Carmina korán felébredt annak ellenére, hogy az éjszaka sokáig fel volt. Megígérte Ricardonak, hogy ma bemegy hozzá. Szépen felöltözött, megigazította a sminkjét, majd reggeli után elindult. A sofőr a vállalat előtt tette ki, majd haza küldte azt. Ekkor befarolt egy másik autó is, amiből Julio szállt ki Amparoval együtt. Carmina úgy tett, mintha nem vette volna észre, de a férfi ráköszönt.

• Szia!

• Sziasztok!- vigyorgott nyájasan.- Hát ti?

• Ricardo hívott be, hogy aláírjuk a papírokat.

• Miféle papírokat?- érdeklődött Carmina.

• Mától itt dolgozom.- jelenttette ki.

• Valóban?- a nő visszakérdezésén hallatszott, hogy nem tetszik neki.

• Menjünk be inkább.- javasolta Amparo, majd magával vonta a férfit.

Carmina dühösen nézett utánuk. Pillantásával már végzett a nővel. Nem elég, hogy unszimpatikus neki, ráadásul Julio párja. Maga elől nem titkolta féltékenységét, mert igenis zavarta a nő jelenléte. Később ő is bement.

• Szerbusz kedvesem!- köszöntötte egy csókkal Ricardo Carminát.

• Szia! Hallom, hogy felvetted Juliot.

• Igen. Nem tetszik?

• Dehogynem, de azért szólhattál volna.

• Ígérem máskor szólni fogok. Ah!- Ricardo hirtelen a mellkasához kapta a kezét.

• Rosszul vagy?- ijedt meg Carmina.

• Ne aggódj, volt már ilyen.

• Hívom az orvost.- nyúlt a telefonért a nő és tárcsázni kezdte a doktor számát.

• Ne hívd fel, már el is múlt.

• Ricardo kérlek, ne ellenkezz!

Az orvos nemsokára ki is jött, és megvizsgálta a férfit.

• Mi a baja doktor úr?- kérdezte Carmina.

• Volt már hasonló eset?

• Nem tudok róla.

• Volt doki.- szólt közbe a férfi.- Szívbeteg vagyok.

• Gondoltam. Rendszeresen szedi a gyógyszereket?

• Már nem.

• Ezt nem jól teszi. Jó lenne, ha bevenné őket, mert különben kezdheti ásni a sírját.

Carmina kikísérte az orvost, majd Ricardo elé állt idegesen.

• Miért nem mondtad, hogy beteg vagy?

• Nem akartam, hogy aggódj miattam.

• Ennyit a bizalomról.- tette a derekára a kezét.

• Ne haragudj!- állt fel a férfi.

• Mióta is vagyunk házasok?

• Három éve.

• Pontosan.

• Ennyit erről.

• Mi történt?- jött be Julio.

• Semmi, csak megtudtam, hogy a kedves férjem szívbeteg.

• Julio, legalább te érts meg. Ha elmondom, hogy mi bajom van, akkor Carmina nem jött volna hozzám.

• Ezt meg honnan veszed?- bosszankodott Carmina.

• Carminának igaza van Ricardo. El kellett volna mondanod neki.

• Hagyd csak Julio, nem lényeges. Én is így fogok hozzá állni.

• Édesem, szeretlek.- fogta meg a nő kezét Ricardo.

• Jól van. Bocsáss meg Ricardo, csak aggódom érted.- ölelte át a férfit.- Most mennem kell, mert felvettem neked egy új titkárnőt, Blancát, és alá kell íratnom vele a munkaszerződést.- Carmina kiment.

• Pontosan miatta jöttem be barátom.- kezdte Julio.- Láttad már?

• Mi van vele?

• Tisztára úgy néz ki, mint Rosa.

• Rosa?- Ricardo összehúzta a szemöldökét halott felesége nevére.- Biztos vagy benne?

• Ha nem hiszed, akkor nézd meg. A te szemednek talán jobban hiszel.

Ricardo és Julio kinéztek az ajtón, ahol Carmina beszélgetett Blancával. Neki is feltűnt a hasonlóság.

