Carmina már nem tudott tovább a szobájában ücsörögni, és csak a szép napokra gondolni, amit Julival töltött. Szeme piros volt a rengeteg sírástól és az orra is ki volt dörzsölve. A zsebkendők százasával álltak a szemetesben, és csak egyre nézett kifele az ablakon az elmúlt napok eseményei után. A gondolatait nehezen tudta elterelni Julioról, hiszen annak ellenére, hogy megbántotta, még mindig nagyon szerette.

Az ég beborulni látszott, amely még inkább fokozta Carmina rossz kedvét. Felállt, majd odasétált az ablakhoz, hogy kinyissa. Mélyet szippantott a friss levegőből, melyet a szél lágyan feléje hajtott. Behunyta a szemét, elejtetett az utolsó könnycseppjét, és a távolba nézett.

-          Elég volt. Nem fogok többet sírni miattad Julio Valadez. Mától nem létezel többé, legalábbis számomra nem.

Amint ezt kimondta, gyorsan megfordult, a szekrényéhez ment és elővette a ruháját. Percek múlva már a nappaliban volt, ahol Consuelo kitörő örömmel fogadta.

-          Olyan jó, hogy végre lejöttél.

-          Rájöttem, hogy nem élhetem le az életem a szobába menekülve a szenvedés elől.

-          Örülök, hogy így látod a helyzetet. Már aggódtam, hogy mély depresszióba esel.

-          Nem. Nem éri meg. – Carmina az ajtó felé ment.

-          Hova mész?- indult utána Consuelo.- Remélem nem akarsz semmi ostobaságot tenni.

-          Ne aggódj,- mosolyodott el Carmina- csak a temetőbe megyek. Alfredót akarom meglátogatni.

-          Persze, menj csak. Ebben az esetben nem akadályozlak meg, de kérlek, ne vigyázz magadra.

-          Köszönöm, hogy aggódsz értem.- fogta meg a kezét.- Majd jövök.

Az eső már cseperegni kezdett, amikor kiért a temetőbe. Az egyik kezében virágot tartott, amelyet a sírra szánt. Odasétált a fejtámlához és megsimogatta, majd a sírra tette a virágot.

-          Alfredo, segíts nekem.- Carmina leült mellé.- Annyira szenvedek. Ha látsz az égből, akkor tudod, hogy min mentem keresztül azóta, amióta elmentél.- a nő szemébe könnyek gyűltek.- Emlékszel Juliora, arra az átkozottra, akit bemutattam neked? Az a férfi, akit annyira szeretek becsapott. Tönkre tette az életemet.

Carmina a sírra borulva zokogni kezdett. Ekkor a kis esőcseppek egyre szaporábban hulltak, majd a szemerkélésből zuhogás lett. A nő észre sem vette a nagy esőzést, azt sem érezte, amikor a ruhája átitódott nedvességgel. Igaz, hogy megfogadta, hogy többet nem sír a férfi miatt, de már nem bírta visszatartani.

Halk léptek közeledtére lett figyelmes, és felütötte fejét. Ebben a pillanatban valaki a vállára tette a kezét, ami következtében megfordult és felállt, hogy jobban láthassa az alak arcát.

Benjamin volt az egy ernyővel a kezében.

-          Jöjjön, nehogy megfázzon itt nekem.- nyújtotta a kezét.

-          Honnan tudta, hogy itt vagyok?

-          Láttam, amikor bejött, és a bejáratnál vártam. De amikor eleredt az eső, úgy gondoltam, hogy szüksége lesz rám.- mosolyodott el a férfi.- Jöjjön, látom, hogy rossz bőrben van. Elviszem magamhoz, vagy netalántán haza szeretne menni?

-          Otthon csak magamba roskadnék.

-          Akkor jöjjön.

Carmina a férfi mellé szegődött, hogy az ernyő megvédje az esőcseppektől, majd beült az autóba. Hamarosan megérkeztek a férfi házához. Beültek a nappaliba és Benjamin két csésze teát kéretet.

-          Hogy érzi magát azok után, hogy…?

-          Láthatja. Nem csapongok az örömtől.

-          Bocsásson meg, tiszta hülye vagyok. Ugyan hogy is érezhetné magát. Teát?- nyújtotta át neki csészét.

-          Köszönöm. Én mindig is ilyen szerencsétlen voltam a férfiak terén. Sosem szerettek igazán, csak kihasználtak, elhagytak.

