Titkok és szerelmek rajongói oldal

Információ az oldalról

 

 

TIMI

TRIXY

SZABINA333

SZANDICS

Egyéb kategóriás írások

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendég számoló
Indulás: 2007-09-15
 
Szabina333
Szabina333 : Ki fekszik az ágyacskámban?

Ki fekszik az ágyacskámban?

szabina333  2008.07.01. 21:24

2. rész! A történet folytatódik, és kapcsolódik az eredeti eseményekhez, olyan szempontból, hogy a végén Luciana felháborodása teljesen belepasszol oda, amielőtt el nem szólja magát, hogy van még egy lánya...

 Juan de la Cruz egyedül akart maradni a szobájában, mert folyamatosan járt az agya, amióta csak megébredt, egyvalami nem hagyta nyugodni őt. Egy álom. Felrémlett benne, mikor Luciana bevitte a reggelijét. Felrémlett akkor is, mikor besegítették a mentőbe, és az asszony egész közel hajolva hozzá segített neki kényelmesen elhelyezkedni a hordágyon. Minden egyes pillanatban, amikor csend vette körül, előmászott egy ködös emlék képe.

 Az anyja, Ana Joaquina nagyon ideges volt, mikor a fiát odavitték hozzá. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy miért pont Luciana talált rá. Talán együtt voltak akkor este? Nem lehetett véletlen… Még azzal is meggyanúsította az asszonyt, hogy ő rendezte az egész merényletet. Ezerszer elkérdezte a fiától, hogy molesztálta-e a nő illetlenül. Biztos volt benne, hogy vissza akart élni a helyzettel. Juan hiába mondta, hogy semmi sem történt kettejük között, mintha süket fülekre talált volna.

- Miért kellett neked az ő ágyába feküdnöd? – idegesítette Ana Joaquina sokadszor ismételt kérdése.

- Nem voltam magamnál, ezért nem kérhettem külön szobát. Különben is alig emlékszem valamire – mondta ingerülten Juan de la Cruz.

- Csapdába akart csalni, biztosan megkörnyékezett… - remegett az asszony a méregtől.

- Anya, elég legyen!

- Az a nő maga a sátán! Biztos vagyok benne, hogy még mindig akar téged – kiabálta a nő makacsul.

- Nem történt semmi, mit nem értesz ezen? – veszítette el türelmét az atya. Visszavágyott Luciana gondoskodásához, mert az anyja csak feldühítette őt. – Anya, kérlek. Hálásnak kellene lenned, hogy a gondomat viselte, és neki köszönhetem, hogy időben kórházba kerültem.

- A gondodat viselte? Elcsábított! Biztosan bevetette azokat a bájait, amivel régen férfiakat fogott, és rád akarta vetni magát…

- Anyám hagyj békét nekem, miért kínzol a kitalációiddal? Nem akarok tiszteletlen lenni, de Luciana mellett legalább nyugtom volt – vágta oda végül Juan, és visszafeküdt az ágyába. Látványosan demonstrálta, hogy aludni készül. Ana Joaquina egy ideig tátogott a fia utolsó kijelentésén, de sértődötten vágta be maga mögött az ajtót, mikor teljes passzivitást tapasztalt a vitát illetően. Juan behunyt szeme előtt felvillantak képek. Gyengéd érintések, simogatások, csendes szavak, teljes odaadás… nagyot nyelt.

„ Csak a hála, csak az ébreszti fel bennem ezeket…”

Feltornyosította párnáit, és nekitámasztotta hátát. Nem tudott aludni.

„ Megmentett, és olyan féltőn vigyázott rám. Azért vágyom a közelségére, mert ő volt velem a bajban, ő segített át a nehezén.”

Kibámult az ablakon. Szerette volna megköszönni, meghálálni mindazt, amit érte tett, mert reggel nem volt alkalma, nem volt olyan pillanat, amikor őszinte lehetett volna a nőhöz. Kettesben akart maradni vele, hogy…

Elszégyellte magát. Az jutott eszébe, hogy mikor legutóbb hálás volt Lucianának, és kifejezte az érzést, elvesztette a józan eszét, és az a bizonyos éjszaka lett a következménye mindennek.

 

 Luciana és Miriam a rendelést egyeztették. Miriam arra számított, hogy gyorsan végigszaladnak rajta, ahogy szoktak, de Luciana azon a napon a szokásosnál tízszer lassabban dolgozott. Mikor már vagy ötödször nem tudott a nővel haladni az összeolvasásban, mert az elmerengett, hangosan kérdőre vonta.