• Tényleg.- sétált az asztalához.

• Mit akarsz most tenni?

• Semmit. Ez csak a véletlen műve lehet.

• Akkor jó. Na megyek, mert Amparo már vár.

Köszönésképpen benézett Carminához is, aki egy széken állva próbált levenni valamiféle iratot.

• Segíthetek?- kérdezte a férfi.

• Á, köszönöm, de megoldom magam is.- válaszolt vissza a magasból.

Amint lépett le a székről hirtelen megbotlott és Julio karjaiba esett. A férfi úgy tartotta a kezében, mint egy porcelánt. Vigyázott, hogy nehogy még nagyobb baja essen. Tekintetüket végig egymáson tartották, nem tudták megtagadni maguktól e felhőtlen érzést, amit a másik gyengédsége adott. Mellkasuk szinte egyszerre emelkedett, és egyre közelebb érezték magukat. Tudták, hogy ha még tovább így maradnak, nem tudnak majd parancsolni szerelmüknek, de elengedni sem akarták egymást.

Ekkor kilincsnyomás hallatszott, és ajtón át belépett Jaime. Julio és Carmina gyorsan reagáltak a megjelenésére.

• Sz!- sziszegett a nő. Julio letette az ott lévő kanapéra.

• Megsérült Carmina?- rohant oda a fiú.

• Csak félreléptem, semmi komoly.- válaszolta a nő.

• Hozzak egy kis jeget?

• Hagyja csak Julio, majd én leápolom.- mondta Jaime, majd elrohant a jégért.

• Kedves fiú.- mosolygott Carmina.

• Az, kedves. – a férfi arca nem volt túl szívélyes.

• Amúgy miért jöttél be?

• Csak köszönni, mert megyek haza.

• Rendes tőled.- állt volna fel, hogy kikísérje, de fájdalmában visszazuhant.

• Maradj csak nyugodtan. Kitalálok egyedül is.- a férfi ki akart sétálni, amikor Carmina utána szólt.

• Julio! Csak azt szeretném, ha elfelejtenénk a múltat, s barátok lennénk.

• Erre én is gondoltam.- ment vissza.- Csak nem tudtam mikor közöljem.

• Legalább egyet akarunk.- a nő hangjában volt egy kis szomorúság is.

• Itt vagyok!- jött vissza Jaime és leült a nő mellé, majd a lábára tette a borogatást.

• Akkor én mentem. Már Amparo türelmetlenül vár. Sziasztok!

• Szia!- köszönt vissza a nő.

Julio nem akart ott maradni, és nézni, ahogy más férfi fogdossa szerelmét. Az előzőnapi találkozás bebizonyította neki, hogy még mindig szereti. Így hosszú évek után is. Lehet, hogy sosem érzett mást iránta, csak igyekezett elfojtani, mely következtében sikerült egy cseppet kitépnie a szívéből, s nem gondolnia rá. És most ez a közelség is rátett még egy lapáttal. Azt gondolta, hogy erős lesz, és békésen tud majd mellette dolgozni, de ez nem lesz olyan egyszerű. Túl naiv volt. Még a saját érzéseit sem ismeri eléggé, s ezért lép az egyik csapdából a másikba.

Carmina délután beugrott Consuelohoz, mert őt sem hagyta nyugodni Julio jelenléte. Ő is hasonlóan érzett, mint a férfi, de kedélyét az is rontotta, hogy Amparo ott volt. Ha ő nem lenne, akkor talán nem is lenne ennyire rossz. Eddig ő sem akarta bevallani magának, hogy szereti, de Consuelo erősködése hatására végül is beadta a derekát, s nem tagadta tovább. Azt sem, hogy féltékenység öli belül, amikor azzal a nővel látja együtt.

Később visszament az irodába, ahol egy rendkívüli látvány fogadta. Ricardo nem vette észre, hogy felesége mögötte áll, miközben az új titkárnőnek, Blancának tette a szépet, s közben flörtöltek egymással.