-          Ezt nehezemre esik elhinni, hiszen bármelyik férfi boldog lenne maga mellett. Én legalábbis büszke lennék egy ilyen feleségre.- Benjamin igyekezett mosolyt varázsolni a nő szomorkás arcára, ami sikerült is.

-          Ez kedves öntől.- Carmina beleivott a teájába.- Az már biztos, hogy többet nem kérek belőlük.

-          Kérdezhetek valami bizalmasat, de csak akkor válaszoljon, ha nem veszi tolakodásnak?

-          Persze. Az életem mindenki előtt nyitott.- gúnyolódott magával.

-          Volt már férjnél?

-          Igen. Még egészen fiatalon mentem férjhez Alfredohoz. Mindhárom gyerekem tőle van, aztán egy napon megölték.- itt elcsuklott a nő hangja.

-          Megölték? Mégis kicsoda?

-          Egy Rodrigo Hernandez nevű férfi.

Benjamin kihúzta magát a név hallatán, és egyre érdekesebbnek tűnt a történet.

-          Biztos benne?

-          Tökéletesen, még ő is bevallotta. Amikor megismertem nagyon kedves embernek látszott. Alfredo jó barátjaként mutatta be nekem. Aztán egy napon ajánlatott tett nekem, hogy hagyjam el a férjem, de én nem tettem, mert szerettem. Akkor szerelmet vallott nekem, de én ennek hatására sem egyeztem bele. Egyszer csak arra a hírre mentem haza, hogy Alfredo halott. Teljesen összeroskadtam, de Rodrigo felajánlotta nekem a segítségét. Én persze elfogadtam, hiszen szükségem volt támaszra, mégsem mehetem az utcára a két fiammal. A bátyámat meg nem akartam zavarni, mert akkoriban volt nászúton. Szóval Rodrigonál éltünk, amikor megtudta, hogy várandós vagyok Virginiával. Nekem már akkor sem tetszett a hozzáállása, mert nehezen tudta leplezni az indulatait. Akkor eldöntöttem, hogy elmegyek onnan, de nem engedte meg. Később megszületett a lányom, akit azonnal elvett tőlem, és csak azzal a feltétellel hagyta életben, ha mellette maradok.- Carmina egy percre abbahagyta a mondókáját, majd folytatta, amit Benjamin még figyelmesebben kísért végig.- Én bele mentem. Azt mondta, hogy egy zárdában nevelkedik, és olykor találkozhattam is vele. Virginia már tíz éves volt, amikor betelt a pohár az állandó zaklatásával, erőszakoskodásával. Mivel úgy gondoltam, hogy a lányom biztonságban van, sikerült megszöknöm tőle. Nyolc évig éltem félelemben és kétségben. Nem tudtam mi van a gyerekemmel, csak bíztam benne, hogy jól van. Egy napon aztán ismét felbukkant Rodrigo, hogy elraboljon, és akkor ismerkedtem meg Julioval. Megmentett tőle, aztán szép lassan beleszerettem, de akkoriban ismerkedtem meg Ricardoval is. Julioval titokban együtt voltunk, de szakítottunk. Én hozzá mentem Ricardohoz, és három évig nem is találkoztunk. Aztán egy estén újra találkoztunk, majd szép lassan összemelegedtünk. Ricardo eközben megcsalt egy másik nővel. Innentől meg már tudja, hogy mi következett.

-          Sosem gondoltam volna, hogy ennyi mindenen ment keresztül. Csoda, hogy még van életkedve ennyi megszenvedt év után.

-          Nekem mondja? Sokszor voltam magam alatt, de sosem gondoltam öngyilkosságra, mert nekem itt vannak a gyermekeim, akik ugyan felnőttek, de szükség van anyára.

-          Hogyne. Carmina- Benjamin a nő kezére tette a kezét.- rám mindenben számíthat. Segítek önnek túllépni ezen a korszakon. Rendben? De csak, ha elfogadja a segítségem.

-          Köszönöm. Nagyon jól esik, amit mond.- Carminát megnyugtatta a férfi ajánlata.

-          Kérdezhetek még valamit?

-          Mit szeretne még tudni?

-          Úgy hallottam, hogy azt a Rodrigot megölték. Hogy halt meg?

-          Egyszer Rodrigónak sikerült elrabolnia, és meg akart ölni. De szerencsére Julio időben érkezett, és megmentette az életem.

-          Szóval akkor ő végzett vele.- Benjamin elgondolkodott és a szakállát dörzsölgette.

-          Így van.