- Luciana, figyelsz te rám egyáltalán?

- Ne haragudj, hol tartottunk? – kapta fel a fejét Luciana.

- Mi van veled? – kérdezte a barátnője, és a másik székre rakta jegyzeteit.

- Semmi, kicsit álmos vagyok, ennyi.

Folytatták a munkát. Miriam lelkesen egyeztetett, és ecsetelte mellette, hogy Franco előző nap összekeverte a próbababák testrészeit, és legalább két órát túlórázott, mire sikerült rendesen összeraknia őket.

- Szegény olyan cifrákat mondott magában, hallottad volna… - nevetett a nő fel sem pillantva papírjaiból. – Valamelyiket még ütötte is a kezével vagy a lábával, mert nem illettek össze, és már negyedszer próbálta összeilleszteni.

Nem jött válasz, Luciana egyik kezével a fejét támasztotta unottan, a másikban a tollal firkálgatott.

- Aztán hogy sikeresen összerakta a lányokat, pezsgőt bontott, és hajnalig tivornyázott velük – fűzte hozzá, hogy Luciana figyelméről illetve passzivitásáról meggyőződjön. Luciana csak firkálta a papírját. Miriam óvatosan előrehajolt és megnézte, mivel foglalatoskodik kolleganője. Fejjel lefelé is tisztán kivette mi volt oda írva.

- Luciana! – kiáltott rá felháborodva a nőre, aki megijedt, főleg mikor észrevette, hogy mi volt Miriam felháborodásának tárgya. Satírozni kezdte a lapot.

- Luciana, mi ez az egész? Te Juan de la Cruz nevét írogatod unalmadban? – ugrott fel a helyéről.

- Nem, dehogy…

- Legalább ne hazudnál, ha már rajtakaptalak!

- Hol tartottunk, mennyi masni jön? – ugrott vissza villámgyorsan addig elhanyagolt munkájához Luciana, és igyekezett takarni elpirult arcát.

- Történt valami köztetek tegnap este? – tette fel a kérdést Miriam olyan óvatosan, mintha valakit az utolsó perceiben arról kérdezne, hogy meg fog-e halni.

- Semmi! Nem történt semmi! – kiabált vele Luciana.

Csend állt be a beszélgetésbe. Luciana nem mert felnézni, pedig magán érezte kolléganője kitartó pillantását.

- Örülnék, ha nem hazudnál se nekem, se magadnak – jegyezte meg mérgesen Miriam. Luciana a szemébe nézett. A barátságukra való tekintettel nagy levegőt vett, és belekezdett.

- Rendben… Nem történt köztünk semmi olyan. Csak… - Luciana próbálta befejezni, Miriam pedig már nem tudott előrébb csúszni izgalmában a széken, hogy mégis akkori a történet vége.

- Csak… Megcsókoltam őt.

- De miért Luciana? – háborodott fel barátnője. – Mire volt ez jó?

Miriam felháborodott viselkedése láttán Luciana inkább hátat fordított neki székével. Nem volt kíváncsi barátnőjének dülledt szemeiben szó nélkül is megfogalmazódó szemrehányásnak önként kitenni magát. Megint csend ült a szobára.

- És mit szólt hozzá? – kérdezősködött kissé nyugodtabb hangnemben barátnője.

- Nem is tudja.

- Hogy-hogy, ezt nem értem.

- Akkor tettem, amikor aludt – válaszolta ingerülten Luciana.

- Már ne haragudj, de hogy jutottál el odáig, hogy egy beteg, lázálomban alvó papot csókolgass? – kérdezte Miriam értetlenül.

- Ha megkérhetlek, ne gúnyolódj rajtam! – emelte meg hangját a nő.

- De…

- Megkívántam őt! – vágta oda Luciana, de még mindig nem fordult vissza székével. – Ott feküdt mellettem, és egyszerűen megkívántam. Kíváncsi voltam, vajon annyi év után milyen lehet vele… - Luciana hangja ellágyult. – Megcsókoltam a száját, és olyan finom volt.

- Akkor csak egy puszi volt?  - kérdezett rá Miriam.

- Hát nem… Igaz, hogy nem ébredt meg, de viszonozta az érintésemet, – Luciana behunyt szemmel újra átélte Juan de la Cruz mámorítóan édes, lassú és gyengéd nyelves csókját, - és nagyon szenvedélyesen tette. Ő is csak férfi, biztosan működtek az ösztönei. Aztán aludt tovább.

