-          Na végre kettesben egyetlenem. Mint férj és feleség.- cipelte be ölében Carminát Ricardo a hálóba.

Carmina nem szólt semmit, csak mosolygott kínjában. Sosem várta ezt a pillanatot, de nem tehetett mást. Ricardon viszont látszódott az boldogság érzése. Tudta, hogy szereti, azt viszont sajnálta, hogy ő nem érezhet így iránta, mert a szíve már foglalt. Biztos volt benne, hogy nehéz jövő elé néz, de nem számított már semmi sem. Igyekezett arra koncentrálni, hogy minél boldogabbá tegye a férjét, s közben elfeledje Juliot.

Ricardo letette az ágyra, majd ő is mellé feküdt, és megcsókolta. Carminának türtőztetnie kellett magát, mert tudta, hogy mi jön most. Szeretkeznie kell a férfival, mert ez házastársi kötelessége. Azt még nem gondolta ki hogy vészelje át, hiszen nem lesz könnyű. Nem hasonlíthatta a Rodrigós esethez, mert az mégis csak más volt, de a nem kívánatosság ott volt benne. Behunyta a szemét, hogy Ricardo ne láthassa fájdalmát, és tiltakozás nélkül engedte, hogy csókolhassa. A férfi egyre lejjebb haladt. Az ajkánál kezdte, majd állát csókolta, aztán a nyakát érintette, végül a mellkasánál végezte. A nő nem bírta visszatartani könnyeit, pedig azt képzelte, hogy Julioval van. Hirtelen kirázta a hideg és akaratlanul szipogott egyet. Ricardo azonnal abbahagyta a simogatást és felnézett a nőre, akinek szemeiből patakokban folytak a könnyei. Megijedt, hiszen az jutott eszébe, hogy talán megsértette. Felült és felsegítette az eddig fekvő asszonyt.

-          Mi a baj édesem?- kérdezte aggódva.

-          Semmi.- Carmina zavarban érezte magát.

-          De látom, hogy van valami. Kérlek mondd el!- nézett aranyosan a nőre.

-          Bocsáss meg,- borult a férfi nyakába Carmina- de most nem fog menni.- zokogott.

-          Ne sírj!- nyugtatta kedvesen Ricardo.- Megértelek.

-          Dehogy értesz meg engem.- eresztette a férfit.- Nem tudsz semmit sem. Nem tudod, hogy miért reagáltam így.

-          Tévedsz.- simította meg az arcát- Julio mindent elmondott.

-          Mindent elmondott?- lepődött meg Carmina. Nem tudta elhinni, hogy Julio elárulta kis románcukat a barátjának. Legfőképpen azt nem értette, hogy Ricardo miért vette mégis el.

-          Mindent. Tudom, hogy Rodrigo miatt vagy ilyen lelki állapotban.

-          Rodrigo?- a nő most már tisztában volt azzal, hogy csak a Rodrigós ügyet mesélte le. Ez nem is jött neki rosszul, mert így tudta mire fogni zaklatottságát.

-          Tudok várni.- jelentette ki mosolyogva, majd egy kis puszit adott Carmina ajkára.- Azt akarom, hogy magadtól legyél az enyém.

-          Köszönöm.

Juliot eközben marta a féltékenység, mert úgy hitte, hogy szerelme végleg Ricardoé lett testestül lelkestül. Egész éjjel nem aludt egy szemhunyásnyit sem, csakis az esküvő utáni búcsú járt a fejében. Boldogtalannak érezte magát, s tudta, hogy ez kihat az egész életére. Nem szerette Valériát, de a gyerek miatt kénytelen volt mellette maradni. Máskülönben már rég a világ túlsó oldalán lenne, magányosan Carmina emlékével.

Még aznap este Carmina és Ricardo megbeszélték, hogy a héten elutaznak a nászútjukra, majd egy kis időre el is költöznek a városból. Carmina nem vetette fel neki eredeti indokait, miszerint Juliotól akar távol lenni.

