-          Halló!- vette fel Julio a telefonját.

-          Szia! Amparo vagyok.

-          Amparo, tessék?

-          Beszélni szeretnék veled.

-          Hallgatlak.- dőlt hátra a férfi a székében.

-          Jobb szeretném, ha találkoznánk.- javasolta a nő.- Így nem tudom elmondani. Kérlek.

-          Ah, rendben. Mikor?- egyezett bele Julio, pedig nem volt ínyérre a találka, főleg azért, mert tudta, hogy ez Carminának egyáltalán nem fog tetszeni.

-          Egy tíz perc múlva megfelel a sarki kávéházban?

-          Persze. Ott leszek.

Miután letette a kagylót, megjelent Carmina.

-          Kivel beszéltél?

-          Ő…- Julio úgy döntött, hogy nem mondja el kedvesének az Amparoval való találkozást.- Egy ügyfelem hívott, hogy személyesen szeretne velem beszélni.

-          Akkor mész is?- kérdezett rá a nő, miközben a férfi felvette az öltönyét.

-          Igen.- adott egy puszit neki.- Később találkozunk.

Amparo már az asztalnál ült, amikor Julio megérkezett.

-          Nos itt vagyok.- ült le elé.- Mit akarsz mondani?

-          Én csak szeretnék veled kibékülni. Tudom, hogy becsaptalak, de csak azért tettem, mert szeretlek.

-          Ez nem mentség a hazudozásra.

-          Tudom. Ezért is kérem a bocsánatod. És már nem akarok tőled semmit sem, és kívánom, hogy boldog légy Carminával.

-          Köszönöm.

Benjamin éppen a vállalthoz igyekezett, amikor meglátta Juliot és Amparot együtt társalogni a kávézóban. Egy éles vigyor jelent meg az arcán, s röhögve ment tovább. Alig várta, hogy találkozzon Carminával, hogy elújságolhassa neki a hírt. A sors a kezére játszott, mert a nőt pont az útjába sodorta.

-          Önnel mindig öröm találkozni.- bókolt neki a férfi.

-          Mi járatban erre?- kérdezett vissza.

-          Juliohoz jöttem.- hazudta.

-          Nincs bent.

-          Tudom, az előbb láttam Amparoval együtt.

-          Amparoval?- Carmina szíve nagyot dobbant.- Hol?

-          A sarki presszóban nevetgéltek.

-          Akkor biztosan nem sokára jön.

Carmina Benjamin kíséretében az értekezletre ment, amelyet Ricardo hívott össze. Nemsokára Julio is megérkezett. Feltűnt neki, hogy Carmina rá sem néz, sőt nem is köszön neki. Leülve mellé ráköszönt, de az egy szóra sem méltatta. Carmina próbálta nyugodtan eltűrni maga mellett, de nagyon haragudott rá a hazugsága miatt. Rosszul esett neki, hogy annyira nem bízik benne, hogy elárulja neki az igazat. Julio megfogta a kezét, de ő elhúzta tőle. Az egész konferenciára nem tudtak koncentrálni, hiszen mindkettejüknek a másik járt a fejében. Néha- néha vetettek egymásra egy- egy pillantást, de semmi több.

Miután vége lett a tárgyalásnak Carmina kiviharzott, de Julio utána sietett, és az irodája ajtajában elkapta.

-          Mi bajod?

-          Mit érdekel az téged?- felelt fölényesen.

-          Egész idő alatt hozzám sem szóltál, sőt még rám sem akartál nézni.

-          És szerinted nem volt rá okom?- tett a kezét a derekára Carmina.

-          Nem értem miről beszélsz.- Julio a kezeit tördelte idegességében, hiszen biztos valamit tett ellene, hogy így bánik vele.

-          Miért hazudtál? Miért hazudtad azt, hogy egy ügyfeleddel találkozol? Pedig Amparoval voltál.- vonta kérdőre a nő.

-          Ki mondta el?

