Benjamin egy étteremben ült az ablak melletti asztalnál, és az étlapot böngészte. Egyszer csak odalépett mellé egy asszony.

-          Hát eljöttél?- nézett fel rá.

-          Amint látod, itt vagyok.- felelte Amparo.- Mit volt olyan fontos?

-          Ülje csak le. Rendelhetek neked valamit?

-          Nem, köszönöm. Térj a tárgyra.- javasolta Amparo.

-          Julioról és Carmináról van szó.- kezdte a férfi.- Gondolom már észre vetted, hogy több van közöttük barátságnál.

-          Igen. De lényegtelen, hiszen nem lehetnek együtt.

-          Kivéve, ha szeretők.- ütögette le a cigaretta hamuját a férfi.

-          Azt akarod mondani, hogy megcsal?- Amparo feje elvörösödött.

-          Pontosan.

-          Lehetetlen. Ezt nem engedhetem meg. Azonnal beszélnem kell Ricardoval, hogy felszarvazzák.

-          Helytelen cselekedet lenne, mivel ezzel csak közelebb hoznád őket.

-          De akkor mit tegyek? Segíts, kérlek!

-          Szerinted minek hívtalak ide?

-          Hallgatlak.

-          Először is ne szólj erről senkinek sem. Másodszor pontosan azt kell tenned, amit parancsolok. Oké?

-          Rendben, ha ezzel megtarthatom Juliot, akkor jöhet.

-          El kell hitetned velük, hogy halálos beteg vagy, és egyetlen kívánságod az, hogy Julio elvegyen. Erről viszont csak Carmina értesülhet. Ő úgy is elmondja majd Julionak.

-          Ez biztos?

-          Biztos.- válaszolta Benjamin elégedett képpel.

-          És te mit nyersz vele?- kíváncsiskodott a nő, hiszen nem tudta, hogy miért akar ártani nekik.

-          Az legyen az én dolgom. Most menj, és hívd fel Carminát, hogy találkozzatok, ahol elmondhatod neki a „betegséged”.- nevetett Benjamin.

Amparo miután kiment a vendéglőből, azonnal felhívta a nőt, aki belement a találkába, bár nem értette, hogy mi dolga van Amparonak vele. Kis idő múlva meg is ejtették az összejövetelt egy a vállalthoz közeli kis vendéglőben, ahol Amparo közölte Carminával az álbetegségét. A nőt teljesen letaglózta ez a hír. Nemcsak azért, mert sajnálta Amparot, hanem azért is, mert így el kell majd Julionak vennie, hiszen már csak ez tartja életben. A beszélgetésük után visszament a céghez, hogy beszéljen Julioval.

-          Beszélnünk kell.

-          Miről van szó Carmina?

-          Amparoról.

-          Mondtam, hogy nem veszem el.

-          Pedig el kell.- mondta szomorú hangon a nő.

-          Nem értelek. A múltkor mérges voltál, mert azt állította, hogy összeházasodunk. Most meg jössz ezzel.- értetlenkedett a férfi.

-          Julio, Amparo halálos beteg.- jelentette ki.

-          Hogy mondtad?- Julio megtorpant, amit Carminához igyekezett.

-          Jól hallottad. Ma beszéltem vele. Arra kért, hogy ne szóljak erről neked, de nem tehettem mást.

-          Megint egy áldozat. Az ég nem akarja, hogy együtt legyünk!- vágott egy hatalmasat az asztalra az öklével.

-          Julio.- ölelte át a férfi félvállát Carmina, akinek szeméből már könnyek csordultak ki.

-          Édesem, azt teszem, amit te mondasz.- fordult elé a férfi.

-          Szakítanunk kell.- mondta ki fájdalmasan Carmina, de nem mert a férfi szemébe nézni.

-          Akkor ennyi volt? Pedig már olyan boldog voltam.- fordult el Julio az ablak felé.

-          Szeretlek.

Julio visszafordult és Carminát magához rántva megcsókolta. Erősen szorította magához, s nem akarta elengedni egy percre sem. Ezzel jelképezve ragaszkodását hozzá. Carmina is szorosan ölelte. Úgy érezték magukat, mint a legelső búcsúzásánál, de ez mélyebb és nehezebb volt, hiszen már kezdték egymást szabad szerelemmel szeretni.