-          Tanácsolok önnek valamit, amit vagy elfogad, vagy nem.- Benjamin rosszul érezte magát a nő iránt érzett egykori gyűlölete miatt. Nem hitte volna, hogy a bátyja ennyi szenvedést okozott a nőnek.- Felejtse el Juliot, és próbálja kerülni. Ha találkozik vele ne vegyen tudomást róla.

-          Nézzek át rajta?

-          Pontosan. Igaz, hogy eleinte fájni fog, mert még mindig szereti, de ez a megoldás a felejtésre. Ha hideg vele, akkor ő is el fog távolodni öntől.

Carmina lehajtotta a fejét, hogy a férfi ne láthassa szenvedését.

-          Most már mennem kell. Köszönök mindent.- állt fel a nő.

-          Elkísérjem?

-          Nem kell, de nagyon kedves. Majd holnap találkozunk az irodában.

-          Remélem is.- Benjamin adott egy kisebb puszit a nő arcára, majd kikísérte az ajtóba.

Benjamin még sokáig ott állt az ajtóban, és csak az elmúlt percek jártak a fejében. Annyira élvezte a Carminával való beszélgetést. Olyan érzelmeket keltett fel benne, mint még sosem érzett egy nő iránt. Ez már régóta ott lappangott benne, de igazán csak most tört a felszínre. Már értette, hogy a bátyja miért ragaszkodott annyira hozzá, hogy Julio és Ricardo is miért tudott belé szeretni.

Carmina egész úton hazafelé azon gondolkodott, amit Benjaminnal beszélt. Lehet, hogy a férfinak igaza van, és el kell felednie Juliot.

Másnap korán kelt fel, hogy bemenjen a vállalathoz. Igyekezett nem arra gondolni, hogy bármikor összefuthat Julioval. Az irodája felé tartott, amikor egy másik ajtó felől kilépett a férfi. Nem szóltak semmit, csak ledermedve néztek egymásra. Szívük hevesen vert, mert érezték a vonzalmat, a szerelmet, de szemük mást tükrözött. Carmina szánalmasan nézett rá, Julio tekintete pedig érzelemmentes volt.

-          Örülök, hogy látlak.- szólalt meg Julio.

-          Én kevésbé.- válaszolt flegmán Carmina, és kikerülte a férfit, hogy tovább menjen.

-          Beszélni szeretnék veled.- fogta meg a nő karját, hogy megállítsa.

-          Nem érek rád veled társalogni, mert van fontosabb dolgom is.

-          Ne légy velem ilyen hideg.- Julionak rosszul esett Carmina ridegsége, de a nő úgy tett mintha meg sem hallotta volna.- Hát nem látod, hogy tönkre teszel?

-          Hogy én teszlek tönkre?- nevette el magát cinikusan a nő.- És te mit tettél velem?

-          Ahogy látom, már túl is tetted magad a történteken.- ekkor a férfi elharapta a száját, mert tudta, hogy ilyet nem szabadott volna kimondania.

-          Nem várhatod el tőlem, hogy örök életemben érted sírjak, és utánad epedezzek! Nem Julio. Eleget szenvedtem már ebben az életben, és tudod mit? Nem fogom megadni neked azt az örömöt, hogy szenvedni láss.

-          De én nem is szeretném, ha szenvednél. Éppen ellenkezőleg. Azt akarom, hogy boldog legyél… mellettem.

-          Talán már április van, hogy tréfálkozol?- Carmina gúnyosan vigyorgott az orra alatt, de szeme fájdalmat tükrözött. Nem hihet többet ennek az embernek. Még hogy mellette?- Ha te lennél az utolsó férfi a földön, akkor sem állnék veled össze újra. Sőt, örülök, hogy végre megszabadultam tőled, mert ki tudja milyen meglepetést tartogattál volna még számomra.

Julionak rosszul estek az asszony hűvös szavai. Még sosem látta ennyire keménynek, és a hangjában is a kimértség hallatszott. Ami a leginkább bántotta, hogy végig sem akarta hallgatni, nem volt rá kíváncsi. A legszívesebben ő is hasonlóan bánt volna vele, hogy átérezze azt, amit ő él át ezekben a percekben, de tisztában volt azzal, hogy csak a fájdalom mondatja ki vele ezeket az ostobaságokat, mert a szíve mélyén még mindig szereti. Ellenkező esetben még ennyire sem méltatná. Eszébe jutottak Alfredo szavai, miszerint a boldogsághoz vezető út még messze van.