-          Az nem lényeges, csakis az, hogy nem bízol bennem.

-          Én csak nem akartam, hogy neheztelj rám emiatt.

-          Hát az ellenkezője sült el. Persze, ha elmondtad volna sem örültem volna neki, de legalább tudtam volna, hogy kivel vagy.

-          Ostoba voltam. Többé nem fogok hazudni.- Julio a kezét nyújtotta békülésképpen.

-          Ez volt az utolsó alkalom.

-          Esküszöm.- tette szívére a kezét a férfi, majd elmosolyodott s átölelte kedvesét, aki most már megnyugodott.- Amúgy ki mondta el?

-          Benjamin látott titeket.

-          Gondolhattam volna. Az az alak sosem tetszett nekem.

Benjamin az ülés után Javierrel találkozott, mert valami fontos mondanivalója volt számára, ami Benjamint nagyon érdekelte, főleg azért, mert Carminával kapcsolatos.

-          Szóval arról lenne szó, hogy tévesek az információid, miszerint Carmina ölte volna meg a bátyádat.

-          Miből gondolod Javier?

-          Egy beszélgetés során elárulta, hogy Rodrigot Julio lőtte le, hogy megvédje.

-          A bátyámtól?- állt fel a hirtelen haragra gerjedt férfi.- Rodrigo nem volt rossz ember. biztosan csak féltékenységből tette.

-          Te tudod.- állt fel Javier.- Gondoltam elmondom neked, hátha átgondolod a terveidet. Minden jót Benjamin.- a férfi egyedül hagyta Benjamint.

-          Ez csak egy cseppet változtat az eredeti tervemen. Akkor sem fogják megúszni.

Marcelo temetése óta több hét is eltelt. Jaime sok időt töltött Valéria társaságában, aki pátyolgatta a fia lelkét mind az apja felől, mind Carmina felől. Ez viszont sem Javiernek, sem pedig Virginiának nem tetszett. A férfi gyakran érezte magát egyedül, hiszen Valéria a munka után egyből Jaiméhoz ment, majd este amikor hazaért nagyon fáradt volt. Javiernek az szúrt inkább szemet, hogy nem is tudta merre jár a felesége. Hiába faggatta, nem mondta el. Valéria mindig kitalált valami alibit, mert félt, hogy ha elmondja kivel tölti a szabadidejét, akkor el kell árulnia az igazságot, de még nem akarta. Eközben Virginia Miguel társaságát keresete, aki kihasználva Jaime távollétét gyakran elhívta szórakozni, s igyekezett elcsábítani a lányt több- kevesebb sikerrel. Ricardo és Blanca is sok időt töltenek együtt, és inkább az irodában találkozgatnak.

A minap is bent voltak és édes perceiket élvezték.

- Mi lenne, ha elutaznánk valahova?- kérdezte a nő, miközben ölelgette kedvesét.

- És hova gondoltad?- mosolyodott el Ricardo.

- Nem is tudom, majd kitaláljuk. Hm?- Blanca megcsókolta a férfit, de akkor képek villantak be neki, ami következtében ellökte magától.

- Nem tudom. Amikor megcsókoltalak megjelent előttem egy kép, amire nem is emlékszem.

- Én most megyek, mert Benjamin mindjárt itt lesz.- Blanca felkavartan kiment, és betessékelte a férfit, aki pont akkor érkezett meg.

Ricardo el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett Blancával. Mi juthatott az eszébe, amitől ennyire ideges lett? Leült az asztalához, amikor Benjamin belépett.

-          Szerbusz!

-          Benjamin, foglalj helyet.- állt fel Ricardo és a székre mutatott.

-          Köszönöm. Hogy s mint?- érdeklődött felületesen a férfi.

-          Úgy ahogy. Minek köszönhetem látogatásod?

-          Hm.- köszörülte meg a torkát Benjamin.- Csak a papírokat hoztam be.