- Felkavart? – Miriam kérdése megcsavarta szívét. Oda fordult felé, és most már a szemébe, mert nézni.

- Nem lobbant lángra bennem semmi, nem vagyok szerelmes, - válaszolta – de nagyon jól esett!

- De ő egy pap, nem játszadozhatsz vele, nem kezdhetsz ki vele – intette meg barátnője fejcsóválva.

- Tudom, tudom! Az egész Andres miatt történt! Eszembe jutott, hogy ő Lorensával van, én meg egyedül. Ő boldog, én meg szenvedek. Neki van kihez bújnia, de nekem nincs senki vigaszom. És akkor ott volt Juan de la Cruz, ott feküdt mellettem.  Még az is átfutott az agyamon, hogy ő biztos soha nem csalt volna meg! Érezni akartam, szeretni…

Miriam látta, hogy barátnőjét, - bármennyire bizonygatja – igenis felkavarta, ami történt. Nehezen ugyan, de kipréselte a kérdést, amivel leleplezheti Lucianát.

- Ha Juan de la Cruz felébredt volna, és felajánlotta volna azt, amit Nicolas, hogy vigasztalódj vele, még ha csak arra az egy éjszakára is, őt is olyan hidegfejjel utasítottad volna vissza, mint ahogy azt Nicolassal tetted?

Luciana rémülten pillantott Miriamra, a kérdést hallva. Lelki szemei előtt megjelent, ahogy Juan megint kihámozza őt a ruháiból, ahogy szenvedélyesen megteszik, amit egyszer már közösen éltek meg. Szinte érezte bőrén azokat az érintéseket, amiket húsz éve érzett utoljára.

- Luciana! – szólt rá Miriam, mert észrevette, hogy a nő pillanatok alatt elmerült képzeletének világában. – Ellen tudnál állni neki, ha ő kezdeményezne?

- Azt hiszem, igen. Már nem azok a meggondolatlan fiatalok vagyunk, felnőttek, akik ismerik a tetteik következményeit – kezdett magyarázkodni az asszony, de barátnője leintette.

- Ha hallanád magad… más ilyen kérdésre úgy válaszolna, hogy Juan de la Cruz nem kezdeményezne, hisz ő egy pap. Te meg azt ecseteled, hogy ha meg is történne, hogy másznátok ki belőle. Ezek szerint megtehetné veled… De ő egy pap! Soha nem fogja! Épp ezért ne is kísértsd őt!

- Lassan olyan leszel, mint Ana Joaquina – vágott a szavába felháborodva Luciana.

- Kedves tőled a hasonlat, de most az egyszer elnézem ezt a megjegyzésedet, - mondta mérgesen Miriam, és felállt székéből - és ha már szóba került. Az a nő gyűlöl téged, azért, ami közted és a fia között történt, pedig akkor abban a dologban teljesen ártatlanok voltatok, mégis téged vádol a fia elcsábításával. Hát, ha ezt megtudná, még jogos is lenne részéről! Gondolkozz el azon, amit mondtam. – mondta és feldúltan távozott az irodából.

 

Juan de la Cruz békéjét anyja kopogása zavarta meg. Kezében tálalóasztalka volt, rajta enni és innivaló.

- Nem vagyok éhes – kezdett bele az atya, de anyja már fölé pakolta a fél éléskamrát.

- Majd megjön, ha nekikezdesz kisfiam – hízelgett az asszony. – Hoztam barnakenyeret, lekvárt, vajat, de van leves is, vagy hozassak mandulás csirkét?

- Inkább a telefont kérném – fintorgott Juan de la Cruz.

- Minek neked a telefon? – kérdezte gyanúsan Ana Joaquina.

- Tudom meglepő lesz, amit most mondok, de telefonálni szeretnék.

- Mégis kinek? – az asszony már korántsem volt olyan nyájas, mint az ételek kínálása közben.

- Lucianának – mondta ki nagy levegővétel kíséretében Juan. Az anyja felpattant az ágy széléről, és nagyon dühítették a hallottak.

- Mi dolgod neked azzal a nővel? Minek akarod felhívni?

Juan de la Cruz nem akart vitatkozni, bár nehezére esett, hogy ne mondjon semmit. Arrébb emelte a kínáló asztalkát, és kitakarózott. Lassan mozgott még, de már fel tudott kelni az ágyból. Az anyja kezeit az ajtófélfának kitámasztva gátat állt.