Carmina le sem vette a szemét a férfiról, annyira édesnek vélte, ahogy ott állt meggyötörve. Elbűvölőnek találta abban a sötét zakóban, amelyet viselt. Haja gondosan hátra volt fésülve, éppen úgy, amikor először megpillantotta. Arcán nem látszott a nyúzottság, tekintete viszont szomorú volt. Úgy szerette volna magát a férfi karjaiba vetni, átölelni, majd szerelemittasan csókolni. Bántotta, hogy megalázóan viselkedik vele, de a szerelemben és háborúban mindent lehet. És ez a kettő között áll. Mert akármennyire is gyűlölte Juliot, annál jobban csak szeretni tudta. Sőt imádta.

-          Viszlát a soha viszont nem látásra!- intett Carmina és elment.

-          Szeretlek!- Julio utána kiáltotta, de a nő füle botját sem mozdította, valami mégis azt súgta neki, hogy forduljon hátra.

Abban a pillanatban viszont meg is bánta ezt a mozdulatot, mert Amparo fordult be a folyosón. Hirtelen féltékenység fogta el, és Julio felé nézett. A férfin szintén a kétségbeesés látszódott keverve a bosszúsággal.

-          Mit keresel itt?- förmedt rá a férfi.

-          Hozzád jöttem.- jelentette ki nyugodtan a nő.

-          Még van képed idemerészkedni, azok után, ahogy velem bántál?

-          Csak megkönnyítettem a dolgod.

-          Hogy mit csináltál? Megkönnyítetted? Mondjuk inkább úgy, hogy tönkre tetted! Elválasztottál attól az asszonytól, akit a saját életemnél is jobban szeretek.- fakadt ki Julio ügyelve a diszkrécióra.

-          Az nem az én hibám, hogy nem bízik meg benned.- vádolta a férfit, mintha ő tehetne róla.

-          Idefigyelj!- emelte fel a mutatóujját Julio.- Végeztem veled. Többé nem akarlak itt látni, megértetted?

-          De Julio…- habogott Amparo.

-          Nem hallottad mit mondott az előbb?- lépett közbe Carmina.- Hagyd békén!

-          Te meg mit szólsz bele? Talán védelmezed annak ellenére, hogy megcsalt velem?- jegyezte meg Amparo rosszmájúan.

-          Hát… én… én.- Carmina nem talált szavakat, de Benjamin még időben a segítségére sietett.

-          Carmina ezzel csak azt akarta hangsúlyozni, hogy nem vagy szívesen látott személy a vállalatnál.- a férfi átkarolta a nő vállát, amit Julio is észrevett és féltékenység fogta el.- Ellenben nálam. A hétvégén fogadást tartok, amelyre mindenkit szeretettel várok.

-          Ez nagyon jó.- lépett közbe Ricardo.- Ugye én is hivatalos vagyok?

-          Persze.- bólogatott a férfi.- És hozhattok magatokkal valakit.

-          Ez remek. Carmina,- fordult Ricardo a férfihez.- velem tartasz?

Benjamin és Julio is a nőre néztek, aki kis habozással de válaszolt.

-          Boldogan.- felelte Carmina.- Akkor viszlát szombaton.

Ricardo önelégült képpel hagyta magukra a többieket.

Julio délután megvárta Carminát, hogy haza vihesse. Kiállt a parkolóból és a bejárat elé vezetett. Amikor meglátta a nőt, azonnal kiszállt és odasietett hozzá, aki szemlátomást nem volt elragadtatva a férfi jelenlététől.

-          Haza vihetlek?- vágott a közepébe Julio, hiszen tudta, hogy nincs mit köntörfalaznia.

-          Neked aztán van bőr a képeden.- háborodott fel Carmina, annak ellenére, hogy jól esett a férfi ajánlata.

-          Ebben nincs semmi, csak ki szeretnélek engesztelni a mai nap miatt.

-          Nem értem. Miért kéne kiengesztelned?

-          Útközben elmesélem.- mutatott az autóra a férfi.- Akkor velem tartasz?

-          Ő…- Carmina egy percre elgondolkodott, hogy beüljön-e Julio mellé. A szíve és a kíváncsisága is vonzotta a férfihoz. Érdekelte, hogy mi az a dolog, amivel meg akarja békíteni.- Rendben, de csak azért, mert sietek.

Julio felpattant és azonnal ajtót nyitott a nőnek. Eközben azon gondolkozott, hogy mit találjon ki, mert őszintén bevallva nem volt semmi más indoka az lehozatalára, mint a szerelme. De mégsem kezdheti ezzel, mert biztos eléggé ismerte ahhoz Carminát, hogy tudja a legelső saroknál kiszállna. Önelégülten a kocsiba szállt és úgy tett mintha a nő ott sem lenne, de a szeme sarkából csakis őt figyelte.