-          Az jó, add csak ide.- nyújtotta a kezét Ricardo.

-          Zaklatottnak tűnsz.

-          Őszintén bevallva nem vagyok túl jól. Érzelmi kavalkádba kerültem.

-          Na? Mesélj csak, hátha tudok valamit segíteni. Jó, ha az ember kibeszéli érzéseit.

-          Igazad lehet.

-          Nekem mindig igazam van. Szóval?

-          Nem tudom, hogy kit szeretek valójában? Carminát vagy Blancát.

-          Huh, ez aztán a kemény dolog. Nem lennék a helyedben.

-          Esténként nem tudok aludni, mert folton ezen töprengek. Az az egy biztos, hogy csak Blancával lenne jövőm.

-          Akkor válaszd őt.- tanácsolta Benjamin.- Megnézhetem a képeket?- mutatott az asztalon lévő képkeretekre.

-          Persze.- Ricardo megfogta az egyiket, amin Carmina volt, s a kezébe adta.

-          Nagyon szép.- dicsérte a férfi, miközben Carminát nézte. Egyszerűen gyönyörűnek találta, és úgy érezte, hogy meg kell neki a kép.- Ezt megtartom.

-          De miért?- Ricardonak nem nagyon tetszett a férfi ötlete.

-          Mert, ha itt van az asztalodon, akkor állandóan őt fogod bámulni, így nehezebb lesz a választás is.

-          Igazad van. Neked adom.

Benjamin felállt és miután kiment Ricardo azonnal felhívta Juliot, hogy beszéljenek, aki éppen Carminához tartott. A beszélgetésüknek hamar vége ért, mert csak üzleti ügyben hívta fel.

-          Szia Virginia!

-          Julio gyere beljebb. Hozhatok valamit?

-          Nem köszönöm. Carminához jöttem.

-          Anya nincs itthon. Elment Javierrel sétálni.

-          Javierrel?- döbbent meg- És mikor jön vissza?

-          Nem tudom, nem mondott semmit sem. Á, már itt is van.- nézett az ajtó felé.

-          Édesem, hát te itt?

-          Hol jártál?- nézett mérgesen a férfi.

-          Én elmentem.- Virginia érezte, hogy forrósodik körülöttük a hangulat, és jobbnak látta, ha lelép.

-          Javierrel találkoztam.

-          És miért nem szóltál erről?

-          Beszámolót kellene tartanom minden percemről?

-          Nem, csak… csak megmondhattad volna. Hagyjuk! Nem ezért jöttem.

-          Akkor?- mosolyodott el Carmina, amikor már látta, hogy a férfi lenyugodott.

-          Egy pillanat.- Julio elkezdett turkálni a zsebében.- Hova tehettem?

-          Mit?

-          A francba! Az irodában hagytam.- bosszankodott egyet a férfi.- Majd mindjárt jövök.

Julio egy szempillantás alatt el is tűnt, amit Carmina egyáltalán nem értett. Elgondolkodva lenézett a kanapéra, ahol meglátta Julio mobilját. Azonnal felkapta és a férfi után sietett, de ő már elment. Később mégis utána ment az irodába.

-          Julio.

-          Carmina? Te meg mit keresel itt?- fordult hátra ijedten a férfi.

-          Csak nálam felejtetted a telefonod.- adta át.- Olyan furcsa vagy.

-          Megvan!- ordított fel örömében Julio.

-          Beszélj már értelmesen!

-          Jól van. Carmina- vette komolyra a dolgot a férfi- szeretlek. És szerelmem jelképeként szeretném megkérni a kezed.- Julio felnyitotta a kis dobozt, amit a kezében tartott, amelyben egy szép jegyűrű volt.

-          Istenem, ez gyönyörű.- mosolygott Carmina.

-          Mit mondasz?

-          Hát persze édesem, hogy hozzád megyek.- ugrott a nyakába a nő, majd a férfi felhúzta kedvesére a gyűrűt.