-          Mennem kell.- engedte el Carmina a férfit.

Julio nehezen eresztette el a nőt, s messziről küldött neki egy puszit. Carmina megtörve lépett ki az ajtón, amikor Marceloba botlott.

-          Miért vagy ilyen szomorú?- kérdezte.

-          Csak fáj a fejem.

-          Julio bent van?

-          Persze, menj csak be.- a nő tovább ment.

-          Szia Julio, nem tudod mi van Carminával?- Marcelo észre vette, hogy a barátja is ugyanolyan búskomor képet vág, mint a nő vágott.- Te is beteg vagy?

-          Hogyan?

-          Mindegy. Csak azért ugrottam be, hogy elkérjem a befektetési papírokat.

-          Máris adom.- Julio felállt és elővette az iratokat, s átnyújtotta a férfinak.

-          Történt valami?- Marcelot nem hagyta nyugodni a két szomorú arc, amit látott.

-          Nem. Miért kérded?

-          Összefutottam Carminával, és hasonló képet vágott, mint te.

-          Összevesztetek?

-          Csak egy kis nézeteltérés támadt közöttünk. Semmi egyéb.- hazudta Julio.

-          Az előfordul. Na, én megyek. Szia!

-          Szia!

Marcelo haza fele indult, amikor ismételten összetalálkozott Valériával. Mos még inkább ismerősnek tűnt neki, mint legelőször. Jobban szemügyre vette, s felismerte benne egykori kedvesét.

-          Teresa.- szólította meg, amire a nő megállt.

-          Összekever valakivel.

-          Tudom, hogy te vagy az. Ne is tagadd!

-          Hagyjon békén, uram.- Valéria úgy tett, mintha nem ismerte volna fel.

-          Képes vagy letagadni kiléted, te némber?

-          Fejezd be!- a nő kikelt magából, s nem hazudott tovább.- Mit akarsz tőlem?

-          Szóval mégis csak te vagy.

-          Kérdeztem valamit.

-          Semmit sem akarok tőled.

-          Így van jól. Szia!- Valéria indult tovább.

-          A fiad nem is érdekel?- szólt utána.

Valéria egy sanda tekintettel visszanézett, majd tovább ment, ezzel jelezve, hogy nem érdekli sem ő, sem a fia.

A következő napok már nem voltak túl édesek Julio és Carmina számára sem. Szenvedtek egymás nélkül, hiszen most még nagyobb érzést kell legyőzniük, mégpedig a ragaszkodást. Ráadásul a férfi megkérte Amparot, hogy tűzze ki az esküvőjük időpontját. Ez jobban tágította Carmina és Julio közötti szakadékot, s tudták, hogy már nincs visszaút. Ricardo élete sem könnyebbült meg, hiszen ugyanúgy folytatta viszonyát Blancával. Marta a bűntudat, a kétségek gyötörték.

Az egyik éjszaka rémálom verte fel. A homloka verejtékezett, s a légzése is szapora volt. „Légy átkozott Ricardo.” Szidta önmagát. „Véget kell vetnem ennek.” A férfi oldalra nézet, hogy felesége miként alszik, de látta, hogy nincsen a helyén. Gyorsan magára aggatta a köntösét és kipattant az ágyból. Sebes léptekkel rohant lefele a lépcsőn, hátha a földszinten megleli valahol. Úgy is lett. Carmina a nappaliban feküdt, az egyik kanapén. Ezen az éjen ő is teljesen maga alatt volt, érzelmei csak úgy cikáztak a szívében. Nehezen emésztette fel az elmúlt napok borzalmait, amelyek azóta álltak fent, amióta Juliotól ismét elvált. Eszébe jutottak azok a szép napok, amiket a férfivel töltött. A nevetések, a csókok, az ölelések, az első együttlétük. Szerette teljes szívéből, de ezt magában kellett tartania. Neki sem mondhatta már, az a gyengeségét mutatná. Pedig most erősebbnek kellett lennie, mint máskor. Ricardo sem vehette észre, aki sosem gyanította az egészet. A férfi azt hitte, hogy Carmina miatta van ilyen melankolikus állapotban, hiszen keveset foglalkozik vele mostanában.

