltott fel az asszony, mire az atya gyomra fordult egyet ijedtében. – Ezt a követ kintről dobták be hozzád! Ilyennek van felszórva a párkány alatt minden! Jól vagy kisfiam? – rohant oda fiához Ana Joaquina. Érezte, hogy Luciana megragadta a lába szárát, és lábfeje mozgatásával próbálta jelezni neki, hogy ne mocorogjon!

- Asszonyom, az udvarban nincs senki – hallatszott be az ablakon Fidencio hangja, majd fel is bukkant.

- Fidencio, bedobtak egy követ a fiam ablakán! Az törte össze a poharat! – újságolta riadtan az asszony.

- Lehet, hogy azok jártak itt, akik elkövették a merényletet, és megint rá akartak ijeszteni magára atyám, nem látott semmit? – vetette fel az öreg gondnok.

- Nem én, csak ültem itt, és a csörömpölésre lettem figyelmes, semmi másra – vágta ki magát Juan de la Cruz. Nem volt hozzászokva a hazudozáshoz, de muszáj volt megerőltetnie magát, mert bele, sem mert gondolni, mi lesz, ha kiderül, kit rejteget a lábai között…

- Csukja be kívülről az ablak mindkét szárnyát, Fidencio!

- NE! – szaladt ki az atya száját a rémült kiáltás. Ana Joaquina döbbenten nézett fiára.

- Miért ne? – kérdezte gyanakodva.

Juan de la Cruz tenyere izzadt, szíve gyorsabban vert, mint egy alapos futás után és megint hazudni kellett, valami hihetőt.

- Olyan jó levegő jött be…

- Meg egy kődarab, amit neked szántak, fiam! – mondta türelmét vesztve az anyja. – És ha visszajönnek és rád lőnek? A rács nem véd meg! Tegnap leszúrtak, most meg ez, csukja csak be Fidencio.

Luciana rángatni kezdte a pizsamanadrág szárát, hogy Juan tartson ki a végsőkig. Emlékezett rá, hogy ha kívülről bezárják az ablakot, abból a szobából az ajtón át lehet csak kimenni. Mindezt Juan de la Cruz is pontosan tudta.

- Nem biztos, hogy ők voltak…

- Ne vitatkozz! Látom, hogy falfehér vagy a rémülettől – zárta le a vitát Ana Joaquina, és már hallatszott is a külső zár kattanása a becsukott ablakokon. Az atya könyökével az asztalnak támaszkodott, és úgy nyomta öklét a szájához, mintha muszáj, lenne hallgatnia.

- Senki nem környékezheti meg a szobád, kisfiam, erről magam gondoskodom! – mondta nyugtatólag az anyja, de Juannál épp ellenkezőleg hatott.

- Miről beszélsz? – vett erőt hangján, nehogy remegjen.

- Itt maradok melletted – válaszolta felélénkülve az asszony.

Luciana beleeresztette körmeit a férfi lábába, jelezvén, hogy ezt már nem! Hagyta, hogy becsukják az ablakot, az egyetlen kisurranási lehetőséget, de hogy egész este az asztal alatt görnyedjen, arról szó sem lehet.

- Áhgr… - szisszent fel Juan mikor Luciana belemélyesztette körmeit, de gyorsan átváltott felháborodásba. –Áh… nem maradhatsz a szobámban!

- Miért nem? Az anyád vagyok, és vigyázni szeretnék rád!

- Anya, negyven éves vagyok! Itt akarsz tutujgatni egész éjszaka, mint egy csecsemőt? – kelt ki magából a férfi.

- Miért vagy ilyen ideges? – csattant fel Ana Joaquina.

- Anyám, szépen kérlek, menj vissza aludni, nincs semmi baj, nem is lesz! Szeretnék nyugodtan olvasni, és majd alszom, amikor nekem jólesik – indokolta meg a választ.

Ana Joaquina sértődötten hátrébb lépett, és gyanúsan méregette fiát.

