-Miben segíthetek?- Juan de la Cruz kimérten végignézett a nagy darab emberen. Luciana, hogy volt képe hozzámenni egy ilyen alakhoz? Már a megjelenése is visszataszító volt, nemcsak a természete. A legszívesebben mosta azonnal kidobta volna, de kíváncsi volt arra, hogy mit szeretne.- Ha Lucianaról van szó, akkor….

-Nem, most nem miatta jöttem.- szakította félbe a férfit Pedro.- Közölni szeretném önnel, hogy mától kezdve nap mint nap be fogok járni a vállalthoz.

-Ezt nem értem, kérem magyarázza meg.- Juan feszült tekintettel nézte Trujillo arcképét.

-Örömmel.- vigyorgott álnokul.- Részvénytulajdonos lettem az édesanyja jóvoltából.

-Hogyan?- döbbent le Juan de la Cruz.- Mit tett az anyám?

-Rám íratta részvényei felét, és megkért, hogy vegyek részt a cég munkájában.

Juant teljesen letaglózták az imént hallottak. Az édesanyja képes volt átadni tulajdona felét egy idegen embernek? Vajon mi vezérelhette erre a döntésre? Sandán Trujillora nézett. Talán Pedro zsarolja valamivel?. Nem. Az teljesen kizárt. Ana Joaquina nem az az asszony, akit csak úgy meg lehet zsarolni. A levegőben valami másról van szó. De vajon miről? Ezt csak egy módon tudhatja meg. Bele kell egyeznie ebbe a feltűnően furcsa dologba. Ráadásul így szemmel is tarthatja és könnyebben megvédheti vele Lucianat.

-Értem.- bólintott Juan.- Ha az anyám így döntött, akkor biztosan jó oka volt rá.

Ana Joaquina ebéd után a szokásos napirendjét követve a templomba igyekezett, hogy meglátogassa Celorio atyát és átadja a havi adományt az árvaház részére.

-Maga annyira jó Dona.- örvendezett Celorio.- Kár, hogy a világon kevés olyan személy van, mint ön.

-Tudja atyám én szívemből cselekszem. Azt akarom, hogy egy boldogabb világban éljünk. És a másokon való segítség az egyik legszebb dolog.- vigyorgott Ana.

-Atyám!- jött egy kisfiú a templom bejáratához, ahol Celorio és Ana álltak.- Paco elesett és most vérzik a lába. Nagyon fáj neki.

-Bocsásson meg Senora Velarde, de amint látja egy báránynak szüksége van rám.

-Menjen csak, én még elmondok egy imát, mielőtt haza indulok.

Ana Joaquina lassú léptekkel sétált be a templomba, amely üres üresnek látszott. De ahogy egyre közelebb ment egy ismerős képe kezdett kirajzolódni, majd az a hang….

A lépéseket halkra fogta, nehogy zajt csapjon és megzavarja az illetőt. Már egészen közel járt, amikor felismerte Lucianat a Szűz Mária képe előtt térdelve imádkozni. Érdekes pillanatnak tudta be, ezért elbújt a gyóntató fülke mögé és onnan hallgatta az asszonyt.

-Bocsáss meg kérem drága jó Uram!- emelte fel a fejét Luciana.- Tudom, hogy nagyot vétkeztem, és ez a bűn még mindig fáj. Segíts megtalálnom a kislányom. Könyörgöm!- sírt fel a nő.- Csak az tart életben, hogy ismét a karjaimba szoríthassam az elhagyott gyermekem.

Ana Joaquina nem akart hinni a füleinek. Luciana elhagyta volna a lányát? Mégis csak igaza volt, amikor azt mondta rá, hogy egy romlott nőszemély. Ezek szerinte ezért nem árulta el Juannak, hogy van egy közös gyermekük. Nagyon rafinált ez a Luciana, de ő még rafináltabb. Eltökélt szándéka lett, hogy megkeresi azt a lányt és felhasználja Luciana ellen, hogy még pokolabbá tegye az életét.