-          Itt meg mi folyik?- lépett be Ricardo.

-          Nézd, Julio eljegyzett.- mutatta Carmina az ujját Ricardonak, aki nem túl szívélyesen fogadta a hírt, de tudta, hogy előbb- utóbb be fog következni.

-          Gratulálok. Nekem is van egy jó hírem számotokra. Mától hivatalosan is elváltak vagyunk.- jelentette be nem túl boldogan.

-          Ricardo!- hallatszott egy ismerős hang.

-          Itt vagyok Blanca, mi az?

-          Sziasztok.- köszönt Julioéknak a megjelenő Blanca, majd Ricardohoz fordult.- Nézd csak, találtam egy szép helyet, ahova elmehetünk.- Ricardo elvette az újságot, hogy megnézze.

-          Erre gondoltál?

-          Pontosan.- mosolyodott el a nő, s átölelte a férfi karját.

Ricardo eltűnődve hol a képre, hol pedig Blancára nézett. Furcsa érzelem keletkezett benne, amit egyre inkább fokozott a nő hirtelen fejfájása.

-          Rosszul érzed magad?

-          Olyan érzésem támadt, mintha már jártunk volna itt. Mintha emlékeznék arra, amikor a parton sétálgatva egy nagy hullám elsodort bennünket, meg a hajó…

-          Lehetetlen.- Ricardo tágra nyitotta szemeit.

-          Én is ezt mondom.

-          Ez nem lehet véletlen barátom.- szólt bele Julio.

-          Te is arra gondolsz, amire én? Blanca- fordult a nőhöz.- Most mondani fogok valamit, és lehet, hogy bolondnak nézel majd, de szerintem ez az igazság.

-          Nem értelek. – szólalt meg Blanca látva Ricardo elképedt arcát.

-          Én sem értem mi folyik itt.- társult hozzá Carmina.

-          Nagyon úgy néz ki, és szinte biztos, hogy te vagy Rosa, a feleségem, aki évekkel ezelőtt egy baleset következtében halt meg.

-          Hogyan?- lepődött meg a nő.- Az nem lehet.

-          Pedig minden jel erre utal.

-          Ezek szerint te a férjem vagy?

-          Valamilyen szinten.- mosolyodott el a férfi.

-          Mik ki nem derülnek.- mondta Carmina, miközben Juliohoz bújt.

Blanca és Ricardo is boldog volt a kiderült titok miatt. Úgy vélték, hogy az Isten akarta így, mert egymásnak teremtette őket.

Carmina és Julio később elmentek a temetőbe Carmina halott férjéhez, Alfredohoz, hogy virágot vigyenek a sírjára.

-          Alfrédo,- szólította meg jelképesen.- szeretném neked bemutatni Juliot, a kedvesemet.- tette le a virágot.

-          Nagyszerű feleséged volt, és köszönöm neked, hogy az utamba sodortad. Ígérem, örökké szeretni fogom.- ölelte át Carminát.

Este felé haza értek. Julio előbb haza vitte Carminát, majd ő is haza ment. Hamar lemosdott, majd befeküdt az ágyába a fáradtan. Kimerítő nap volt ez számára, az eljegyzés, aztán Blanca és Ricardo sztorija. Egy kicsit nézte a tévét, de már majd leragadt a szeme, ezért ki is kapcsolta. Egy szempillantás alatt elaludt.

„- Julio.- szólalt meg álmában egy hang.- Erre gyere.- egy alak hívta, aki ott állt a fehérségben.

- Ki vagy te?- lépett közelebb a férfi.

- Alfrédo vagyok.- mutatkozott be.

Julionak hirtelen a lélegzete is elállt a név hallatán.

-          Alfrédo? Carmina volt férje?

-          Én fentről figyellek benneteket, s látom, hogy mennyire szereted a feleségem.

-          Mármint a volt felséged.- javította ki Julio.