Indulás előtt még beugrottak a vállalathoz, ahol összefutottak Julioval és Valériával is, mert még egy utolsót szeretett volna beszélgetni a két férfi üzleti ügyekről. Valéria már alig várta, hogy két férfi oldalra húzódjon, hogy Carminába köthessen.

-          Örülök, hogy végre férjhez mentél.

-          Én is.

-          Azt nem hinném, hiszen te a férjemre pályáztál nem igaz?

-          Szerintem ezt felesleges megvitatnunk.- Carmina úgy érezte, hogy mindjárt lekever a nőnek egyet.

-          Vesztettél, és ezt el kell ismerned.- vigyorgott a nő.- Juliot megtartottam.

-          Ha akartam volna, elvettem volna, hidd el.- reagált Carmina.- De nem akarom tovább hallgatni ezt a rágalmazást.- Carmina elindult lefele a lépcsőn.

-          Te ribanc!- kelt ki magából Valéria és neki ugrott Carminának és a nagy dulakodásban le akarta lökni, de Carmina helyett Valéria esett le.

Julio és Ricardo azonnal ott termett a hangos dörömbölésre és meglátták a nőt a földön. Carmina rémülten állt a korlát mellett. Gyorsan kihívták a mentőket, majd mindannyian besiettek a kórházba.

-          Mégis mi történt köztetek?- érdeklődött Ricardo.

-          Csak egy kicsit összeszólalkoztunk. Nekem akart ugrani, de megbotlott és leesett.

-          Összevesztetek?

Carmina erre a kérdésre nem akart válaszolni, mert Julio miatt vesztek össze, ezért jobbnak vélte, ha mást mond. De hirtelen nem jutott eszébe semmi sem. Valami kifogást kell kitalálnia, különben minden el fog veszni.

-          Tudod, hogy sosem kedveltük egymást igazán.- felelte.

-          Igen, ez kiderült.

-          Hogy van Valéria?- fordult Carmina az érkező Julio felé, aki látszólag nem fogadta kitörő örömmel a kérdést. Olyan csúnyán nézett a nőre, mint még soha.

-          Szerinted hogy lehet?- förmedt rá.- Te hogy éreznéd magad, ha elvesztenéd a gyereked?

-          Nagyon sajnálom.

-          Ugyan mit?- húzta el a száját.- Te nem sajnálsz senkit sem.

-          Julio most már elég lesz!- szólt közbe Ricardo, aki látta, hogy szemtelenül viselkedik a nejével.- Nem ő tehet Valéria balesetéről. Ráadásul tudod, hogy Carmina nem tudna ártani senkinek sem.

Julio elszégyellte magát, hiszen a barátjának igaza van. Miért gondolta azt, hogy Carmina tehet a gyereke elvesztéséről. Biztos volt abban, hogy a felesége kötött belé, mert ismeri.

-          Ne haragudj, de nagyon bánt ez a dolog.- kérte bocsánatát.

-          Semmi gond. Szörnyű érzés lehet.

-          Az Carmina.

-          Most el kell mennem. Megígértem Consuelonak, hogy benézek hozzá.- mondta Carmina, majd elment.

Otthon nagy meglepetésére a fia Valentino és felesége Cruz várta, akik azért jöttek, hogy bejelentsék az asszony várandósságát. Carmina nagyon megörült annak, hogy nagymama lesz. Egy kis beszélgetés után menni készült, amikor az ajtóban megszédült.

-          Rosszul érzed magad?- kérdezte Consuelo.

-          Nem, csak egy kicsit megszédültem. Biztos a frontváltozás van ilyen hatással rám.

-          Az lehet, de azért vigyázz magadra.

-          Ígérem.

Miután Carmina elment, Consuelo felhívta Ricardot, hogy tudassa vele a felesége állapotát, mely nem volt túl szimpatikus neki.

A férfi türelmetlenül várt rá a nappaliban. Nagyon megijesztette Consuelo hívása. Aggódott érte, hiszen még csak egy napja házasok, s nem szeretné elveszíteni. Az ablaknál járkált, amikor megpillantotta a befele igyekvő asszonyt. Gyorsan az ajtóhoz sietett, hogy fogadni tudja.