• Hm, befejeztétek?- ütögette meg férje vállát.

• Carmina.- fordult meg hamarjában a férfi.- Mi csak a néhány papírról beszélgettünk.

• Látom. – tette ölbe a kezét a nő.- Csak nehogy belemélyedjetek.- vigyorgott ironikusan, majd elment, hiszen Virginia már az irodájában várta.

• Mi a baj anya?- a lány látta Carminán, hogy valami nincs rendben.

• Semmi lányom, csak fáradt vagyok.- üdvözölte két puszival a lányát.- Máris mehetünk.

• Rendben.

• Helló!- lépett be Jaime.

• Szia Jaime!- köszönt vissza Carmina.- Fáradj beljebb. Mit szeretnél?

• Csak azért jöttem, hogy haza vihetem- e?

• Köszönöm, de már Virginia bejött értem.

• Szia!- üdvözölte a lány.

• Szia, Jaime vagyok.- nyújtotta a kezét, miközben puszival köszöntötte.

Virginia tagadni sem tudta volna, hogy megtetszett neki a fiú. El is vörösödött, de ügyet sem vetett rá, hiszen nem mindennap történik vele ilyen.

• Akkor én megyek.

• Majd legközelebb.

• Legközelebb.- intett a srác, majd elment. Virginia lesve nézett utána.

• Tetszik?- érdeklődött jobb kedvvel Carmina.

• Nem csúnya.- vigyorgott a lány.

Az elkövetkezendő napokban sem javult a helyzet senki háza táján sem. De nem is rosszabbodott. Carmináék szinte mindennap összefutottak, de tartva magukat megállapodásukhoz, csak barátként tekintettek egymásra, bár érzéseik mást súgtak. Virginia is egyre többet járt be Jaime miatt, a fiú sem kerülte a vállalatot. Boldogsága feltűnt az apjának is, amiből arra következtetett, hogy szerelmes lett. Egyből Virginiára gondolt, hiszen ő az egyetlen nő a közelében, akivel szándékai lehetnek, ráadásul a gyakori találkozásuk is erre vall. Már alig várta, hogy haza érjen, s ebédnél rákérdezzen a dologra. A kíváncsiság egyre inkább hajtotta, főleg, mert örült a fia boldogságának. Erre ebéd közben került sor.

• Mostanában igen vidámnak látszol fiam.

• Az is vagyok.- felelte Jaime, miután lenyelte a falatot.

• Megtudhatom minek köszönhetően?

• Ez magánjellegű dolog, és nem hiszem, hogy el lennél ragadtatva tőle.

• Jaime, az apád vagyok. Nekem mindent elmondhatsz.- Marcelo igyekezett a fia bizalmába férkőzni ezzel a kijelentéssel.

• Tudom, hogy az vagy.

• Akkor meg? Nem értem mit kell ennyire titkolni?

• Erről nehéz beszélnem, főleg neked, mert az apám vagy.- próbált kibújni Marcelo kíváncsisága alól.

• Úgy! Akkor beszéljünk, mint férfi a férfival. Felejtsd el egy pillanatra, hogy az apád vagyok, és beszélj.

• Nagyon furfangos vagy!- vigyorgott Jaime és mutogatott az apjára.- De ha ennyire akarod, akkor elmondom.- dűlt hátra a székben.

• Ez már tetszik. Kezdheted.

• Szerelmes vagyok.- jelentette ki büszkén.

• Így legyen ötösöm a lottón!- csapta össze a két tenyerét a férfi.

• Szóval tudtad.

• Csak éreztem, de mondd kibe? Ismerem?

• Igen.

• Szép?

• Gyönyörű.

• Ne játssz már velem, mondd ki az?

• Egy csodálatos nő, akit már régóta szeretek.- dőlt előre mosolyogva.

• Virginia?- kérdezett rá gyanakodva Marcelo, aki szinte érezte, hogy ő az.

• Tévedsz, de nem jársz messze az igazságtól.

• Ha nem ő, akkor kicsoda?- értetlenkedett a férfi, hiszen csak Virginiát tudta elképzelni a fia mellett.