- Nem, nem mész innét sehová – mondta riadtan. Juan de la Cruz elmosolyodott az anyján, végülis a hóna alatt átbújtathatná az asszonyt, aki most testével védi a nappaliban rejlő telefont. És persze ahogy közeledett, anyja egyre jobban hátrált kifelé, szóval nem volt olyan betonszerű az ellenállás.

- Ne fiam, még ne mászkálj! Képes vagy kockáztatni az egészséged, hogy felhívhasd? Azonnal feküdj vissza az ágyadba!

- Megteszem, de akkor te hívod fel.

- Soha! Nem fogom őt a házamba hívni, pláne nem a szobádba! – kiabálta felháborodva Ana Joaquina.

- Anyám, elég legyen! – mondta kissé fáradtan az atya. – Ne légy nevetséges. Ha attól rettegsz, hogy kettesben maradok vele egy szobában, akkor egész eddig rettegésben kellett volna élned. Megszámolni sem tudom, hányszor beszélgettünk az ő szobájába vagy a parókián csak mi magunk.

Ana Joaquina szemei előtt bizonyára ezeknek a beszélgetéseknek a rémképei sejlettek fel, mert a szájához kapott.

- Elengednél? – lépett egyet előre Juan de la Cruz.

- Ne menj tovább, kérlek!

- Anyám!

- Rendben, idehívom neked, csak feküdj vissza – alkudozott az asszony.

 - Köszönöm. És most ha megengeded… - Juan de la Cruz tett még egy lépést beljebb.

- Hová mész, mondtam, hogy felhívom!

- WC-re, ha megengeded – jelentette ki nemes egyszerűséggel a fia. Szemében táncoló kaján mosolya leleplezte őt, hogy ezzel a színjátékkal jól csőbe húzta az édesanyját.

 

Egy órával később Juan de la Cruz az ablak előtt álldogált, és a finom virágillatot engedte bemászni az érzékszerveibe. Hálát adott, hogy érezhette, és gyönyörködhetett még a napsütésben. Megérintette a kötés alatt rejtező sebet. Nem győzött hálát adni az életéért. Kopogás zavarta meg, ismét. Óvatosan megfordult, és az anyja nézett be.

- Vendéged érkezett – mondta olyan hangsúllyal, mintha magát az Antikrisztust engedné be az ajtón. Amikor Luciana belépett az asszony mellett, Juan de la Cruzt határtalan öröm fogta el, amit igyekezett leplezni.

- Szervusz, Juan de la Cruz – mondta halkan Luciana.

- Köszönöm, hogy eljöttél – válaszolta a férfi. Közelebb lépett, akárcsak az anyja. Juan nem akart tiszteletlen lenni, de jelezni kívánta, hogy van egy felesleges harmadik a szobában.

- Anyám, kérlek, magunkra hagynál minket? – kérdezte. Az asszony felhúzta az orrát, és sértődötten kiment, de mielőtt behúzta az ajtót, vetett még egy „ha hozzáérsz, én, megöllek” pillantást Luciana felé. Mikor kettesben maradtak, összepillantottak. Juan elindult az asszony felé, de egy sokat mondó szemvillanással jelezte, hogy van még egy kis dolga, mielőtt leülnének beszélgetni. Halkan az ajtó elé lépett, és egy nagyon gyors, határozott mozdulattal kitárta azt, ami mögött ott görnyedt hallgatózó testtartásban az anyja. Megköszörülte a torkát, mire Ana Joaquina sértődötten elvonult. Az atya becsukta szobája ajtaját, és mikor a nevető Lucianára pillantott, kínjában ő is forgatta a szemeit.

- Hogy érzed magad? – kérdezte a nő.

- Egyre jobban, hál Istennek – válaszolta Juan, és egy kis kanapé felé mutatott, hogy üljenek le.

- Miért kérted, hogy jöjjek el? – kérdezte Luciana, miközben helyet foglalt. Juan is odaült mellé, bár elég nehezen tudott hajolni.

- Meg szerettem volna köszönni, hogy megmentetted az életemet, nálatok nem volt rá alkalmam – mondta lágyan, miközben a tenyerébe temette Luciana kezét. Luciana megborzongott, és egyben eszébe jutott, milyen képet vágna Miriam, ha ezt látná.

- Ugyan már. Persze, hogy megmentettelek. Ki szajkózná nekem állandóan, hogy „Luciana, imádkozz”, ha hagylak elvérezni… - ütötte el viccel a dolgot Luciana, és kihúzta a kezét a simogató, puha tenyerek közül.