Leült a földre, hogy mellette legyen, megfogta a kezét, s megpuszilta azt.

-          Carmina, édesem, ne haragudj.- suttogta, majd kedvesére hajtotta a fejét.

Reggel, amikor a nő kelt fel, meglátta, hogy a férje mellette szunnyad. Megsimította az arcát, amire a férfi megmozdult.

-          Jó reggelt!- köszönt rá Carmina.

-          Szia! Jól aludtál?

-          Igen, de te mit keresel itt?

-          Csak melletted akartam lenni.- ült fel Ricardo.

-          Hmm.- mosolyodott el a nő.- Akkor miért nem ébresztettél fel, hogy menjek fel?

-          Olyan aranyosan aludtál, hogy nem volt szívem hozzá.

-          Ah.- sóhajtott.- Nem érdemelek meg.

-          Én nem érdemelek meg téged. Nem törődtem veled mostanában, de ezentúl máshogy lesz.- Ricardo felállt.- Mindent megfogok tenni, hogy életünk olyan legyen, mint annakidején.

Később megreggeliztek, majd bementek a vállalthoz.

-          Sziasztok!- üdvözölte őket Juli.

-          Helló! Hát te ilyen korán itt vagy? Máskor tizenegy előtt sosem látlak.- szólt hozzá Ricardo.

-          Sok dolgom akadt a könyvelésekben.

-          Én bemegyek az irodámba. Beszélgessetek csak tovább.- mondta Carmina. Elindult volna, amikor a fejéhez kapott.

-          Rosszul vagy?- ijedt meg Ricardo.

-          Semmi komoly csak, egy kicsit megszédültem.- amint ezt kimondta összeesett. Ricardo gyorsan reagálva még időben elkapta.

-          Julio, azonnal hívj egy orvost!- utasította Ricardo, aki épp úgy megrémült, mint a barátja.

Ricardo ölébe vette Carminát, és az irodájába vitte, majd lefektette az ágyra. Blanca hozott egy kis szalmiákszeszt, hogy megszagoltassák vele. A nő hamarosan magához is tért. Ekkor az orvos is befutott.

-          Kérem, hagyjatok magamra Carminával.- mondta a doki Ricardonak és Julionak, akik erre kimentek.

-          Volt mostanában hasonló rosszulléted?- kezdte faggatni a nőt.

-          Nem.

-          Hányingered?

-          Az igen. Gyakran.

-          Engedd meg, hogy megvizsgáljalak.

-          Rendben.

Az orvos elővette a műszereit, s vizsgálni kezdte Carminát, majd miután végzett, mosolyogva így felelt.

-          Minden bizonnyal állapotos vagy.

-          Állapotos?- Carmina boldogan a hasához kapott.

-          Úgy bizony. Gratulálok.- a férfi felállt.- Akkor én megyek is.

Miután a doktor elment, Ricardo és Julio azonnal besietett, mert az nem mondott nekik semmit sem.

-          Mit mondott?- érdeklődött Ricardo.

A nő majd kicsattant az örömtől, úgy mosolygott, amiből azt következtették, hogy nem lehet semmi komoly baja.

- Gyereket várok.

- Nem tudom elhinni!- kiáltott fel Ricardo, és ölbe kapta a nejét.- Apa leszek!

- Örülök, és fogadjátok gratulációmat.- mondta Julio nem túl lelkes hangon.

Carmina látta, hogy férfit elszomorítja ez a dolog, amitől ő is savanyú képet vágott. Hogyan mondhatná meg neki, hogy a legszívesebben az ő karjaiba ugrott volna, hiszen biztos abban, hogy a gyermeke apja nem Ricardo, hanem Julio. Megvárta, amíg visszament az irodájába, majd otthagyva a férjét titokban utána ment.

-          Ne zárd be az ajtót!- futott utána.

-          Minek jöttél utánam?