Carmina érezte, hogy ereiben a vér csak úgy lüktet az izgalomtól. Alig bírta ki, hogy ne nézzen a férfira, de vigyázott az érzéseivel, nehogy elárulja magát. Már nem is akarta tudni, hogy mit szeretne közölni vele Julio. Bekötötte a biztonsági övet, majd elindultak.

Az út első negyedében nem is szóltak egymáshoz, csak a visszapillantó tükörben kémlelték a másikat. Julio keze szinte remegett a kormányon, annyira izgult. Carmina is hasonlóan érezte magát, a levegőt is szabálytalanul vette. Amikor megálltak a piros lámpánál önkéntelenül egymásra néztek. Szemük sugárzott, arcizmaik lebénultak. A szívük majd kiugrott a helyéről, kezeik lassan mozogni kezdtek, és egymás felé nyúltak. A sebváltón össze is értek és erősen, mégis finoman megszorították a másik kezét. Tenyerük forró volt és verejtékes az izgalomtól. Lassan a fejüket is közelebb húzták, és már csak centiméterek választották el őket a csóktól. Szemük még nyitva volt, de amikor az orruk már összeért, behunyták. Akarták egymást, jobban mint eddig.

Ekkor egy hangos dudaszó közéjük csapott, és szétreppentek egymástól még mielőtt a csók elcsattant volna.

Julio kíméletlenül beletaposott a gázpedálba az idegességtől. Régóta várt arra a pillanatra, hogy ismét megcsókolhassa Carminát, erre meg egy idióta beleszól. Az út további részében sem volt kedve megszólalni, és szemöldöke is csak idő múlva lazult ki a méregtől.

Carmina eközben a haját igazgatta rémülten. Tudta, hogy elárulta magát, és megköszönte a sofőrnek a dudát, hogy nem ment tovább. Ennek ellenére még mindig kívánta a férfit.

-          Megérkeztünk.- állt meg Julio, és kiszállt.

-          Még mindig nem mondtad el, hogy miről akartál beszélni.- állt meg Carmina Julio előtt.

-          Szeretlek.- vallotta be őszintén.

-          Ezt ott is elmondhattad volna. Igaz feleslegesen, mert nem hiszek neked, de legalább egy utat megspórolhattál volna. Na szia!- a nő megfordult és a bejárat felé indult.

-          Carmina!- kiáltott utána Julio, majd odarohant és visszarántotta.

A nő a férfi karjába pördült, aki erősen szorította magához, nehogy ki tudjon szabadulni. Julio résnyire nyitotta a száját és az asszony ajkába csókolt. Carmina igyekezett kibújni a férfi karjaiból, de nehezen ment, mert nemcsak a férfi, hanem a vágy is ott tartotta. Érezte, amint Julio elgyengül, majd kitépve magát onnan egy hatalmas pofont kevert le neki.

A férfi elszégyellve érezte magát, és dermedten állt a ziháló nő előtt. Szólt volna, amikor Carmina ismét a karjaiban volt, és szenvedélyesen az ajkába harapott. Julio átölelte az asszonyt, aki a férfi nyakát karolta. Égett bennük szerelem tüze, és hatalmasakat csapkodott kitörő lángjával megégetve a másik szívét. Felszabadult bennük a kéj és kívánták egymás minden porcikáját. Elfeledkeztek arról is, hogy az utcán vannak, és vadul csókolóznak. Csak a másik létezett számukra. Carmina nekidőlt a kerítésnek és hátra hajtotta fejét, miközben Julio a nyakát becézgette, majd ismét csókolta.

- Elég.- nyögte az asszony lihegve.- Fejezd be Julio.

- Akarlak szerelmem.- suttogta a férfi.

- Nem szabad, nem szabad.- Carmina kezdett észhez térni, de nehezen engedte el Juliot.

- Ne tagadd meg a szerelmed előttem.

- Hagyj elmennem.- tépte ki magát a férfi kezeiből a nő és a házba sietett.

- Még mindig szeret.- mosolyodott el Julio és örömtelin az autójába ugrott, és elhajtott.

Carmina becsapta maga mögött az ajtót, majd mellkasához rántotta a kezét, és közben elmosolyodott. Jól esett neki Julio érintése és a szerelmi vallomása. Nem akarta elhinni neki, hogy szereti, mégis valami azt súgta neki, hogy a férfi igazat mondott. Lassan felment a szobájába és egész éjszakán át az elmúlt percekre gondolt.