- Szia! Te itt vagy?- nézett Carmina a férfire, mivel csodálkozott, hogy ott várja.

- Consuelo mondta, hogy nem vagy jól.

- Consuelo mindig túloz. Csak egy kicsit megszédültem.- amint ezt kimondta a fejéhez kapott, és összeesett.

Ricardo időben reagált és elkapta az ájuló nőt. Felvitte a szobájukba, majd orvost hívott ki hozzá, aki megállapította, hogy csak egy kis vírust szedett össze, melyből a megfelelő gyógyszerekkel és sok pihenéssel ki tud majd gyógyulni.

Később Julio is értesül az esetről, mivel az utcán összefutott Consueloval, aki mindent elmondott neki. Ő azonnal Ricardoékhoz sietett, hogy láthassa szerelmét, akit Ricardo szívesen fogadta. Carminának is jól esett, hogy a férfi meglátogatta.

A nő az ágyban feküdt, és látszott rajta, hogy nincs egészen jól. Julio leült mellé az ágyra és megfogta a kezét, amit Ricardo nem nézett jó szemmel, mert féltékenység fogta el, viszont ez alaptalan volt felőle, ezért el is hajtotta zöld szemű szörnyet.

Este mégis valami azt súgta neki, hogy közöttük nincs rossz viszony, mert Carmina az álmában Juliot emlegette. Ez nagyon zavarta, még arra is gondolt, hogy felszarvazták. Ezt a kétséget minél hamarabb el akarta űzni, de csak akkor tudja, ha megbizonyosodik mindenről. Lement a nappaliba, és felhívta a barátját.

-          Halló!- szólt a kagylóba egy álmos hang.

-          Ricardo vagyok.

-          Mi olyan fontos az éj kellős közepén?

-          Beszélnünk kell Carmináról.- a férfi nem kerülgette a forró kását és belevágott a tárgyba.

-          Rosszabbul érzi magát?- ült fel Julio.

-          Szerencsére jobban van.

-          Akkor mit szeretnél?

-          Valami nagyon nyomaszt.- egy kis hallgatás után folytatta.- Carmina a te nevedet suttogta álmában, és nem tudom miért.

-          Nem vagyok álomfejtő.

-          Azt is kérte, hogy nem hagyd el.

Julio erre elmosolyogta magát, s közben a szíve is nagyot dobbant. Érezte, hogy a nő szereti. Csakis ezért emlegetheti, és mondhat neki ilyet.

-          Biztosan rosszat álmodott.- gondolta.- Talán Rodrigoval. Tudod, hogy sokat szenvedett miatta.

-          De neked mi közöd lenne hozzá?

-          Talán, mert megmentettem. Ismered a történetet.

-          Úgy hiszed?

-          Biztos vagyok benne.- hazudta, mert sejtette, hogy nem emiatt emlegette Carmina.

-          Megnyugodtam. Már kezdtem azt hinni, hogy becsaptok.

-          Nem barátom, nem csapunk benne. Carmina a tied.- mondta ki fájdalmasan, majd miután elköszöntek egymástól letette a telefont és aludt tovább kedvese arcképével.

Julio, hogy végleg megnyugvást leljen reggel elment Ricardohoz és Carminához, hogy elköszönjön tőlük, mert úgy döntött, hogy elutazik egy hosszabb időre. Miután elhagyta a házat megérkezett Valéria, aki nagyon ideges volt.

-          Miattad hagyott el Julio!- ordította le Carminát.

-          Te bolond vagy! Mi közöm a gondjaitokhoz.

-          Ne add itt az ártatlant. Biztos vagyok benne, hogy szeretők vagytok.- vádolta meg Ricardo előtt, aki gyanús pillantásokat vetett Carmina felé. Eddig is tudta, hogy nem az van köztük, amit állítanak, de ez azért mégis csak sok volt. Lehet, hogy Valériának van igaza, és a felesége megcsalja.

-          Igaz ez Carmina?