• Az anyja.

• Carmina?- állt fel meglepetésében a Marcelo.- Nem mondod komolyan, hogy ő az.

• Pedig így van.

• De hiszen az anyád lehetne!

• A szerelem nem ismer határokat.- állt fel ő is.- Viszont nyugodj meg, mert nem szándékozom semmit sem tenni.

• Még jó, hisz férjnél van. Mégis hogy képzelted? Nem élhetsz plátói szerelemben.

• Nekem az is elég, ha a közelében lehetek. Kérlek, ne ítélj el emiatt apa. Az érzelmeknek nem lehet parancsolni.- mentegetőzött Jaime.

• És most mi a szándékod.

• Azt teszem, mint eddig. Titokban ábrándozom róla, és, ha rajtam múlik sosem tudja meg senki sem. Csak arra kérlek, hogy ne szakíts el tőle.- sétált oda Marcelohoz, és mélyen a szemébe nézett.- Szeretem.

• Ne aggódj fiam. Tőlem sem tudja meg senki.- ölelte át Jaimet.

A beszélgetés végeztével Marcelo a céghez indult, s közben a fia vallomása járt a fejében. Nem tudta elhinni, hogy ez megtörténhetett. Bár megígérte, hogy erről nem szól senkinek sem, de valamit tennie kell, hogy megszüntesse ezt a szerelemet, egyedül pedig nem fog menni. Először viszont ki kell dolgoznia a tervet.

Már majdnem bent volt, amikor összefutott egy számára nagyon ismerős nővel. Valéria volt az, de nem tudta, hogy hol látta először. Úgy döntött, hogy megszólítja.

• Elnézést hölgyem! Nem ismerjük egymást?

Valéria hirtelen megtorpant a lepődöttségtől, mert neki is rémlett valahonnan.

• Nem hiszem. De ha most megbocsát.

A nő tovább ment, közben azon gondolkozott, hogy ki lehetett ez az alak. Marcelo egy darabig nézte, majd ő is tovább indult.

Carmina és Julio ebédelni készültek. Beugrottak Ricardohoz is, hogy velük tart-e, de a sok munkára hivatkozva nem tartott velük. Már félúton jártak, amikor Carminának eszébe jutott, hogy nincs nála elég apró, ezért visszafordultak, annak ellenére, hogy Julio felajánlotta, hogy majd ő meghívja. A férfi a lépcsőnél megállt, hogy ott várjon a nőre, aki Ricardohoz sietett pénzért. Amikor benyitott érdekes látvány fogadta. Meglátta, amint a férje Blancával csókolózik.

• Bocsánat!- mondta, majd kiviharzott.

• Carmina!- kiáltott utána férfi, aki felismerte felesége hangját.

• Menjünk Julio!- ragadta meg a férfi karját Carmina, és magával rántotta.

• Mi történt?- kérdezett rá, miután meglátta az idegesen megjelenő Ricardot.

• Édesem hallgass meg!- kérte a férfi Carminát.

• Ne szólíts édesednek, de gazember!- kiáltott rá.- Sosem képzeltem volna, hogy ezt megteszed valaha is!

• Véletlen volt.

• Ha! Véletlenek nincsenek. Főleg nem az én életemben.

• Elmagyarázná valaki, hogy mi történik itt?- szólt közbe Julio.

• Hogyne! A kedves barátod megcsalt a titkárnőjével.- vigyorgott fájdalmasan Carmina.

• Hogyan?- szegezte dühös tekintetét Ricardora, aki szinte elsüllyedt szégyenében.- Ezt nem tudom elhinni.

Egyszercsak Ricardo egy hatalmas ütést kapott oldalról, amitől a korlátnak esett. Miután magához tért, meglátta, hogy Jaime áll vele szemben égve a dühtől.

• Beléd meg mi ütött?- fordult felé, miközben a szájából kicsorduló vért törölte le.

• Hogy merte megalázni Carminát?- a fiú ismét neki ugrott volna, de Julio lefogta.