-          Ezt bent kéne megbeszélnünk.- tanácsolta Carmina, majd belökte az ajtót, és bement.

-          Akkor mond, mert sok dolgom van.- sürgette idegesen a férfi.

-          Julio, szerelmem.- ölelte át a férfit.

-          Eressz el!- lökte el magától Julio.- Ricardot ölelgesd!

-          Édesem, hallgass meg…

-          Nem érdekel, és légy szíves ne szólíts édesednek, mert nem vagyok az.

-          Legalább engedd meg elmondanom, hogy…

-          Hagyj békén!- vágott ismét közbe Julio.- Nem érdekel a fattyad.

-          Julio!- kelt ki magából Carmina, aki már könnyezett az idegességtől.- Ez a fattyú, ahogy nevezed, a te véred!

-          Hogyan?- Julio ideges arca eltűnt.

-          Ő a mi szerelmünk gyümölcse.- tette a hasára a kezét Carmina.

-          Hazudsz!- fordult el a férfi.- Efelől kétségeim vannak.

-          Nem hiszel nekem, ugye?

-          Honnan tudjam, hogy igazat állítasz?- bizalmatlankodott Julio.

-          Ha nem elég bizonyíték az, hogy szeretlek. Akkor tudd meg, hogy az első együttlétünk óta nem voltam Ricardoval.- Carmina szinte már sírt, s szipogott.

-          Bocsáss meg!- ölelte át Julio a nőt.- Ostoba vagyok. Ne sírj, kérlek!- simogatta meg Carmina arcát, s letörölte a könnyeit.

-          Hiszel nekem?

-          Hogyne hinnék, drága egyetlenem. Az én fiamat hordod a szíved alatt.

Carmina megfogta Julio kezét, s a hasára tette. A férfi leguggolt, s úgy ölelte át ismét a nőt, aki Julio fejét simogatta, s így voltak egy darabig, majd a férfi felállt, és megcsókolta Carminát.

-          Hagylak dolgozni, kedvesem.

-          Haza fele megyünk együtt?- kérdezte Julio.- Persze Ricardo jelenlétében.

-          Rendben. Na szia!- Carmina kiment.

Julio a nap további részében nem tudott koncentrálni a feladatára, csak az járt a fejében, hogy apa lesz. Aztán meg az is, hogy később Ricardo megkérte, hogy legyen a születendő gyermek keresztapja. Nem mondhatott mást, hiszen így okot talált arra, hogy minden szabadidejét a fiával és Carminával töltse majd. Persze tudta, hogy az még messze van, s addig még sok minden történhet, de már annyira várta azt a pillanatot.

Este fele mindhárman boldogan indultak haza.

-          Ne feledd Julio, hogy holnap korán kell bejönnöd.- figyelmeztette Ricardo.

-          Nem fogom. Minden jót!- intett nekik, s elindult az autója felé, amikor egy óvatlan pillanatban megjelent egy jármű, és elgázolta.

-          Julio!- kiáltott fel Carmina, és azonnal odasietet a vérben fekvő férfihez.- Istenem!

-          Carmina gyere ide!- húzta fel a térdelő asszonyt, aki zokogott.

Kihívták a mentőket, akik gyorsan oda is értek. Juliot azonnal műtőbe vitték, majd onnan az intenzívre.

Az elkövetkezendő napokban Carmina mindig Julio mellett volt, ami Ricardo szemét szúrta. Szinte alig akart elmozdulni mellőle. Esténkét fáradtan ért haza, s amikor a férfi közeledni akart hozzá, elutasította. Emiatt sokat is veszekedtek, s viszonyuk is egyre feszültebb lett. Ráadásul Amparot is zavarta Carmina állandó jelenléte, amit Benjaminnak is elmondott. A férfi viszont elcsitította, hiszen a botrány az nem jönne túl jól neki. Ezért utasította Javiert, hogy most még inkább a nő közelébe kell férkőznie. A férfi faggatózott, hogy miért akar ártani Carminának, ám az nem árult el neki semmit sem.