Cristina a szobájában fel- alá járkált és Victor Manuelre gondolt. Rengetegszer fontolóra vette, hogy megbocsát a férfinak, mert már nem tud nélküle meglenni. Szereti teljes szívéből és nem akarja még jobban elveszíteni. Talán mégis meghallgathatná és megbeszélhetnék hogy hogyan tovább.

A lány gyorsan előkotorta a táskáját és elindult lefele a lépcsőn. Amikor a lépcső aljára ért hirtelen szédület fogat el és majdnem a földre zuhant, azonban az arra igyekvő Imelda megakadályozta az ájulást.

-Csak egy kicsit megszédültem. Biztos elrontottam a gyomrom.

-Jobb lenne, ha elmenne az orvoshoz.- tanácsolta Imelda.

-Talán igaza van, tényleg nem vagyok valami jól. Már napok óta émelygek.- válaszolta Cristina.

-Ááá.- Imelda elmosolyodott.- Akkor még ma ugorjon be a doktorhoz.

Cristina megfogadva a cseléd javallatát egyből az orvosához ment, aki örömest jelentette be neki a nagy hírt.

-Senora Velarde. Gratulálok, ön gyermeket vár.

Cris köpni- nyelni nem tudott a meglepetéstől. Egy kisbabát hordoz a szív alatt, aki Victor Manuel és az ő gyermeke. A nő majd kicsattant az örömtől, és most méginkább ott volt benne, hogy találkoznia kell a férfival.

Ofélia és Nicolas a szokott időben a szokott helyen találkoztak. Egy szenvedélyes együttlét után egymás ölében üldögélve, pezsgővel a kezükben koccintottak az egészségükre. Ofélia átkarolta a férfit és egy hatalmas csókáradattal lepte el, amit Nicolas éppúgy adott vissza, mint ahogy kapta.

-Mi lelt téged vadmacskám? Ma igen kitettél magadért.

-Látod ez hiányzott az életemből.- nevette el magát Ofélia.- Egy igazi férfi dicsérete.

-Na és Juan de la Cruz. Csak nem azt akarod mondani, hogy ő nem férfi.

-Neki semmi sem jó.- ült fel dühében a nő, amikor meghallotta az exe nevét.- Juan nem jó semmire. Főleg azóta, hogy az a Luciana betette a lábát a házba. Azt állítja, hogy csak most találkoztak először, de nekem valami azt súgja, hogy ők már régóta ismerik egymást.

-Sejtem. Túl sok a közös témájuk. Ráadásul Juan anyja sem csípi. Biztos, hogy az a nő a múltból bukkant fel. De mi kötheti Juanhoz? Tisztára elcsavarta a fejét.- idegeskedett tovább a nő és felhajtott még egy pohár pezsgőt.

-Talán anno volt közöttük valami.- tippelgetett Nicolas is ravasz vigyorral a képén.

-Lehetséges, akkor viszont nem fogom engedni, hogy csak úgy ismét elvegye tőlem.- Ofélia félszemmel nézett a kanapén üldögélő és az elmerengve távolba leső Nicolasra.- Mondd csak, neked tetszik Luciana?

-Hogy nekem?- pattant fel a férfi.- Hát egészen csinos egy asszony, sőt mi több, nagyon is szép. De miért kérded?

-Áh.- Nicolas széles mosolyt húzott a képre.- Már tudom, hova akarsz kilyukadni.

-Legyen, ahogy akarod drágám. Juan a tied lesz, az enyém pedig hm…a fenséges Luciana. Nagyon tetszik.- a férfi átkarolta a nőt és a kanapéra fektette, hogy újból átéljék a beszélgetésük előtt történt eseményeket.

Luciana a hallban üldögélt, amikor megszólalt a telefon.

-Halló, Velarde rezidencia miben segíthetek?

-Luciana, Victor Manuel vagyok. Cristina ott van?

-Nincs itt Victor. Nem rég ment el. Szeretnél neki hagyni valami üzenetet?

-Nem. Köszönöm Luciana. Vagy mégis!- szólt ismét. Csak azt üzenem neki, hogy teljes szívemből szeretem életem utolsó napjáig.

-Ez olyan búcsúzó szöveg Victor Manuel. Talán történt valami?

-Elutazom néhány órán belül, és nem jövök vissza többé.

-Én csak azt szeretném, hogy Cristina boldog legyen. Én csak szenvedést okozok neki.

Amint Luciana letette a kagylót befutott Cristina örömteljes kacajjal.

Luciana mosolyogva és érdeklődő tekintettel a lányra pillantott.

-Állapotos vagyok.- jelentette be büszkén.

-Nagyon örülök Cristina.- gratulált a lánynak a nő.- Apád tudja már?

-Még nem. Ön volt az első, aki értesült róla. De most megyek és elkészülök.

-Victor Manuelhez, hogy elújságoljam neki a nagy hírt.

-Ezek szerint hajlandó vagy neki megbocsátani?

-Sokat töprengtem a dolgokon és arra jutottam, hogy minden két emberen múlik. Meg kell beszélnünk mindent.- Cristina félútról kiáltotta vissza.

-Akkor viszont sietned kell, mert Victor Manuel ezekben az órákban tart a reptér felé, hogy elhagyja az országot.

Juan de la Cruzt soron kívül fogadta Andrés a rendelőjében.

-Itt vannak a gyógyszerek receptjei Juan.- nyújtotta át a vényeket Andrés.

-Hát nem lett kevesebb.- húzta el a száját a férfi.

-Majd idővel barátom.- a doktor el egy percre elhallgatott, majd ismét megszólalt.- Ugye Luciana nálad lakik?

-Így van, de miért kérded?- Juan rosszallóan Andrésra nézett, akinek a szeme sok mindent elárult.

-Tudod, épp itt az ideje, hogy veled is megosszak valamit. Szóval, én szerelmes vagyok Lucianaba és szeretném meghódítani.

Juan azt hitte ott kap helyben szívinfarktust. A fejében visszatekerte és újra lejátszotta az utolsó mondatot lassított formában, hogy lássa Andrés szájmozgását, ahogy kiböki „Szerelmes vagyok Lucianaba és szeretném meghódítani.” . A homloka verejtékezni kezdett az idegességtől, feje elvörösödött és érezte, amint a féltékenység úrrá lesz rajta. Viszont türtőztetnie kellett magát, hogy az orvos észre ne vegye reakcióját.

-Tudom, furcsán hangzik, mert már évek óta jó barátok vagyunk és még nem is meséltem róla. D hidd el, imádom tiszta szívemből.

Ez mégjobban felbosszantotta az eddig sem épp nyugodt Juan de la Cruzt és úgy érezte, hogy tennie kell valamit az ellen, hogy még a végén elcsábítsa az ő Lucianaját. Mert igenis Luciana az övé, annak ellenére, hogy nem tesz semmit annak érdekében, hogy az életben is így legyen. Ezek után viszont lépni fog. Előbb viszont le kell oltania Andrést. Úgy döntött, hogy beveti a „Trujillo- ügyet.”

-Sajnálom barátom, de ez nem fog menni.- adta a szánom- bánomot Juan.

-Mégis miért nem, ha szabad kérdeznem. Talán megakadályozod?

-Én nem.- emelte fel megadóan a kezeit a férfi, titokban pedig az ördöggel paktált. Szép kis szövetség, gondolta magában. És még ő szeretett volna Isten szolgája lenni.- Egyetlen ember viszont tehet ellenetek.

-És ki az?- most már Andrés is dühös lett.

-Luciana hites ura, Pedro Trujillo.- Juan gonosz mosolyt tűzött ki az arcára „A harc hát legyen harc.” jeligével.

Tamara az esküvői szalonban próbálgatta a ruhákat. Szebbnél szebbeket vett fel miközben a barátnőinek mesélte a közelgő esküvőt, amit Victor Manuellel tervez.

-Érdekes nász lesz Tamara.- reszelte a körmét a kanapén ülve Paola.

-Ezt meg miért mondod?- fordult el tükörtől a nő.

-Mert a drágalátos vőlegényed a reptér felé tart.

-Hogy mondtad? Victor elutazik?- tépte le a fátylat.

-Igen. Egy órán belül száll fel a gépe. Ha sietsz még időben odaérsz.- bátorította az eddig is felburjánzott lányt.

Tamara örült módon száguldozott az utakon. Nem érdekelte sem a piros lámpa, sem a gyalogos átkelőhely. Csak is azzal volt elfoglalva, hogy még időben kiérjen a reptérre.

Az ajtót úgy becsapta, hogy majdnem kitört az üvege. A biztonsági őr is furcsállotta ezt a kirohanást.

Amikor beért a váróterembe nem hitt a szemének. Azzal a személlyel találta magát szemben, akit messziről került az esküvő óta. De nem hátrált meg, sőt emelt fővel odasétált hozzá és gonoszan rávigyorgott.

-Nahát Cristina, csak nem az exed után jöttél?

-Semmi közöd hozzá. És ne szólj hozzám.- fordult el a nőtől.

-Teljesen felesleges volt, mert nem kíváncsi rád. A gépünk nemsokára felszáll.- füllentett egy cseppet.

-A gépetek?- Cristina dadogva kérdezett vissza.- Szóval együtt mentek?

-Mit gondoltál, csak úgy itt hagy minket?- Tamara a hasát kezdte simogatni.

-Nekem mennem kell.- indult el Cris kifele.

-Az ég áldjon kedvesem!- kiáltott utána vihogva Tamara.

Cris már alig látta az utat a könnyfátyoltól, mely a szemére borult. Úgy várta, hogy találkozzon az élete szerelmével és bejelenthesse neki, hogy gyermekük fog születni. De Tamara rádöbbentette arra, hogy van más is a férfi életében, aki talán fontosabb, mint ő.

-Cristina.- hallotta a nevét a lány és felnézett.

-Te mit keresel itt?- a fiú örömében elnevette magát.

-Megtudtam, hogy elmész ezért kijöttem, de találkoztam Tamarával és közölte velem, hogy együtt mentek.

-Ez egy nagy hazugság!- kelt ki magából Victor.- Mit képzel magáról ez a nő?

-Persze, hogy nem az.- a férfi szerényen Crisre nézett.- Miattam jöttél ki?

-Igen.- mosolyodott el a lány.- Sokat töprengtem a kapcsolatunkon. Victor Manuel, mindennek ellenére még mindi szeretlek.

-Édesem.- kapta ölbe a lányt és megcsókolta.- Én is szeretlek téged. Megbocsátasz?

-Azért vagyok itt. Na meg még valami.

-Váóó!- kurjantott egyet.- Apa leszek!

Luciana a postát válogatta, amikor megpillantotta e számlák és a levelek között egy az ő nevére címzett borítékot. Nem volt rajta címzés, sem bélyeg. Ebből lekövetkeztette, hogy csakis olyan valaki küldhette, aki tudja, hogy itt tartózkodik.

Felsietett a szobájába és felnyitotta a levelet. Az arca először kíváncsi, majd aggodalmas lett, ami haraggal volt keverve. Nem tudta sírjon- e vagy nevessen kínjában.

látod a sors megint az utamba sodort. Mindig is mondtam neked, hogy nem menekülhetsz előlem. Bárhol megtalállak és no lám, sikerült is. Csak azt nem értem, hogy miért vagy ennyire közömbös velem? Ne mond, hogy nem élvezted a velem töltött éveket. Ugye emlékszel arra a bizonyos alkalomra? Hogyne emlékeznél, hiszen a te műved volt, aztán meg eltűntél. Arra vagyok kíváncsi, hogy ezt a történetet kinek mesélted el? Gondolom senkinek sem. Ha Juan de la Cruz tudná ki vagy, biztosan nem engedett volna be a házába, sőt a közelébe sem. Vagy azt elmondtad, hogy elhagytad a közös lányotokat? Vigyázz Luciana ne vessz el a hazugságok hálójában, mert én kibogozom azt neked, de annak meg lesz a következménye is. A bosszúm kísérni fog amíg csak élek, mert tönkre tettél és elhagytál. Pedig én mindig szerettelek, még most is. És ha az enyém nem lehetsz, akkor nem leszel másé sem.”

-Légy átkozott Pedro Trujillo!- vágódott az ágyra Luciana és zokogni kezdett.