-          De a boldogságotokhoz vezető út még messze van. Ezért kérlek, sose hagyd magára Carminát.

-          Nem tudnám megtenni, hiszen jobban szeretem, mint a saját életem.

-          Tudom. Vigyázz rá!”

Ekkor Julio lihegve felébredt, s kezével a szemeit dörzsölgette. „Mit akar jelenteni, hogy messze van még a boldogság?” Ezen tűnődött az este további részében, ami miatt már nem tudott aludni.

Carmina reggel átment Ricardohoz, mert még ott hagyta pár holmiját a költözködésnél. Gyorsan összeszedte, majd a bejárathoz kipakolta. Indulás előtt még el akart köszönni Ricardotól, aki a nappaliban állt, és az esküvői képeket nézegette, amelyek a kandalló fölé voltak téve.

-          Emlékszel arra, amikor megesküdtünk?

-          Hogyne emlékeznék. Szép volt.- válaszolt a nő, miközben egyre beljebb lépett.

-          Kár, hogy véget ért.- fordult meg a férfi.

-          Boldog voltam melletted.

-          Akkor miért hagytál el?

-          Pontosan tudjuk mindketten, hogy miért.

-          Carmina,- ugrott elé- most jöttem csak rá, hogy mennyire szeretlek még mindig.

-          És Blanca?

-          Hajh, nem tudom. Őt is szeretem, de téged máshogy. Szeretlek.- Ricardo magához ragadta a nőt, és megcsókolta, aki heves tiltakozással ellökte magától.

-          Jobb lesz, ha megyek.- indult kifele.

-          Carmina, ne menj el!- kiáltott utána a férfi, de az meg sem hallotta.

Zaklatottan érkezett haza, amit Consuelo észre vett. A cselédtől kért két csésze nyugtató teát, mert tudta, hogy szükségük lesz rá.

-          Mesélj, mi történt Ricardonál?

-          Úgy felbosszantott.

-          Először ülj le, s nyugodj meg.- ültette le a kanapéra Carminát.

-          Elkezdett merengeni a múlton, hogy milyen jó volt amikor még együtt voltunk, majd nem akart elengedi, és megcsókolt.

-          Hogyan?- lepődött meg Consuelo.- És aztán?

-          Ott hagytam.

-          Ő nem Blancával van együtt?- értetlenkedett a nő.

-          Ez az. Vele van, de azt állítja, hogy engem szeret. Szerintem nem tudja mit is érez valójában.

-          Elmondod Julionak?

-          Nem tudom. És, ha megharagszik?

-          Nem a te hibád volt. Ráadásul így elnyered a bizalmát.

Amint kimondták a férfi nevét, azonnyomban ott is termett. Látta rajtuk, hogy valami gond van, ezért rá is kérdezett. Carmina arckifejezése nagyon megrémisztette, s most már biztosra tudta, hogy nincs minden rendben. A nő nehezen tudta elmondani a történteket, mert félt a férfi reakciójától, de megtette. Julio felháborodva fogadta a hírt, de nem Carminát hibáztatta mindezért, hanem Ricardot. Azonnal megfordult és a barátja háza felé vette az irányt.

-          Barátom, hát te?- nyitott ajtót a férfi.

-          Hogy merted megcsókolni Carminát?- ütött dühében Julio.

-          Hogy mit tettél?- jelent meg a lépcsőn Blanca meglepetten.

-          Jól hallottad, a kedves barátom letámadta a jegyesem.

-          Nem tudom elhinni, hogy becsaptál. Azt mondtad, hogy engem szeretsz! Csalódtam benned Ricardo. Nagyot csalódtam.

-          Én… ne haragudjatok.- kérte bocsánatukat a férfi.

-          Julio haza fele elviszel?- kérdezte a nő, aki már a sírás küszöbén állt.

-          Gyere.- Julio megfogta Blanca karját és kivitte a házból.