-          Örülök, hogy eljöttetek.- üdvözölte Benjamin Ricardot és Carminát.

-          Merre vannak a többiek?- érdeklődött Ricardo.

-          Hátul a kertben.- mutatott hátra Benjamin, majd oda kísérte őket.

Carmina egész idő alatt a vendégeket szemlélte, közöttük is egyet keresett, Juliot. De sajnálatára nem látta sehol sem. Az jutott eszébe, hogy talán nem is jött el. Ez keserűséggel töltötte el, mert a múltkori este óta egyáltalán nem látta, nem tud róla semmit. Ricardoval karonöltve sétálgatott a kertben. Nem nagyon szóltak egymáshoz, mert a férfi folyton folyvást ismerősökbe ütközött, ő pedig el volt a saját gondolataival. Mégis úgy érezte magát, mint annak idején, amikor együtt volt a férfival. Egyetlen dolog tartotta csak a jelenben, azok az emlékek voltak. Azok az események, amik Julioval való ismételt találkozása óta történtek. A szerelmi kibontakozásuk, beteljesülésük és végkifejletük. Az utolsó viszont nem volt szép, mint az előző kettő.

Ahogy ez végig futott a fejében megjelent Julio Amparoval az oldalán. A feje elvörösödött a méregtől és féltékenység lett rajta úrrá. Csak szórakozott velem. Gondolta magában és még szorosabban karolta Ricardot.

-          Valami baj van Carmina?- kérdezte a férfi.

-          Nincs semmi. Beszélgess csak nyugodtan tovább.

Ricardo a nő figyelmének az irányába nézett, ahol Juliot pillantotta meg. ebből már rájött, hogy mi is zavarja valójában Carminát, amiért annyira megszorította. Ebben a percben Julio is meglátta őket, de ahelyett, hogy üdvözölte volna őket, elnézett felettük. Ez még jobban hergelte az asszonyt. Elfordította a fejét, majd mikor ismét visszanézett, már nem voltak ott. Körül nézett, de sehol sem látta őket.

-          Jól érzitek magatokat?- lépett hozzájuk Benjamin.

-          Remek este.- válaszolt Ricardo.

-          És önnek mi a véleménye az estéről kedves Carmina?- szegezte a kérdést a nőnek.

-          Szerintem is jó, csak van itt számomra egy- két nem kívánatos személy.

-          Gondolom kikre céloz, de őket is meg kellett hívnom. Az már az ő döntésük, hogy elfogadják-e a meghívást.

-          Persze, tudom. Ha megbocsát, akkor mi tovább állunk.- ezzel Carmina magával húzta Ricardot, és táncolni hívta.

-          Akármennyire is igyekszel, szeretik egymást. Ezen nem változtathatsz, még akkor sem, ha sikeresen elválasztottad őket.- lépett Benjamin mellé Javier.

-          Tévedsz kedves barátom. Nem én tehetek arról, hogy fuccsba ment az esküvőjük.

-          Ezt nehezemre esik elhinni.- kételkedett Javier a férfi szavában.

-          Pedig így igaz. De jobb lenne, ha a magad dolgával foglalkoznál. Gondolom neked is feltűnt, hogy a nejed az egész estét azzal a Jaiméval tölti.

Javiernek betett ez a megjegyzés és dühösen ott hagyta a férfit. Az ő szemét is szúrta, hogy Valéria mással foglalkozik, de eddig nem is szólta meg érte. Gondolta, hogy ennek most véget kell vetnie, ezért odament hozzá.

-          Valéria, mennünk kell.

-          Rosszul érzed magad?- kérdezett vissza a nő.

-          Fáradt vagyok, ráadásul holnap még sokat kell dolgoznom, mert hétfőre le kell adnom egy jelentést.- hazudta a férfi, és kézen fogta Valériát.

-          Akkor jó éjszakát Jaime és további jó szórakozást.- köszönt el a fiútól.

Carmina a terített asztalok körül sétálgatott és az ételeket szemlélte, amik fel voltak szolgálva. Gusztusa támadt néhány fogásra, de ez hamar elillant, mert egy ismert hang szólította le.

-          Milyen kedves meglepetés? Azt hittem nem jössz el.

-          Amparo,- Carmina cinikusan szólította nevén a nőt- én meg éppen fordítva gondoltam.

-          Ugyan miért? Benjamin nagyon jó barátom, és kötelességem itt lenni.