-          Ricardo!- vetett rá haragos tekintetet.- Hogy hihetsz ennek a nőnek? Most nagyon megsértettél. Ha kétségeid támadnak igazam felől, akkor csak tessék. Váljunk el. Nem szeretnék egy bizalmatlan házasságban élni.- Carmina a hálója felé vette az irányt, majd megtorpant és hátra nézett.- Döntsd el, hogy kinek hiszel, nekem a felségednek, vagy Valériának.- folytatta tovább az útját.

Ricardo igazságtalannak érzete magát, hiszen a nejét csalással vádolta meg. Miután kidobta Valériát, felment Carminához, hogy bocsánatot kérjen tőle. Az asszony az ablaknál állt és kifele nézett. Odasétált hozzá és a vállára tette a kezét, amire a nő megfordult.

-          Ne haragudj a bizalmatlanságomért. Ígérem többet nem foglak gyanúsítgatni.

-          Felejtsük el.- kérte Carmina, hiszen valamilyen szinten megcsalja. Ha nem is testben, de lélekben igen, mert szíve mélyén Juliot szereti.

Az idő telik- múlik és eltelik három esztendő, miközben az élet megy tovább a maga tempójában. Kinek gyorsan, kinek lassan tele eseményekkel. Rafael és Consuelo örökbe fogadnak egy fiatal srácot, Miguelt, Julio pedig egy partin megismerkedik Amparoval, aki amellett, hogy egy gazdag ember özvegye, szép és csinos. Erről az újságok is beszámolnak, amelyek egy párként harangozza be őket. Carmina is olvassa a lapokat, ezért mindenről tudomása van, s nagyon bántja, hiszen ez azt jelenti, hogy Julio elfelejtette. Tudta, hogy előbb- utóbb be fog következni, de azt nem sejtette, hogy ilyen hamar. Vigyáznia kellett, hogy ne mutassa ki érzelemit Ricardo előtt, pedig halálosan féltékeny volt, s belülről mardosta. Még mindig ott élt a szívében Julio utolsó mondata: „ A szívem mindörökké a tied.”  De a tények mást bizonyítottak, ezáltal itt az idő, hogy ő is lemondjon róla, annak ellenére, hogy szerette, és titkon azt hitte, hogy valaha még együtt lesznek. Naiv volt, hogy hitt neki. Ráadásul a férjét is sajnálta, hiszen már hónapok óta házasok, és még egy- két csókon kívül nem történt közöttük semmi más. Hálás volt neki a megértésért, de most már ez nem mehet így tovább. Nem tartogathatja magát olyasvalakinek, aki más nő karjaiban van, elfeledve szerelmüket. Eldöntötte, hogy ezentúl jó felesége lesz Ricardonak, s mindent meg fog tenni a boldogságukért.

Az este fel is vetette neki a szeretkezés gondolatát. A férfi örült annak, hogy a felesége magától ajánlkozott, mert már szerette volna élvezni báját, de nem mert neki szólni. Ezáltal biztosnak érezte Carmina szerelmét. Másnap reggel meg is lepte egy gyönyörű nyakékkel, amely nagyon tetszett a nőnek. Később elmentek sétálni, majd betértek egy kávézóba.

-          Édesem, ki kell mennem a mosdóba, majd jövök.- mondta Ricardo és kiment.

-          Rendben, addig én rendelek.

Miután férfi bement, rá egy pár másodpercre kilépett a teraszra egy férfi a fiával. Az asztalukkal szembe lévő asztalhoz ültek. Ricardo is hamarosan visszatért, s egyből észre vette őket.

-          Marcelo!- kiáltott oda.

-          Ricardo?- kérdezett vissza mosolyogva, majd felállt és barátian megpaskolta a férfi hátát.- Hát te mit keresel itt? Már ezer éve nem láttalak.

-          Nem rég nősültem meg, s most töltjük mézesheteinket. Na mondjuk már annak három éve, de nekem csak hónapoknak tűnik.- nevetett Ricardo.

-          Nahát, neked is bekötötték a fejed?