Julio azonnal visszasietett Carminához, aki már tűkön ülve várta a férfit. Érezte, hogy valamit tett, de bele sem mert gondolni a dologba.

-          Mi történt?- rohant oda, amikor a férfi belépett a ház ajtaján.

-          Kiosztottam.- mondta már egy kicsit lenyugodva Julio, bár látni lehetett rajta a még benne rejlő mérget.

-          Ugye nem tettél semmi mást? Ugye nem bántottad.

-          Hát… csak egy pofont kapott.- szégyellte el magát.

-          Miért kellett megütnöd, a legjobb barátod nem?

-          Már nem.- ment el Carmina mellett Julio.- Kikezdett veled.

-          Ó igen?- tette ölbe a kezét a nő.- És te mit csináltál vele?

-          Engem okolsz mindenért?

-          Nem. Csak nem akarom, hogy miattam megromoljon a barátságotok.- Carmina a neki háttal álló Julio vállára tette a kezét.- Kérj tőle bocsánatot minél hamarabb.

-          De…- fordult meg.

-          …kérlek.

-          Azon leszek, ígérem.

A férfi belátta, hogy Carminának igaza van. Egy ilyen fellángolás miatt nem teheti tönkre a barátságukat Ricardoval. Tisztában volt azzal, hogy Ricardo még mindig nem tudta elfelejteni a nőt, annak ellenére sem, hogy kiderült, hogy él a felesége. Három évet élt le Carminával, és ez bizony sok idő. Előtte is szerette, közben is, és még most is. Ő már csak tudja mit érez egy szerelmes férfi, amikor nem lehet a szerelme közelében. És most érzi csak át igazán, hogy milyen lehetett az, amikor ő látta meg őket csókolózni még a börtönben.

Másnap reggel fel is kereste a barátját, de az irodában nem találta, így elment hozzá.

-          Nem akarok verekedni.- nyitott ajtót Ricardo.

-          Nem azért jöttem. Beszélhetnénk?- lépett beljebb.

-          Persze.- a férfi betessékelte a nappaliba Juliot.

-          Ricardo, ne haragudj, hogy megütöttelek, de nagyon mérges voltam.

-          Megérdemeltem. Ostobán voltam.

-          Ez nem igaz, csak szerelmes.

-          Szerelemes.- bólogatott Ricardo.- Bár tudnám mit érzek valójában.

-          Átérzem a helyzeted, tudom, hogy nem könnyű.- lépett közelebb Julio.- Felejtsük el, rendben?- nyújtott kezet.

-          Barátom.- fogta meg Julio kezét, majd magához rántva átölelték egymást, miközben a vállukat paskolták.

Julio később visszament az irodába Ricardo társaságában, aminek Carmina nagyon örült.

A héten kitűzték az esküvőjük napját, amiről Benjamin és Amparo is tudomást szerzett. Nem voltak elragadtatva a hírtől, de nem is hagyták, hogy kudarcba menjen az eddigi munkájuk, annak ellenére, hogy az előzőekbe hiba csúszott.

- Valamit ki kéne találni, hogy szakítsanak.- javasolta Amparo.

- Mégis mit akarsz tenni?- bosszankodott Benjamin miközben rágyújtott a szivarra.- Nem fognak hinni neked, ha újabb hazugsággal állsz elő.

- Tudom, de van egy ötletem. Mi lenne, ha ösztönözném Ricardot, hogy hódítsa vissza Carminát.

- Nem. Ebbe nem egyezek bele!- állt fel Benjamin.- Carmina nem lehet senkié sem, főleg nem azé a nyápic alaké, aki nincs tisztában saját érzéseivel sem.

- Kezdem azt hinni, hogy a te fejedet is elcsavarta az a nő.- nézett rá Amparo gyanakvóan.

- Ostobaságokat beszélsz. Engem nem érdekel Carmina, csakis a bosszú.

- Jól van, na.- Amparo elgondolkozott egy percre, majd egyszercsak felujjongott.- Megvan!