• Állj le Jaime!- mondta neki.

• Én ezt nem hallgatom tovább!- futott el a nő.

• Carmina!- sietett utána a fiú, de félúton megállt.

Eközben Julio leszidta barátját, akit láthatóan nagyon bántott a dolog.

Ricardo este korán haza ment. Először nem mert belépni a bejáraton, mert félt attól, hogy Carmina hozzá vágja a holmiját és kidobja. Mindez igazságos alapon tenné. Egy darabig állt ott, majd erőt véve magán benyitott. A házon sötétség uralkodott, egy kis villany sem égett. A hangulatot feszültnek érezte, mert Carmina haragja lent is élt. Most jött csak a neheze, hiszen fel kellett mennie hozzá az emeletre, bizonyára ott találja majd. A megérzése bejött, mert Carmina fent volt a hálószobájukban és az ágyban feküdt, ám még nem aludt. Észre vette, hogy a férje belépett, de nem köszönt neki. Valahol bántotta a csalása, mégis csak a férje és hűséget fogadott neki, de nem utálhatja emiatt, hiszen ő is hasonlóan cselekszik. Igaz ő csak lélekben, mert szíve máshoz húzza. A testén érezte a férfi tekintetét, aki lassan közeledett felé.

• Még nem alszol?- kérdezte idegesen markolászva a kezét.

• Amint látod.- nézett maga elé Carmina s eggyel feljebb emelkedett.

Ricardo leült az ágy szélére hátat fordítva kedvesének, és ledöntötte a fejét, kezét pedig elé emelte. Nem mert a nő szemébe nézni, bár tisztában volt azzal, hogy ezzel gyávaságát bizonygatja, de nem érdekelte.

• Ne haragudj, nagyon bánt az, amit veled tettem. Szeretnék neked valamit elárulni, amit rajtam kívül csak Julio tud.

Julio neve hallatára az eddigi dermedtségből megmozdult. Tudni akarta, hogy mi az, amit csak ők ketten ismernek.

• Évekkel ezelőtt már egyszer megnősültem.- kezdte.- Az nem volt nagy esküvő, csak egyszerű polgári szertartás volt, amelyen Julio volt az egyik tanú. A feleségemmel, Rosával nagyon boldogok voltunk, de ez az öröm nem tartott sokáig, mert egy végzetes baleset elvette tőlem. Ugyanis a repülőgép, amelyen ült, lezuhant. Akkor azt hittem, hogy én is utána megyek, de hála a barátomnak nem lettem öngyilkos.

• Miért nem mesélted el nekem?- ült le mellé Carmina és megfogta Ricardo kezét.

• El akartam, de még várni szerettem volna, mert sok időbe telt míg feldolgoztam.

Carmina átölelte a könnybe lábadt szemű férfit együtt érzésképpen.

• De nem értem, hogy ehhez mi köze van Blancának?

• Blanca pontosan úgy néz ki, mint Rosa. Nem tagadom, hogy érdeklődtem iránta, mert akkor hazudnék,- ekkor odafordult Carminához- de hidd el, hogy téged szeretlek.

• Ezek után már nehéz.- állt fel a nő.

• Elhiszem, de szavamban ne kételkedj. Te vagy az, aki megmentettél engem a magánytól.- Ricardo is felállt.- Csak te tartasz még életben. Ha elhagynál, azt nem élném túl.

• Ne mondj ilyet!- fogta a be a férfi száját.

• Elvettelek, mert szeretlek. Ne hagyj el!- kérte aggódó tekintettel.

• Nem akartalak elhagyni.

• Nem?- a férfi meglepődött a válasz hallatára.

• Adok még egy esélyt, ha ezt is eljátszod, akkor én megyek el. Érted?- ajánlotta Carmina.

• Esküszöm, hogy többet nem teszek ilyet.- ölelte át a feleségét, majd megcsókolta.