-          Be ám.

-          Ki az a szegény teremtés, aki képes volt hozzád menni.- viccelődött.

-          Gyertek, bemutatom nektek.- intett a fiúnak.- Szerbusz Jaime, de meg nőttél.

-          Nőnek a gyerekek.- mondta, majd odalépett ő is.

-          Drágám, be szeretném mutatni neked barátomat Marcelot, és fiát Jaimet.

-          Helló!- üdvözölte őket.

-          Ricardonak mindig is volt ízlése a nők terén.- bólolt Marcelo.

Marceloék odaültek hozzájuk, és egy jóízűt beszélgettek, mely során szóba jött Jaime anyja is, aki egészen kiskorában elhagyta őket. A fiú persze ügyet sem vetett a témára, mert teljesen elbűvölte Carmina. Marcelo meghívta őket a hétvégén tartandó estélyére, amelyre örömest igent mondtak.

A hétvége hamar elérkezett. Sok mindenki ott volt az estén, folyton folyvást Ricardo ismerősibe bukkantak. Carmina annyira nem élvezte, hiszen nem tudott kivel beszélgetni, csak ott billegett a férje oldalán. Már úgy volt, hogy megmondja Ricardonak, haza megy, de egy ismerős hang csapta meg a fülét, amelyre önkétlenül fordult meg. Julio hangja volt az.

 Amikor meglátták egymást szívük is hevesebben vert, melegség töltötte el a testüket és remegtek az idegességtől. A szerelem még mindig ott égett a szívükben, s nem halványodott el egy kicsit sem. Ugyanolyan szerelemmel néztek egymásra, mint legelőször. A legszívesebben egymás ölébe ugrottak volna, de nem tehették meg, csak hagyták, hogy szívük tovább kalapáljon. Még egy mosolyt sem tudtak elereszteni, s olykor a levegővétel is kimaradt. Közelebb sem mentek egymáshoz, mert féltek a következményektől, hiszen nem tudták, hogyan reagálnak majd a közelségre.

- Julio, barátom!- szólította meg Ricardo, aki szintúgy megfordult.

- Ricardo!- ölelték át egymást.- Hogy vagy?

- Boldogan, és te?

- Én is.

- Nézd csak Carmina, itt van Julio.- húzta közelebb a feleségét.- Nem is üdvözlitek egymást?- kérdezte, majd szabaddá tette az útjukat.

Julio és Carmina szemtől szemben álltak, alig volt köztük egy fél méter. Le sem vették tekintetüket a másikról, úgy léptek közelebb. S mikor már csak centiméterek voltak hátra Julio és Carmina egyszerre a másik ölébe huppantak. Erősen ölelték egymást, épp oly szorosan, mint a legutóbb. El sem akarták engedni egymást, örökké úgy szerettek volna maradni. Érezték egymás szívdobbanását, s boldogok voltak, hogy ismét együtt vannak, még ha ez csak egy kis időre is szól, s könnyeiket sem tudták visszatartani. Percek múlva ismét szabadok voltak, de most már mosoly ült az arcukon.

-          Szia.- üdvözölte gyengéd hangon Julio.

-          Szia. Örülök, hogy látlak.

-          Én még inkább.

-          Drágám, be sem mutatsz?- lépett oda Amparo.

-          Bocsáss meg. Ricardo, Carmina, ő itt Amparo a barátnőm.

Julio Carmina reakcióit leste, de nem látta rajta a féltékenység legkisebb jelét sem. Talán az évek kitépték belőle az iránta érzett szerelmet, ezért fogadja ilyen nyugodtan. Pedig a nőt zavarta Amparo jelenléte, de leplezte indulatait.

Az este további részében igyekeztek kerülni egymást, többek között nagy sikerrel. Itt- ott társalogtak is, de úgy, mint ha csak most ismerték volna meg egymást, s árnyaltan közölték a másikkal, hogy új életük boldog, és hogy elfeledték egymást. Belül mindkettőnek fájt a másik vallomása, de nem tehettek mást.