- Majd meglátod. Sikerülni fog.- vigyorgott Amparo.- Ezzel örökre elválasztom őket egymástól. Bár elvesztem Juliot, de legalább Carmina sem tartja meg, és csakis ez számít.

- Ha nem fog sikerülni?- kételkedett a nőben Benjamin.- Volt már rá példa.

- Bízz bennem. Tudom mit csinálok.

Amparo felállt, végig simította a férfi állát, s mosolyogva elment. Benjamint nagyon érdekelte, hogy mit talált ki, és valami azt súgta neki, hogy a nő biztos a tervében.

A házasságkötés előtti este Julio legénybúcsút tartott Ricardoval, Javierrel, Rafaellel, Miguellel és Jaimevel egy bárban, ahol jót mulattak. Egymásután vedelték a rumokat, és szinte minden tíz percben pezsgővel koncintottak a másnapi nászra.

Julio hajnal három tájékán érkezett haza. Alig akart beletalálni a kulcslyukba, de az ajtó kinyílt. Lassan belépkedett és a villanykapcsolót kereste, miközben botladozva járt a bútorok között. Hosszas keresgélés után végül megtalálta, de amikor feloltotta meglátta a kanapén ücsörgő Amparot.

-          Te mit keresel itt?- a látása homályos volt, és szédült is, de a nőt felismerte.- ÉS hogy jöttél be?

-          Nálam maradt a kulcs, amit még régen adtál. Amúgy meg azért jöttem, hogy lefektesselek aludni, mert ki kell pofoznom téged az esküvőre.- állt fel a nő, és megfogta Julio kezét, hogy a hálóba cipelje.

-          Ó!- kurjantott fel a férfi.- Köszi. Így mégsem jelenhetek meg.

-          Nem is.

Amparo elégedetten vigyorgott. Juliot lefektette az ágyra, majd leöltöztette, és megitatott vele egy csésze teát, amibe altatóport kevert. A férfi anélkül is elaludt volna, de így bebiztosította magát a felől, hogy reggel időben kelljen.

Másnap Carmináék nyolc órakor a házasságkötő teremben voltak, és már csak Juliora vártak.   

-          Nem veletek volt az este?- kérdezte nyugtalanul Carmina Ricardotól és Javiertől.

-          Kettő fele végeztünk.- mondta Javier.- Lehet, hogy egy kicsit elaludt.

-          Vagy még nem készült el.- folytatta Ricardo.

-          Remélem semmi komolyabb.- tördelte idegesen a kezét a nő.- Olyan rossz érzésem támadt.

-          Csak izgulsz. Nem lesz semmi gond, meglátod.- nyugtatta Consuelo.

A percek gyorsan múltak, és eltelt két óra hossza. Carmina fel- alá járkált a teremben, s gyakran nézett ki az ablakon. Érezte, hogy nincs minden rendben, idegessége sem hagyott alább.

- Ricardo,- lépett a férfihez- menjünk el Juliohoz. Biztosan történt vele valami.

- Mi itt maradunk és szólunk, ha megjelenik.- szólt közbe Javier.

Ricardo és Carmina átvergődve a forgalmon hamarosan megérkeztek Julio házához. Felsiettek az emeletre, és nyugtalanul kopogni kezdetek az ajtón. Nemsokára ki is nyílt, de nem a férfi, hanem Amparo állt mögötte a férfi köntösében.

-          Julio?- tört be az ajtón mérgében Carmina.

-          Ah!- lépett elő a férfi a szobájából álmosan.- Carmina, te itt?- nézett furcsán a nőre, aztán a fejéhez kapott.- Az esküvő! Várj, mindjárt kész leszek.

-          Te szemét!- ordította le a nő mérgében.- Hogy tehetted meg ezt velem?

-          Nem értelek.- ekkor Julio észre vette Amparot a köntösben.- Én nem…

-          Nem kell mentegetőznöd, a látvány magáért beszél.- Carmina könnyeit törölgette.- Életem legnagyobb tévedése voltál. Gyűlöllek!- a nő kirohant.