Valéria is gyakran felkereste Juliot, s néha összefutott Jaiméval is, mit sem sejtve arról, hogy ő a fia. A fiú megígérte neki, hogy munkát keres neki az apja cégénél, aminek Valéria nagyom örült. Marcelo végig gondolva Jaime szerelmi gondjait, úgy döntött, hogy ebbe a titokba nem mást, mint Virginiát veti be, aki szemlátomást szerelmes a fiúba. A lány nem túl kitörő örömmel fogadta a hírt miszerint Jaime az anyjába szerelmes, de megígérte Marcelonak, hogy mindent megtesz azért, hogy elcsábítsa a férfit.

Az egyik este Ricardo egyedül volt otthon, mivel Carmina bent volt Julionál. Ezt kihasználva a férfi felhívta Blancát, hogy menjen át estére hozzá, mert egyedül érzi magát. A nő nem sokára ott is termett.

-          Carmina nem fog rajta kapni?

-          Nem hiszem. Mondta, hogy ma tovább marad bent Julionál.

-          Nem furcsa ez egy kicsit?- bújt Blanca Ricardohoz.

-          Az, hogy ennyire aggódik érte? Igen. Bevallom, hogy zavar, de nem tehetek semmit.

-          Nem is baj. Így legalább együtt lehetünk.

Ricardo megcsókolta Blancát, majd ráfordult, hogy szerelmeskedjenek. Ekkor kinyílt az ajtó, amelyen belépett Carmina.

-          Itt meg mi folyik?- szegezte nekik a kérdést, amikor meglátta őket az ágyban.

-          Carmina.- ugrott fel Ricardo.

-          Látom, nem unatkozol.- tette keresztbe a kezét.- Akkor magatokra is hagylak.

Carmina kiviharzott a szobából, s lesietett a lépcsőn. Rögtön, hogy leért, Ricardo ott is termett.

-          Meg tudom magyarázni.- kezdte.

-          Nem kell semmit sem megmagyaráznod. A látvány magáért beszél.- Carmina hangjában nem hallatszott a harag, és arca is rezzenéstelen volt. Nem lehetett mérges a férjére, mert megcsalta, hiszen ő is ugyanezt tette, sőt még rosszabbat. A szeretőjétől várja a gyereket.

-          Igen, tudom. Kérlek, érts meg! Egyedül éreztem magam. Te sosem voltál itthon, nem engedted, hogy szeresselek.

-          Szemrehányást akarsz nekem tenni?

-          Nem, csak…

-          Ricardo, figyelj!- vágott közbe a nő.- Most elmegyek. A ruháimat, majd holnap viszem el.

-          Ne, Carmina, ne hagyj el!- rántotta vissza a férfi.

-          Már semmi sem olyan, mint volt. Elidegenedtünk egymástól, s már nem érzem azt, hogy igazán szeretnél.

-          Pedig szeretlek.

-          Ha szeretnél, akkor megértőbb lennél. Nem keresnél másnál vigaszt. Nem, Ricardo. Vége.

Ezzel Carmina megfordult, és ott hagyta a férfit. Ricardo visszament a hálóba és megkérte Blancát, hogy menjen el.

Másnap reggel Ricardo felhívta Carminát, hogy beszéljenek., ezért a nő bement a vállalthoz. Mielőtt belépett volna a férfi irodájába, meglátta, amint Blanca sírva pakolja el a holmiját.

-          Felmondtál?- kérdezte tőle, mire a nő csak nézett.- Felőlem maradhatsz, nem miattad mentünk szét Ricardoval.

-          Jó tudni, hogy így gondolod, ellenben Ricardoval.

-          Ezek szerint nem önszántadból mész el?

-          Így van. Ricardo kért meg a távozásra.- hajtotta le a fejét.- Kérlek, ne haragudj! Én szeretem őt.

-          Nincs jelentősége.- tette a vállára a kezét.- Beszélek vele.

-          Miattam felesleges. Már nem bírnám tovább.

-          Bent van?- mutatott az ajtóra Carmina.

-          Bent.

Ricardo a szekrénynél állt, amikor a nő belépett.

-          Miért küldted el Blancát?

-          Carmina, nem is hallottam, hogy bejöttél.- fordult meg Ricardo.