Másnap Ricardo elmesélte Julionak az esti kibékülésüket, aminek a férfi örült is meg nem is. Szerette volna boldognak látni Carminát a barátja mellett, de azt is kívánta, hogy vesszenek össze. Ezek nem voltak helyes gondolatok, sőt önzőek voltak, de maga elől nem rejthette el őket. A beszélgetésüket egy alak megjelenése zavarta meg.

• Jó napot kívánok!- lépett be egy finoman öltözött ember.- Benjamin Hernandez vagyok.

• Lépjen beljebb!- fogadta Ricardo.- Örülök, hogy eljött. Foglaljon helyet kérem.- mutatott az asztal előtt lévő székre.

• Köszönöm.- ült le Benjamin.

• Engedje meg, hogy bemutassam kollégámat s egyben barátomat, Julio Valadezt.

• Üdvözlöm.- nyújtotta kezét a férfinak.- Én akkor megyek is.

• Julio, később gyere már vissza és szólj a nejemnek is, mert beszélnem kell veletek.

• Rendben.

Ricardo nem sokáig tárgyalt Benjaminnal. Telefonon odaszólt Carmináéknak, hogy szeretné, ha megjelennénk az irodájában. Hamarosan ott is voltak. Benjamin még jelen volt, mert szerette volna megismerni a nőt.

• Benjamin, ő itt a feleségem Carmina Ballasteros.- mutatta be Ricardo.

• Nagyon szép felesége van.- dicsérte Carminát.- Én akkor megyek is, mert még sok elintézni valóm akad.

Miután a férfi elment, Ricardo máris belekezdett a mondanivalójába.

• Azért hivattalak ide mindkettőtöket, mert szeretnék kérni tőletek valamit.

• Hallgatunk.- mondta Julio.

• El kellene utaznom egy egyhetes tárgyalásra, de itthon is dolgom akad. Ezért szeretném Julio, ha elutaznál helyettem.

• Felőlem.- vonta meg a vállát a férfi.

• És szeretném, ha Carmina is veled menne.

• Hogy én?- mutatott magára a nő. Nem tudta kire nézzen. Juliora, vagy pedig Ricardora.

• Igen édesem. Szüksége lesz rád Julionak, mert vannak bizonyos dolgok, melyekben csak nők dönthetnek.- mosolygott a férfi.

• Nem is tudom.- tétovázott Carmina. Szeretett volna együtt lenni Julioval, de nem kettesben, főleg nem ennyi időre.

• Kérlek.

Carmina ránézett Juliora, aki kifejezéstelen arcot vágott. Nem azért, mert nem örült annak, hogy Ricardo szeretné, ha Carmina is vele tartana, hanem éppen ellenkezőleg, szinte boldog volt ettől az ötlettől. Ha ezt kimutatta volna, akkor Carmina félre értené, és nem menne vele. Ha pedig nem tetsző képet vágna, akkor ugyanúgy visszautasítaná az ajánlatot.

• Rendben, de csak a te kedvedért.- egyezett bele a nő.- És mikor indulunk?

• Holnap reggel kellene, hogy minden kész legyen.

• Jó. Akkor holnap a reptéren Julio.- mondta Carmina, majd kiment az irodából. Ő is nagyon örült, hogy együtt utaznak, annak ellenére, hogy úgy tett mintha nem érdekelné az egész.

Az elkövetkező nap mindketten nagy izgalommal készülődtek. Az egyik izgatottabb volt, mint a másik. Carmina hajnalban kelt, hogy időben elkészüljön. Ezen a napon szebb akart lenni, mint máskor. A tudatalattijában tetszeni szeretett volna neki, ami be is jött, mert amikor a reptéren találkoztak, Julio ámult az asszony láttán.

• Vár a gép.- mondta Julio, és kezébe vette az aktatáskáját.

• Mehetünk.- Carmina elköszönt Ricardotól, és Julio után ment, aki a bejáratnál várta.

A repülő perceken belül a magasba repült. Az úton szinte alig szóltak egymáshoz, feszélyezte őket a másik jelenléte. Olykor- olykor váltottak egy- egy mosolyt, és pár szót, de ennél többet nem foglalkoztak egymással.