Julio utána akart sietni, de az útjába álló Ricardo megakadályozta.

-          És még te járatod a szádat.- a férfi felemelte a kezét és behúzott neki egyet.

-          Amparo!- kiáltotta el magát Julio miután becsapta az ajtót.- Magyarázatot követelek!- ráncigálta meg a nőt.

-          Mit kell ezen magyarázni? Nézz csak ránk.

-          Ez nem igaz!- lökte el magától.- Takarodj innen, különben nem állok jót magamért!

Amparo megijedt a férfi haragjától, hiszen még sohasem látta ilyen dühösnek, de elégedett volt a munkájával. Azonnal Benjaminhoz sietett, aki egy nagyot nevetett a történteken, és agyba- főbe dicsérte a nőt. Eközben Julio gyorsan felöltözött, hogy Carmina után menjen, és elmondja az igazat neki, hogy ezt csak Amparo találta ki, de bizonyítani nem tudja.

-          Hol van Carmina?- lépett be köszönés nélkül Consuelohoz Julio.

-          Semmi közöd hozzá, menj innen.- zavarta el a nő.

-          Beszélnem kell vele. Fontos!

-          Nem akar látni.

-          Meg kell hallgatnia. Amit látott az nem az volt.

-          Hogy akarod elhitetni vele, hogy nem csaltad meg, amikor látott mindent?

-          Nem csaltam meg, de ezt neki kell megmondanom. Engedj fel, kérlek.

-          Jól van. Menj fel hozzá, de ne várj tőle semmi jót sem.

Julio felsietett a lépcsőn és Carmina szobája felé vette az irányt. Bekopogott az ajtón, de választ nem kapott. Lassan lenyomta a kilincset és bement. Carmina az ágyában feküdt kisírt szemekkel. A zajra felült és haragos tekintettel nézett a férfira, mégis érezni lehetett benne a lágyságot.

-          Menj innen!- pattant fel.- Nem akarlak látni soha többé!

-          Engedd meg, hogy elmagyarázzam.- lépett beljebb.

-          Ne közelíts!- állította meg feltett kézzel.- Nincs mit elmagyaráznod.

-          Nem tudom, hogy került oda Amparo, de esküszöm, hogy nem történt semmi.

-          Nem hiszek neked. Már annyiszor becsaptál, és én annyiszor megbocsátottam. Csoda, hogy idáig eljutottunk.

-          Carmina…

-          Elhallgass! Most én beszélek.- csitította el a férfit.- Szerettelek, mindig is szerettelek, de ez a nagy szerelem e percben gyűlöletté vált. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is érezhetek így irántad. Mindig úgy képzeltem, hogy boldogságban fogunk élni, de ez az álom ma reggel szertefoszlott. Megsebeztél, mélyen belém hasítottál. Még Rodrigo miatt sem szenvedtem annyira, mint miattad.- Carmina egy könnycseppet sem hullajtott. Nem akart gyengének látszani ebben az abszurd helyzetben.

-          Én még most is szeretlek.- Julio hangján hallatszott, hogy a sírást tartja vissza.- Nem akarlak elveszíteni.

-          Már megtörtént, és most távozz!- mutatott az ajtóra a nő.

-          De…- Julio nem fejezete be a mondatát. Belátta, hogy nem tud semmit tenni. Carmina dühe túl nagy ahhoz, hogy meg tiszta fejjel tudjon gondolkodni. Lassan kifele hátrált, de a szemét nem vette le a nőről, úgy ahogy az sem róla.

Amikor az ajtó bezárult Carmina zokogva az ágyra esett, Julio pedig az ajtónak háttal dűlve sírt. Nem tudta magában tartani a fájdalmát, még sosem érzett ilyet. Senkit sem szeretett még ennyire, mint Carminát.