- Az életemet köszönhetem neked. Hálás vagyok azért az önzetlen gondoskodásért, amit tegnap este nyújtottál – mondta még mindig komolyan az atya. Luciana elszégyellte magát. Ha tudnád… - futott végig a gondolatain. Juan de la Cruz ráadásul olyan szépen nézett rá, annyi boldogság volt látható a tekintetében. Igaza volt Miriamnak, nem szabad játszania a férfivel.

- Mi a baj, Luciana? Olyan szomorú vagy… - jegyezte meg az atya.

Luciana felállt a kanapéról, és az ablak mellé sétált. Nagyot sóhajtott.

- Olyan magányosnak érzem magam, tudod… - kezdett bele mondanivalójába. Bocsánatot akart kérni, és felfedni, amit tett. – Nincs senkim, senki, aki vigasztalna, aki mellettem állna. Olyan egyedül vagyok a gondjaimmal, és beleőrülök a magányba.

- Ez nem igaz – mondta Juan de la Cruz, és lassan odasétált a nő mellé. – Tudod, hogy rám mindig számíthatsz, bármikor.

- Igen, de te…

- Én, vigasztallak, ha arra van szükséged – mondta határozottan a férfi.

- Szükségem lenne valakire, aki megért. Andres azzal a Lorensával hetyeg, megosztja vele a bánatát, az örömét, ha rossz napja van, van kihez odabújnia – fakadt ki Luciana a témától. Juan de la Cruz hallgatta a kesergőt, és a szíve szakadt meg. Eszébe jutott, ahogy tegnap őt borogatta Luciana, ahogy vigyázott rá, ahogy ápolta őt odaadással és ez arra sarkallta, hogy gondolkodás nélkül odalépett és magához ölelte. Tudta, hogy erre van szüksége, hogy valakibe kapaszkodhasson. Luciana pedig szorította őt, ahogy csak tudta. Juan de la  Cruz illata, erős karja túl csábító volt.

Az atya úgy érezte egy pillanatra, mintha látomása lenne. Luciana hajának illata felkeltett benne egy képet, egy lassú és mámoros, szenvedélyes csókról… felébresztette a vágyát, hogy most férfi legyen. Az arcuk összesimult, és Juan lágyan lecsókolta a könnycseppet, ami a szájához gördült. Luciana beleborzongott az ajkak érintésébe, és kívánta azt, amit tegnap is megtett.   Orrukkal piszézték a másikét, és az ölelés már oly szoros volt, oly forró… egy pillanat alatt dőlt romba az atyánál az erkölcs magas téglafala.

Határozott, markáns csókkal vette le Lucianát a lábáról. Ahogy megízlelte az ajkait, az asszony nem ellenkezett. Nyelvük együtt táncolt, és forró volt, heves, szenvedélyes.

Eleinte falták egymást, majd lelassítottak, és már csak élvezték minden érintését ajkaik játszadozásának. Aztán Juan de la Cruz a karjainál megragadta a nőt, és hátrébb taszította. Összepillantottak. Luciana tudta, hogy a férfi megbánta, ami történt.

- Bocsáss meg… - mondta a férfi elérzékenyült tekintete láttán.

- Te bocsáss meg nekem, nem így akartalak vigasztalni – mondta Juan, és mindennek ellenére megint magához húzta az asszonyt. – Csak felébredt bennem valami, egy kép, kettőnkről egy csók emléke, és annyira megkísértett…     

- Az én hibám, ne haragudj, kérlek! – sírta Luciana.

Megint összepillantottak. Juan bánta, hogy elgyengült, és kérőn nézett gyengeségének tárgyára. Luciana pedig megértően pislantott, hogy mindent ért. Összedugták a homlokukat, mert az ölelésből nehezebb volt kibontakozni, mint magából a csókból.

- Nem szabad – mondta Juan végül.

- Tudom – válaszolta Luciana és végül ő lépett hátrébb. – Többé nem fordul elő, ezt megígérem!

 

Hazaérve már tisztán látta, Miriamnak mindenben igaza volt! Bűntudata és lelkiismeret furdalása volt a történtek miatt. Vigasztalásképpen átment Lisbeth-hez, és az ajtón belépve az a döbbentő látvány fogadta, hogy a lánya és Artemio szenvedélyesen csókolóznak!

Úgy érezte az élet görbe tükröt tart elé, az ő délutáni bűnbeesését kifigurázva és elfutotta a méreg…

 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...