- Jól van, legyen. De Fidencio egész éjjel őrt áll a házban! – zárta le a beszélgetést, és elindult ki a szobából, Juan de la Cruz pedig követte a szemével. Ekkor belépett az ajtón Fidencio seprűvel és lapáttal, és gyorsan összesöpörte az üvegdarabkákat, majd kiment. Ana Joaquinának pedig meg akadt a szeme az ágyon.

- Jó éjt anyám – sürgette a dolgot Juan.

- Nem azt mondtad, hogy olvastál? – kérdezett vissza.

- De igen.

- Akkor miért az ágyadon van a biblia? – kérdezte az asszony.

Juan is rápillantott a könyvre. „Itt megbukott minden eddig szépen felépített hazugság”, gondolta. Aztán az jutott eszébe, hogy „hazudj Juan, ha kedves az életed!”

- Oh, látod… hát nem ott hagytam az ágyamon. Mikor leültem, éreztem, hogy valami hiányzik – tettette a hülyét.  – Idehoznád nekem?

- Persze – mondta az asszony. Lerakta az asztalra a könyvet, megsimogatta fia fejét, és kisétált a szobából.

Juan de la Cruz továbbra sem mert mozdulni a látszólag üres szobában, figyelte a kívülről beszűrődő beszélgetésfoszlányokat. Aztán, mikor hallotta a „jó éjszakát Fidencio” – t, végre kiengedte Lucianát az asztal alól. A nő mérgesen nyújtóztatta ki elgémberedett végtagjait.

- Ezt jól megcsináltad, köszi – vetette oda Juannak.

- Mi? Én? Te másztál be az ablakon este tíz után. Napközben is idejöhettél volna – háborgott a férfi, hogy még őt meri hibáztatni.

- Találd ki, hogy hogyan jutok ki innét – suttogta Luciana aggódva.

- Várjunk egy picit, amíg Fidencio és anyám is megnyugszik. Aztán kisurranunk.

- És addig? – kérdezte a nő, az órájára nézve.

- Maradj csendben – bökte oda Juan, és ledőlt az ágyára. – Még életemben nem hazudtam ennyit, mint most.

- Meggyónod Celoriónak? – kérdezte mosolyogva Luciana, és odaült az ágy másik felére.

- Azt hiszem, nem – válaszolta az atya. – Még engem hibáztatna, hogy beengedlek, áh, inkább erről jó mélyen hallgatok.

Összemosolyogtak. Nagy izgalmakat éltek át az elmúlt percekben. Az ágyon egy nagy felpolcolt párnára hajtották fejüket, és nem szóltak a másikhoz. Talán öt perc is eltelt ebben a némaságban. Luciana óvatosan balra fordította a fejét. Juan de la Cruz úgy húsz centire fekhetett tőle, és akaratlanul felidéződött benne az a bizonyos éjszaka. A férfi behunyt szemmel feküdt mellette. Luciana óvatosan felé fordult és csak nézte őt. Még mindig jóképűnek találta, és bár igyekezett nem szentségtelen dolgokra gondolni, egyet megállapított magában: Juan de la Cruz volt az első férfi az életében, az első szerelem, az első csók, az első érintés gazdája, és soha nem fog tudni csak papként rá nézni.

Az atya nem aludt, és érzékelte Luciana tevékenységét. Odafordult felé.

- Mire gondolsz? – kérdezte.

- Most én vagyok a te ágyadban – ütötte el viccel a dolgot Luciana, de Juan így is elpirult.

- Elég nagy a csend, gyere, nézzünk körül odakint – javasolta a férfi.

- Juan de la Cruz – tette a férfi mellkasára a kezét Luciana. – Örülök, hogy veled lehettem ma este.

- Míg élek, nem felejtem el ezt a látogatást – mondta a férfi hálás szemekkel.

Felkeltek az ágyból, és az ajtóhoz settenkedtek. Juan de la Cruz megfogta Luciana kezét, és óvatosan kinyitotta az ajtót, résnyire kinézett rajta. A szobája előtt nem volt senki.

