Titkok és szerelmek rajongói oldal

Információ az oldalról

 

 

TIMI

TRIXY

SZABINA333

SZANDICS

Egyéb kategóriás írások

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendég számoló
Indulás: 2007-09-15
 
Szandics
Szandics : Mi lett volna, ha...?

Mi lett volna, ha...?

szandics  2008.09.26. 20:56

14. fejezet

Ana Joaquina idegesen járkált fel-alá a nappaliban. Tekintete néha a kandallón párkányán álló fényképekre tévedt. Mivel Juan de la Cruz nem volt hajlandó egyedül fényképezkedni, csakis a drágalátos családja körében, az asszonynak komoly szankciókat kellett életbe léptetni. Luciana arcát egészen egyszerűen kiégette a fotókról Fidencio egyik cigaretta csikkjével, Cristina fényképét pedig ki sem tette. Ha rajta múlt volna, csakis Juan és Gabriela arcképe került volna ki a szobába, de ha már fia ilyen aljas merényletet követett el ellene, nevezetesen a családi fényképeken való pózolás, hát, akkor neki is cselekednie kellett.

De most nem ez volt a legnagyobb gondja. A fia börtönben ül valami olyasmiért, amit el sem követett. Mert az egy pillanatig sem volt kétséges számára, hogy Juan de la Cruz ártatlan. Ő soha nem lenne képes semmiféle bűntettet elkövetni, hát még a rászorulók pénzét elsikkasztani! Nem, ő nem így nevelte egyetlen gyermekét.

Erről is Luciana tehet! Az az átkozott szajha teljesen az ujja köré csavarta a fiát. Azon sem csodálkozna, hogyha megnéznék a bankszámláját és azon lenne az eltűnt pénz. És hipp-hopp, pár napon belül el is hagyná az országot az aktuális szeretőjével az oldalán és a zsákmánnyal a zsebében.

Gyűlölte őt! Tiszta szívéből megvetette.

Na, de várjon csak! Nem tudja ő még, ki az az Ana Joaquina Velarde. Amit Luciana eddig kapott belőle, az csak ízelítő volt az ő egész valójából! Ez a némber átkozni fogja azt a napot, amikor átlépte a háza küszöbét!

Dühtől szikrázó szemekkel kapta fel táskáját az ajtó melletti kisasztalról és Fidencioért kiáltott.

 

Gabriela türelmesen várt a börtön várójában, míg beszélhet apjával. Az elmúlt egy hétben rengeteg ideje volt gondolkodni, és bár megesküdött magának, hogy többé nem áll szóba édesapjával, mégis úgy érezte, meg kell tudnia a teljes igazságot. Tudnia kell, hogy amit anyja mondott az valóban elhangzott-e, vagy csak ő értett félre valamit.

A kis ajtó hangos nyikorgással kinyílt, és Juan de le Cruz lépett be rajta egy ő kíséretében, aki lecsatolta kezéről a bilincset és az egyik üres hely felé mutatott, ahol beszélőre várják. A férfi igencsak meglepődött, mikor megpillantotta kisebbik lányát. Nem számított Gabriela látogatására. Luciana ma már járt bent nála, és mikor a lányokról kérdezte, gyorsan témát váltott. Most talán megtudja, miért.

- Szervusz, kicsim – mosolygott kedvesen lányára, aki érzelemmentes, rideg arccal ült le vele szembe, az asztal túloldalára.

Valami történt– futott át a férfi agyán a rémisztő gondolat. – Édes Istenem, add, hogy ne a családommal legyen baj! Ha valakit büntetni akarsz, akkor az én legyek és ne ők! – fohászkodott magában.

- Szervusz apa! Tudod, hogy miért jöttem, igaz? – nézett rá hűvösen a lány. Az a smaragdzöld szempár még soha nem csillogott ilyen ridegen.

- Nem – érkezett az őszinte válasz. – Honnan kéne tudnom?
- Anyától.
- Anyádtól? De… Gabriela, valami baj van?
- Anya nem említette, hogy elköltöztem otthonról?

- Hogy mit csináltál? – kérdezett vissza döbbenten Juan. Sok mindenről beszéltek Lucianával, de ezt valahogy elfelejtette megemlíteni. Most már értette, mire fel volt ez a hirtelen témaváltás.

- Elköltöztem. Ezek szerint az sem tudod, hogy miért, igaz?
- Halvány fogalmam sincs.

- Miattad – vágta oda a választ a lány, és látta, hogy apja elhűlve néz vissza rá. – Igaz az, hogy Rodrigot gyanúsítod a sikkasztással?

Juan de la Cruz nem válaszolt. Honnan tud erről Gaby? Ki mondta el neki?

- Nem szólsz semmit? – kérdezett vissza a lány. – Szóval igaz. Hogy merészeled…?

- Na álljon meg a menet, ifjú hölgy! – emelte fel hangját Juan, mikor meghallotta lánya bicskanyitogató modorát. – Nem beszélhetsz velem ilyen hangon, megértetted? Az apád vagyok…

- Rodrigot gyanúsítod valami olyasmiért, amit el sem követett? Tudod nagyon jól, hogy hogy érzek iránta, és mégis őt gyanúsítod a te ostobaságodért?

- Na idefigyelj, Gabriela – a férfi próbált ugyan nyugalmat erőltetni a hangjára, de az így is megremegett az elfojtott indulattól - , először is: meg kell tanulnod, hogy nem mindenki az, aminek látszik. Rodrigonak mindenhez volt hozzáférése, amihez nekem is…

- Ez nem jelent semmit – szakította félbe apja mondandóját a lány hevesen. – Te csak el akarod magadról terelni a gyanút, és olyasvalakit bemártani, aki könnyű préda lehet.

- Gabriela… Te azt hiszed, hogy én… - befejezni már nem tudta, mert egy értelmes hang nem sok, annyi sem jött ki a száján. Elhűlve nézett Gabyra, akinek szemei szikráztak a dühtől. Ki ez a lány? Hogy válhatott ilyenné? Hiszen gyűlöli őt! Látszik a tekintetén, minden mozdulatán. A saját lánya gyűlöli!

- Lehet, hogy te vagy az apám. De én idekint vagyok, te pedig odabent – azzal Gabriela teljes lelki nyugalommal felállt az asztaltól és kisétált a helyiségből. Még csak vissza sem nézett. Kívülről nyugodtnak látszott ugyan, de belülről tombolt, akár a vihar. Megrémült saját magától. Hogy mondhatott ilyeneket az apjának? A saját apjának, akit mindig istenített, és mindig olyan akart lenni, mint ő. De nem, most igazán nem hátrálhat meg. Bármilyen nehéz is, tartania kell magát az elveihez. Csak egy oldalon állhat, és ő már régen eldöntötte, melyik lesz az. 

 

Luciana kitekintett irodája ablakán, egyenest a parkra. A látvány megnyugtatta. Odakint minden olyan nyugodt volt és békés. De jó lenne, ha ő is ugyanígy érezhetne! Az elmúlt hetek történései elszívták minden erejét. Juan de la Cruz börtönben, Gabriela elköltözött, Cristina pedig az egyik volt ügyfelével találkozgat. A családja szépen lassan szétesik, és ő nem tehet ellene semmit.

- Luciana – hallotta meg saját nevét valahonnan nagyon távolról.

El is felejtette a megbeszélést, amit ő maga hívott össze. Franco ott állt előtte tervekkel a kezében, Vivian és Miriam pedig tanácstalanul tekintettek rá.

- Annyira sápadt vagy, Luciana – szólt Vivian aggódón. – Mondd csak, elmentél az orvoshoz, ahogyan tanácsoltuk?

- Igen – felelte csendesen a nő, ahogyan székéhez lépett, és szeme sarkából látta, hogy barátai még mindig kérdőn néznek rá.

- És, mit mondott? – érdeklődött végül Miriam. – Minden rendben?
- Igen. Minden rendben.

- Nahát, hogy minden szót harapófogóval kell kihúzni belőled – méltatlankodott most már Franco is, és kérdés nélkül lepakolta a terveket az asztalra, majd kényelembe helyezte magát Miriam és Vivian között. – Megtudhatjuk végre, hogy mit mondott a doktor?

Luciana néma maradt. Elmondja nekik, hogy mi volt az orvosnál? Elmondja nekik a teljes igazságot?

- Azt mondta… – kezdte szaggatottan, ahogyan leült asztala mögé barátival szemben. – Azt mondta, hogy gyermeket várok.

Döbbent csend ereszkedett az irodára. Mintha a jelenlévők nem is hinnék el, amit hallottak, úgy pillantottak kérdőn egymásra. Végül Miriam volt, aki megtörte a hallgatást.

- Kisbabát vársz? – húzódott széles mosolyra a szája.
- Igen – bólintott Luciana.

- De hát az nagyszerű! – lelkendezett Vivian, majd mikor meglátta barátnője komoly arcát, egy kicsit visszafogta örömét. - Luciana, valami baj van?

- Nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy kihordjak egy babát – sóhajtott mélyet a nő. – Sem testileg, sem pedig lelkileg.

- Micsoda ostobaság ez? – hüledezett Franco. – Egészséges, fiatal nő vagy. A korod nem lehet akadály. Harminchat év azért nem…

- Azt hiszem, Luciana most nem erre gondolt, Franco – szakította félbe a férfit Miriam, majd ismét a nő felé fordult. – Juan de la Cruz miatt, igaz?

- Miatta is – válaszolta csendesen Luciana, majd zavartan matatni kezdett tollával. – És Gabriela, meg Cristina… Nagyon rosszkor jött ez az egész.

- És Juan de la Cruz mit szólt? – kérdezte óvatosan Vivian, mintha tartana a választól.

- Még nem tudja.
- Nem tudja?! – visszhangozták mindhárman egyszerre.
- Nem, és nem is fogja megtudni még egy darabig.

- Miért? – értetlenkedett Franco, és arcáról lerítt, ha bizony tehetné, alaposan megrázná Lucianát a vállánál fogva, hogy térjen észhez. Hát bolond ez a nő? Gyermeket vár és nem akarja elmondani a férjének?

- Ha Juan megtudná, talán valami ostobaságot csinálna, hogy mihamarabb kijöhessen a börtönből, és ezt nem szeretném. Ahogyan azt sem, hogy feleslegesen aggódjon. Van szegénynek éppen elég baja.

- Hát, ha csak ez a baj – mosolyodott el ismét Miriam - , akkor már egészen biztosan nem kell sokáig titokban tartanod. Hétfőre tűzték ki a tárgyalást, nem igaz? És ha minden úgy megy, ahogyan az ügyvédúr várja, akkor akár már másnap megtudhatja, hogy apuka lesz.

- Én is ebben reménykedem – bólintott egyetértőn Luciana. – De nagyon szépen kérlek benneteket, hogy senkinek ne mondjátok el, rendben?

- Ez csak természetes – mosolygott boldogan Vivian.
- Franco?

- Jaj, Luciana – nézett elkeseredetten a férfi a nőre, mintha csak azért könyörögne, hogy hadd ne kelljen titkot tartania.

- Franco.

- Jól van, jól van – adta meg magát végül. – Lakat a számon, ígérem! – azzal, mintegy imitálva, amit mondott, bezárta a képzeletbeli lakatot a száján és messzire eldobta a kulcsot. Luciana hosszú idő óta most mosolygott először újra. Nem tudhatta, hogy valaki minden szavát hallotta, és most éppen azon töri a fejét, hogyan fordítsa ellen az imént hallottakat. Ana Joaquina úgy fordult ki a folyosóról, minta puskából lőtték volna ki. Korát meghazudtoló gyorsasággal igyekezett lefelé a lépcsőn, hogy aztán kocsiba ülve, alig tíz perccel később a fiának ecsetelje a legújabb híreket, természetesen óvatos felvezetéssel.

Juan, aki ma már nem számított több látogatóra, tekintve, hogy még az előzőt sem heverte ki,legalább annyira meglepődött anyja érkezésén, mint az asszony azon, hogy fiát bilincsben hozzák elé.

- Minek az a vacak? – kérdezte feszélyezve, szeme sarkából figyelve, ahogyan az őr megáll Juan mögött. – Nem akarsz te elszökni!

- Anya, kérlek – nézett a férfi könyörgőn Ana-ra. – Ma már voltál itt. Mi történt?

- Nem látogathatom meg a fiamat?
- Anya…

- Jól van – emelte fel hárítón kezeit az asszony. – Érdekes dolgokat hallottam ma Luciana irodájában.

- Mit kerestél te ott?
- Arra jártam.

- Te nem szoktál arra járni. Sőt, olyan nagyívben kerülöd el azt a helyet, amilyenben csak lehetséges.

- Most kíváncsi vagy a hírekre vagy sem? – csattant fel türelmetlenül Ana Joaquina. Juan de la Cruz úgy kötözködik vele, mintha legalábbis megfizetnék érte.

- Pletykákra nem vagyok kíváncsi.

- Ez nem pletyka. Luciana saját szájából hallottam alig negyedórával ezelőtt. Az a nő – kezdte nem kis gyűlölettel a hangjában, de mikor látta, hogy fia milyen neheztelőn néz rá, inkább hangnemet váltott. Az ütést így is beviheti és végleg a padlóra küldheti azt a szajhát. – Luciana, a feleséged… gyereket vár.

- Micsoda? – kacagott fel Juan de la Cruz hitetlenkedve. – Anya, ne beszélj ostobaságokat! Hogy várhatna Luciana gyermeket, mikor ő odakint van, én pedig idebent – de alighogy kimondta, látta, hogy anyja szeme sokatmondón megvillan. – Erre ne is gondolj! Luciana soha…

- Tényleg? Ennyire biztos vagy a feleségedben? Akkor csak egy kérdésemre válaszolj, fiam: járt ma már bent nálad Luciana?

- Igen, miért? – kérdezett vissza gyanakodva a férfi. Jobban ismerte az anyját, mint saját magát, és tudta, ha Luciana és ő egy mondatban szerepelnek, akkor ott készül valami.

- Egy hete tudja, hogy terhes. Ha azt akarná, hogy tudj róla, lett volna alkalma elmondani, nem igaz? Mióta is vagy itt, három hete…?

- Anya, ne kombinálj! Nem hiszek neked.

- Az anyáddal beszélsz, fiam! Vigyázz arra, mit mondasz! – kelt ki önmagából dühösen, de ahogyan fiára nézett, azonnal megenyhült. – Ha majd bejön, amire azért nem mernék venni, kérdezz rá nála, hogy miért nem mondta el neked. Ha valóban tiéd az a gyermek, akkor semmi gond, de ha letagadja… Neki egyáltalán nem érdeke, hogy kijuss a börtönből, hát nem látod? – suttogta fojtott hangon. – Ha az a gyerek nem tőled van, akkor…

- Ebből elég legyen, anya! – elégelte meg Juan anyja szavait. – Leszel szíves ezt rám bízni, rendben?

 

Alonso szórakozottan lépett ki a reklámügynökség kapuján, ahol egy kimerítő tárgyaláson vett részt. Az ügynökség újabb fotósorozatot rendelt tőle, ami nagyon jó, azonban csak most érkezett vissza New Yorkból, és szeretett volna egy kis időt anyjával tölteni. Ehelyett éppen csak annyi ideje volt, hogy hazaugorjon, lerakja a csomagjait és kocsiba ülve rögtön idehajtson.

Annyira figyelmetlen volt, hogy kis híján ledöntött lábairól egy szintén igencsak szórakozott ifjú hölgyet, ahogyan autójához sietett. Sűrű szabadkozások hangzottak el mindkét oldalról, miközben Alonso próbálta szétválogatni az ütközés következtében a földre került és összekeveredett papírjaikat.

Csak akkor látta, hogy ki is volt az iménti incidens elszenvedője, mikor ismét feltekintett.

- Gabriela?

A lány kérdőn pillantott vissza rá, és úgy tűnt neki is dereng valami a fiúról.

- Alonso vagyok. Alonso del Angel – mutatkozott be udvariasan. – Már találkoztunk egyszer édesanyád cégénél.

- Á, igen – mosolyodott el Gabriela kedvesen. – Te vagy Vivian fia, igaz?

- Személyesen.
- Te fotóztad a nővéremet.
- Úgy van – bólintott vigyorogva Alonso. – Hazafelé mész? Elvigyelek?
- Nem hiszem, hogy útba esik…

- Dehogynem, ne butáskodj! Ott áll a kocsim – intett a parkoló felé, és Gabriela végül beadta a derekát. Csak pár perccel később vette észre, hogy Alonso nem azon az úton megy, amelyiken kéne.

- Azt ugye tudod, hogy elköltöztem otthonról? – szólalt meg a lány, mikor felismerte, hogy mi okozhatta a félreértést, már ami az útvonalat illeti.

- Nem tudtam róla – pillantott rá Alonso meglepetten.
- Édesanyád nem mondta?

- Az anyám? Nem. Ma jöttem haza New Yorkból. Egy hete nem beszéltem Viviannal. De mégis, mi történt? – kérdezte csendesen.

- Összevesztem a szüleimmel.
- Te? A szüleiddel?

- Miért lepődik meg ezen mindenki? – emelte tekintetét az égnek a lány. – Ők is emberek.

- Én nem… - kezdett volna szabadkozni a fiú, de aztán úgy döntött, jobb ha nem megy bele a dologba és nem enged túl nagy támadási felületet magán ennek az igencsak harapós kedvében lévő teremtésnek. – Biztosan megvolt rá az okod, hogy így tegyél. Gondolom, komoly veszekedés lehetett.

- Ha tudni akarod az volt – válaszolta feldúlva Gabriela. – Most a barátomnál Rodrigonál lakom. Ismered őt, ugye? – Alonso bólintott. Egyszer találkoztak mindössze, de annak az alaknak a vonásai alaposan belevésődtek az agyába. – Apa Rodrigot gyanúsítja a csalással – a fiú nem válaszolt, így hát Gabriela folytatta. – Rodrigo soha nem lenne képes ilyesmire.

- Úgy gondolod, hogy apád igen? – kérdezett vissza a fiú, mikor végre körvonalazódni látszott, mire is akar kilyukadni a lány.

- Apám ott a főnök. Mindenről tudnia kell, ami az alapítványnál folyik.

- Jesszusom, te tényleg azt hiszed, hogy az apád volt? – nézett rá megütközve Alonso és kis híján belehajtott a pirosnál az előtte álló kocsiba.

- Rodrigo nem lenne képes ilyesmire.
- Mióta ismered azt az embert?
- Három hónapja.

- Apádat pedig születésedtől fogva, és mégis inkább Rodrigot támogatod vele szemben? Hallod-e, kislány, veled komoly gondok vannak.

- Állj meg! – parancsolt a fiúra. – Azt mondtam állj meg, nem hallottad?! Ki akarok szállni!

- Gabriela…

- Állj már meg, vagy azt akarod, hogy a mozgó kocsiból ugorjak ki?!

Alonso félrehúzódott a járda mellé, mire Gabriela gondolkodás nélkül kipattant az autóból, esélyt sem adva a fiúnak, hogy az magyarázkodásokba bocsátkozzon.

- Gabriela, várj! – hallotta meg a háta mögül Alonso hangját, de ő még csak arra sem méltatta, hogy felé fordítsa a fejét. – Nem úgy gondoltam. Nem akartalak megbántani! Várj, kérlek!

- Te nem tudsz rólam semmit! – fordult szembe a fiúval és zöld szemei csak úgy szikráztak az elfojtott indulattól. – Nem is ismersz! Még csak a családhoz sem tartozol! Hogy merészelsz ítéletet mondani feletettem?! Nem tudsz te semmit! – azzal ismét sarkon fordult, hátra hagyva a döbbent Alonsot a járda kellős közepén, akit csak telefonja csörgése tudott visszarángatni ebbe a világba.

- del Angel – szólt bele a mobiljába. – Anya, de jó hallani a hangod… Igen, már megérkeztem, csak még egy gyors tárgyalásom volt…Nem fogod elhinni, kivel találkoztam: Gabrielával. És hogy őszinte legyek, nagyon remélem, hogy senor Velarde hamarosan kiszabadul a börtönből, mert nagyon ráférne erre a lányra egy apai pofon.

 

Rodrigo kiszállt a taxiból ér ránézett a kezében tartott kis papír fecnire, amin a cím állt. Elég lerobbant környék, az biztos, de mit is várhat az ember egy olyan alaktól, mint Trujjillo.

Belépett a bérház ajtaján és a rozoga lépcsőn felmászott a harmadik emeletre, majd bekopogott a 35-ös számmal jelzett ajtón.

- Ki az? – szólt ki egy remegő hang a lakásból.

- Rodrigo – válaszolta, és az ajtó kinyílt. – Jó, hogy ilyen óvatos vagy.

- Sosem lehet tudni – válaszolta a férfi, majd az összes zárat visszazárta. – Azt hittem, csak később jössz.

- Megvan a pénz?

- Természetesen. Az utolsó fillérig – hajolt le Trujjillo és az ágya alól elővett egy kopottas bőröndöt, majd kinyitotta és letette Rodrigo elé. – És mondd, otthon minden rendben?

- A lehető legnagyobb rendben – válaszolta közömbös hangon a fiatal férfi. – A Velarde lány a tenyeremből eszik. Összeveszett a szüleivel miattam, és most nálam lakik.

- Ez jó, ez jó – bólintott idegesen Trujjillo és zsebkendőjével megtörölte verejtékező homlokát. – Le kell lépnünk mihamarabb. Ha a nyomunkra akadnak…

- Nem akadnak, ne izgulj! – intette nyugalomra társát Rodrigo.

- Rutinos róka vagyok. Részvettem már egy-két balhéban és nem egyet én vezettem. Hidd el, érzem, ha a lábam alatt forrósodni kezd a talaj! Azt hiszem megláttak – fojtatta halkan és látta, hogy Rodrigo felé kapja a tekintetét. – Lementem cigarettáért és láttam, hogy a trafikos felismert! Az Istenért, tele vannak az újságok a képemmel!

- Ha egyszer azt mondtam, hogy nem kell aggódni, akkor nem kell aggódni – szólt Rodrigo nyugodt hangon, de ő maga koránt sem volt olyan nyugodt. Emiatt a féleszű miatt minden kútba dőlhet! Ezt nem hagyhatja. Most viszont el kell hitetnie Trujjilloval, hogy minden a legnagyobb rendben. - Juan de la Cruz a börtönben csücsül, ugyanis őt gyanúsítják a pénz eltüntetésével. Én minden nyomot eltüntettem, ahogyan te is. Könyvelők gyöngye…

- És ha mégis történik valami?

- Ott van biztosítékul a lány. Annyira belém van bolondulva, hogy szembeszállt a szüleivel is miattam. Bármikor tanúskodna mellettem, ne aggódj!  

- Igenis aggódom. Az hogy te ilyen nyugodt vagy, semmi jót nem jelent – lépett a kis helyiség ablakához Trujjillo és kinézett rajta.

- Nos, meglehet. Én önmagamért egy cseppet sem aggódom – nyúlt bele zakója zsebébe a fiatal férfi.

- Hát ennek örülök, csakhogy ebben a balhéban ketten vagyunk! Ha én bukom, buksz te is!

- Én nem hiszem – lépett közelebb hozzá Rodrigo, és erre már Trujjillo is felé fordult, de meg is dermedt attól, amit látott. Társa hangtompítós fegyverrel a kezében állt vele szemben. Egyenesen a szívének tartotta a pisztolyt.

- Mit csinálsz? – kérdezte Trujjillo rémülettől remegő hangon. – Ugye nem akarsz megölni?

- Nem kockáztathatom, hogy lebukjunk az ostobaságod miatt. Olyan hibát követtél el, amit már nem lehet orvosolni. Sajnálom! – biggyesztette le száját tettetett sajnálkozással Rodrigo.

- Ha most megölsz, azzal csak magadra tereled a gyanút.

- Meghat az aggódásod, drága öreg barátom, de felesleges. Majd úgy intézem a dolgokat, hogy valaki mást gyanúsítsanak a gyilkossággal és hogy én még csak a közelébe se kerüljek ennek az egész mocskos ügynek.

- Kérlek, ne… - könyörgött a férfi, és látta, hogy Rodrigo kedvesen elmosolyodik.

- Na jól van.
- Tényleg? – kérdezte reménykedve Trujjillo.

- Nem! –három lövés dördült el a bérházban, de egyik sem volt hangosabb egy pukkanásnál. – Sajnálom, barátom – nézett le Rodrigo a padlón fekvő élettelen, nehéz testre, majd a kisasztalhoz lépett, felvette a bőröndöt és még egy utolsó pillantást vetett a vérbefagyott holttestre és rezzenéstelen arccal lépett ki a szoba ajtaján. 

 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...