-          Nagyszerű, de ne feledd, hogy csak ő lát szívesen.- Carmina elfordult, hogy ne láthassa Amparo idegesítő arcát. Felvett egy falatot az asztalon lévő kókuszgolyóból, ezzel leplezve mérgét.

-          Te meg Juliot?

-          Ez meg hogy jön ide?- Carmina majdnem megfulladt a név hallatára.

-          Ne áltasd magad, édesem, Julio soha nem tér vissza hozzád.

-          Nem érdekel, hogy mit gondolsz. De legalább az megnyugtat, hogy a tied sem lehet.- vágott vissza.

-          Ezek szerint kiélvezted, azután dobod mint egy törölközőt. Akár a többieket.

-          Milyen többiekről beszélsz?- Carmina nem értette miről beszél, de figyelmét felkeltette.

-          Pontosan tudod, hogy miről beszélek. Először Rodrigo, azután Julio, később Ricardo, most meg…- jegyezte meg epésen Amparo.

-          Most meg?!- kapta fel a vizet Carmina.- Nincs semmi közöd az életemhez, legfőbbképpen a múltamhoz!

-          Nyugodj már le!- csitítgatta a nő, mégsem volt kedve megállni ennyinél. El akarta érni, hogy kitörjön és botrányt csapjon.- Ami igaz, az igaz. Nincs mit letagadnod. Csodálkozol, hogy egy férfi sem marad meg melletted? Hogy csak kihasználnak? És te vajon mit teszel velük? Elcsavarod a fejüket, majd útnak inted őket, miközben a másikat megcsalod. A lányod fiával is kikezdtél szégyentelenül.

Benjamin, Julio és Ricardo is megjelentek a cirkusz hallatára, és már mindenki őket nézte. Carmina feje már forrt az idegességtől, és már csak egy kicsire volt attól, hogy felrobbanjon. A vér csak úgy dübörgött az ereiben, és a kezeit is tördelte.

-          Jobb lenne, ha már befejeznéd, mert esküszöm, hogy nem állok jót magamért. Ráadásul nem akarok ártani Benjamin estéjének.

-          Milyen kedves.- rosszmájúskodott Amparo.- Talán most Benjamin a következő célpont?

-          Elég legyen!- kiáltotta el magát Carmina és pofon vágta az előtte álló nőt.

-          Nyugodj meg!- sietett oda Ricardo és lefogta a feldúlt asszonyt.

-          Eressz el!- Carmina kitépte magát a férfi karjaiból és a kijárat felé rohant.

-          Carmina várj!- kiáltott utána Julio, majd a kapunál utolérte.- Nem mehetsz haza ilyen állapotban. Hazakísérlek. Gyere.- nyújtotta a kezét.

-          Hagyj békén. Elegem van belőled, elegem van a szeretődből, elegem van mindenből!- Carminát a hiszti kerülgette.- Utállak érted? Gyűlöllek! Sosem hittem volna, hogy képes vagy beszélni neki a múltamról.

-          Hidd el, nem én voltam. Fogalmam sincs honnan tudta meg.- mentegetőzött a férfi.

-          Más nem tud róla csakis te. Képes vagy letagadni? Legalább annyi gerinc lenne benned, hogy bevalld az igazat.

-          De értsd már meg, hogy nincs mit bevallanom, mert nem én voltam.

-          Julio, menj el!- lépett közbe Ricardo és megfogta Carmina kezét, hogy az autója felé húzza.

Egy szempillantás alatt eltűntek a sötétségben. Julio visszament a partira, hogy kérdőre vonja Amparot, de már a nő sem volt a színhelyen. Mérges volt, nagyon mérges volt, és tétlen. Biztos volt abban, hogy ő sosem beszélt senkinek Carmina múltjáról, főleg nem Amparonak. Benjamint kezdte keresni, hogy illően elköszönjön tőle, és haza mehessen.

A kis bokrok között szlalomozott, de sehol sem találta.

- Julio,- szólította meg Jaime hátulról.- merre van Carmina?

- Haza ment.- felelte higgadtan.

- Talán rosszul érezte magát?

- Megfájdult a feje.- hadarta el Julio, majd tovább ment.

Virginia bosszankodva hallgatta végig Jaime kérdezősködését. Nehezen tűrte, hogy kedvese egész este Carmina felől érdeklődik, és vele egyáltalán nem is foglalkozik. Pedig direkt erre az alkalomra vett egy igazán szép ruhát, és úgy kicsípte magát, mint még soha.

-          Na, megtaláltad?

-          Elment.- Jaime arcán csalódottság látszódott.

-          Annyira sajnálom.- húzta el a száját Virginia.

-          Ne add itt az együtt érzőt. Tudom, hogy egyáltalán nem sajnálod, sőt boldog vagy, hogy szenvedek.- kelt ki magából a fiú.

-          Akkor jó. Örülök, hogy tisztában vagy a dolgokkal. Nem értelek téged. Én miért nem vagyok neked elég jó?

-          Azért, mert… mert az anyádat szeretem és kész. Ezen senki sem változtathat. És ha ezt nem vagy hajlandó belátni, akkor jobb lenne, ha szakítanánk, amúgy sincs miért együtt lennünk. Jó éjszakát!

Jaime elsuhant Virginia mellett és vissza sem nézett.

A lány rosszkedvvel tért haza. Keserűen fogadta el, hogy sehogy sem tarthatja meg Jaimét, mert az sosem lesz képes szeretni, csakis az anyját. Fájt neki ez a tudat, mégsem haragudott Carminára, mert már tisztábban látta a helyzetet.

A folyosón sétált, és látta, hogy az anyja még felvan. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy bemegy hozzá és kiönti neki a szívét, de amikor az ajtóhoz ért, meggondolta magát. úgy vélte, hogy Carminának elegendő problémája van. Az ő baja még jobban fokozná a feszültséget, és nem akarja, hogy teljesen összeomoljon. Így hát tovább indult, de egyszercsak megtorpant, mert lépéseket hallott mögötte. Megfordult, hogy lássa ki az, aki követi. Először árnyékot látott, majd egy sötét alak közeledett felé, akinek személye lassan kikörvonalazódott.

- Miguel? Te még felvagy?

- Téged vártalak.- válaszolt a fiú.

- Engem, de miért?

- Nem tudom, valahogy megéreztem, hogy baj van veled. És látom nem sokat tévedtem.

- Bejössz?- mutatott a lány a szobája felé.

Miguel udvariasan előre engedte a lányt, és utána ő is bement. Régóta él itt, de még sohasem volt bent Virginia szobájában.

-          Nagyon szép.- dicsérte mosolyogva.

-          Köszönöm.- a lány egy kedves pillantást küldött felé, ami szíven dobta a fiút.

-          Milyen volt az este?

-          Szörnyű.- ült le az ágyra Virginia.

-          Gondolom Jaime megbántott.

-          Szakított velem.- hajtotta le Virginia fejét.- Sosem lesz az enyém.

-          Akkor keres valaki mást. Biztos vagyok benne, hogy sokan bomlanak utánad.

-          Á, ostobaság. Nem nagyon ismerkedem.

-          Pedig egy van. Nem is gondolnád, hogy mennyire közel.

-          Ismerem?- nézett rá Virginia.

-          Igen.

-          Ki az?- a lány kíváncsisága fokozódott a fiú felvetése hallatára.

-          Ha megmondom, remélem nem dobsz ki.

-          Miért is kéne kidobnom téged? Ne játssz az idegeimmel.- türelmetlenkedett Virginia.

-          Jól van. A fiú, aki szerelmes beléd közeli ismerősöd. Első látásra beléd szeretett, és igyekezett meghódítani, de te csak barátként néztél rá. Szomorú, mert nem viszonzod, de megérti.

-          Ne csigázz!

-          Virginia, én vagyok az a srác, aki mindenkinél jobban szeret.

A vallomás meglepetésként érte a lányt. Döbbenetében tágra nyitotta szemeit, és úgy figyelte Miguel szelíd arcát.

- Huh. Nem tudok mit mondani. Mindig úgy éreztem, hogy barátként tekintesz rám.

- Igyekeztem nem kimutatni érzéseimet, főleg, amikor Jaiméval láttalak.

- Féltékeny voltál?- nevettet Virginia.

- Hogyne lettem volna az, amikor szeretlek.

Virginia közelebb húzódott a fiúhoz, mélyen belenézett a szemébe, majd megcsókolta. Miguel élvezte a helyzetet, és átölelte a lányt. Virginia is megölelte és magával rántotta az ágyra. Miguelt boldogság töltötte el, hogy szerelmével töltheti az éjszakát.

-          Miguel, kérlek öltözz fel és menj át a szobádba. Nem akarom, hogy megtudják mi történt kettőnk között.

-          De miért?- ült fel a fiú.

-          Ez egy nagy tévedés volt. Menj már!- zavarta Virginia.

-          Rendben. További jó éjszakát!- Miguel idegesen kiviharzott becsapva maga után az ajtót.