- Gyere, halkan, és óvatosan – invitálta a nőt. Lábujjhegyen osontak, már amennyire az atya állapota engedte. Mielőtt a nappalihoz értek volna, Juan kinézett egy könyvespolc mögül. Luciana szorosan mögé bújt.

- Gyorsan – súgta a nőnek. Végigsomfordáltak az ülőalkalmasságok között, és már épp a bejárati ajtó folyosójára fordultak volna, ha Fidencio árnyékát fel nem fedezik, amint feléjük közelít. Szerencséjükre közel volt egy kis spejz, aminek, - Istennek hála, - nyitva volt az ajtaja. Juan szinte belökte éjszakai surranó partnerét az ajtón, be a seprűk és vödrök, és mindenféle házi vegyszerek közé. Vesztükre a helyiség nagyon picike volt, és zsúfolásig tele. Mikor becsukódott mögöttük az ajtó, csak úgy fértek el zajkeltés nélkül, ha szorosan összebújtak. Fidencio nehézkes lépései hallatszottak be, és morgása, hogy nem mehet vissza aludni. Miért is ne az öreg legalább két percig ott téblábolt az ajtó előtt. Juan folyamatosan arra koncentrált, mikor készül elmenni a probléma forrása, mikor érezte, Luciana szinte a nyakába mászik. A nőt egy vállára ráereszkedő pók rémítette meg, és ha Juan de la Cruz nem fogja be a száját jó szorosan a tenyerével, el is sikítja magát.

- Ez csak egy picike pók, halálra rémült tőled – suttogta, miközben lepöckölte a merénylőt a nő válláról. – Meg én is! Mindjárt kijutunk!

- Juan – rángatta meg a pizsamájánál fogva a férfit Luciana. – Utálom a pókokat, és ezt a házat is, már ne haragudj! Azonnal vigyél ki innét!

Kintről megint némaság hallatszott. A férfi óvatosan kinyitotta az ajtót, és kézen fogva elsettenkedtek a bejárati ajtóig. Luciana lenyomta a kilincset.

- Add ide a kulcsot – tátogta kísérőjének.

- Milyen kulcsot?

- Zárva a bejárati ajtó…

Összenéztek.

- Hol a kulcs? – kérdezte rémülten Luciana, de inkább nem akarta tudni az igazat. Látta Juanon, hogy erősen koncentrál, vajon milyen tervet eszeljen ki a kulcs megszerzésére.

- Maradj itt, én nem valahogy megszerzem Fidenciótól – mondta végül elkámpicsorodva.

- És mit mondasz, hová akarsz menni? – kérdezte szemrehányóan Luciana.

- Levegőzni, nem tudom…

- Várj csak – állította meg a nő. Hirtelen megfordult, körbe nézett, és meg is találta, amit keresett. Egy kis cipős szekrény volt az. Leguggolt hozzá, és lassú mozdulatokkal kinyitotta. Belenyúlt jó mélyen, és oldalt kezdte tapogatni, majd kisvártatva kiemelt egy öreg kulcsot.

- Honnan tudtad? – kérdezte meglepetten, de leplezetlen elismeréssel az atya.

- Édesapád gyakran kijárt annak idején levegőzés címén szivarozni éjszakánként, és mindig ide rejtette a pótkulcsot.

Kattant a zár és kinyílt az ajtó. Luciana átlépett a küszöbön, de visszanézett az ajtófélfának támaszkodó férfira.

- Csak sikerült – jegyezte meg Juan de la Cruz.

- Igen – nevette el magát a nő. Egy pillanatig némán nézték egymást. Luciana tétovázott, majd visszalépett.

- Ne értsd félre – hadarta és nyomott egy puszit Juan de la Cruz arcára. A férfi, bár meglepődött, de nem húzódott el.

- Jó éjszakát Luciana – mondta egy fáradt pillantás kíséretében.

- Neked is!

 

ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen