Juan de la Cruz, pap, apa és ügyeletes szexszimbólum végigsietett a sötét utcán. Lépteinek zaját visszaverték a rideg falak, ő pedig már alig várta, hogy végre megérkezzen célállomására, egy kis kávézóba. Amint belépett, régi ismerősként üdvözölte a pincért, felé intett, majd útját egy hátsó, mindentől és mindenkitől elszeparált részleg felé vette, ahol már vártak rá.

Körülnézett az ízlésesen berendezett helyiségben. Andres éppen rejtvényt fejtett, és előtte a parókiáról –nevezetesen az ő irodájából- lopott ceruzák hevertek. Kicsit odébb Victor Manuel és Alonso sakkoztak, és utóbbi állt nyerésre. Az anyja éppen a darts alapjait próbálta elsajátítani, ahogyan a tábla közepére kitűzött Luciana fényképet próbálta már sokadszorra eltalálni a kis nyíllal, de mindig mellé ment. A fal már úgy nézett ki, mint egy méretesebb sajt. Cristina és Tamara a sarokban játszottak Victoriával, az Andres mellett ülő Luciana pedig szórakozottan döfködött egy viaszbabát – amin a C. E monogram virított - a fogpiszkálójával.

- Késtél, Juan de la Cruz – köszöntötte Andres, anélkül, hogy felnézett volna az újságból. –Már azt hittük, nem is jössz.

- Feltartottak – válaszolta a férfi,miközben lehuppant Luciana mellé és a nő kedvesen rámosolygott, ő pedig viszonozta azt. – Nem értem, miért mindenki hozzám jár gyónni.

- Mert pap vagy?

- Nem vagyok pap! Csak akaratom ellenére rám erőltették ezt a hacukát – tiltakozott Juan fennhangon, de ekkor egy darts nyíl vészesen közel száguldott el a füle mellett, ami némileg kijózanítóan hatott rá. – A táblára célozz, anya, ha kérhetem!

- Legalább eltalálná rajta a képemet – kesergett unottan Luciana, de mikor megérezte magán Juan de la Cruz simogató tekintetét ismét elmosolyodott.

- Nyugodj bele, édes öregem – szólt Andres jéghideg hangon – te pap vagy – majd felnézett az újságból és hangosan lecsapta az asztal lapjára, amitől minden szempár ráirányult. Victoria megállt a cumizásban, és valószínűleg a növésben is. Ana Joaquina kezében megállt a darts nyíl, de nyelvét még mindig kinyújtotta, hogy ha a helyzet úgy hozza, hogy ellenséges hordák törnek rájuk az alvilágból, jól tudjon majd célozni. Victor Manuel és Alonso sakkpartijának pedig lőttek, amikor az összes bábu felborult.

- Most nézd meg, apa, mit csináltál! – kesergett Victor.

- Kezdjünk újat? – ajánlotta fel Alonso nagy hévvel, hiszen nyerésre állt és szent meggyőződése volt, hogy ezt a sikert még egyszer meg tudja majd ismételni.

- Ne, inkább játszunk mást. Fogd a nőt és fuss! vagy Ki nevet a végén?

- Legyen a Ki nevet a végén? – adta meg magát a fiú.

- Megáll az eszem! – kiáltott fel dühösen Andres, Luciana és Juan de la Cruz felé. – A pap a feleségemmel szemezik.

- Nem vagyok a feleséged – ásított egyet unottan Luciana.

- A forgatókönyv szerint az vagy. Annak teremtett meg Carla Estrada… -  a név említésére a helyiségben többen is fájdalmasan felszisszentek.

- Hallani sem akarom annak a hibbant nőszemélynek a nevét! – tiltakozott újfent Juan, habár tőle az ilyen kirohanások igen csak ritkák voltak. Sőt… Ha jobban végiggondolja az ember, nagyon, nagyon, nagyon ritkák voltak.

- Mi bajod Carla… Azzal a nővel? – javította ki magát Andres, mikor a férfi szeme fenyegetően megvillant felé.

- Nem csak nekem van vele bajom.

Andres egy pillanatig úgy nézett Juanra, mint a sorozatban, amikor valami új információhoz jutott, de aztán úgy döntött, szavazásra bocsátja a kérdést.

- Kinek van még problémája a producer személyével kapcsolatban? – szinte minden kéz a magasba lendült, az övét, Victor Manuelét és Cristináét leszámítva.

- Okosabb lett volna azt kérdezni, hogy kinek nincs. Az a lista rövidebb – javasolta Luciana, nem kis éllel a hangjában. Hát igen, férje nem az éleselméjűségéről volt híres.

- Én meg vagyok elégedve a munkájával – szólt álmatag hangon Cristina, Victor Manuel pedig beleegyezőn bólogatott. – Végre annyi szenvedés és megpróbáltatás után, rátaláltam a boldogságra.

Juan de la Cruz sokat mondó pillantást vetett Lucianára, mintha azt akarná tőle kérdezni, hogy ugyan kire ütött ez a gyerek? Azonban az asszony is legalább olyan tanácstalanul nézett vissza rá.

- Jól van – adta meg magát Andres -, akkor most szépen mindenki mondja el, hogy mi a problémája – folytatta komor hangon és feljebb tolta szemüvegét az orrán, majd hátradőlt székében és ujjait összeérintve, akár egy tudós, úgy nézett társaira. - Láthatóan mind elfojtottátok a bennetek felgyülemlő indulatokat. Éppen ideje, hogy végre kiadjátok magatokból mi az, ami igazán nyomja a szíveteket.

- Ezt a sok ostobaságot ebben az újságban olvastad? – kérdezett vissza Juan de la Cruz, fejével a magazin felé intve, de a választ nem Andrestől, hanem Lucianától kapta meg.

- Dehogy! Andrest a Barbara- ügy után két évig pszichiáter kezelte. Utána pedig a pszichiáterét kellett kezelni.

- Luciana, kérlek! – nézett rá férje szemrehányón. – Maradjunk a  tárgynál, ha kérhetném. Kezdjük mondjuk veled, Tamara!

- Nézz rám, Andres! – mutatott végig magán a nevezett. – Az a boszorkány teletömött mindenféle pirulával, elvette tőlem a gyerekemet és a józan eszemet. Én voltam a leggonoszabb szereplő a történetben.

- Nana! – villantotta szemét fenyegetőn Ana a nőre. – Te csak bolond vagy, kincsem, ellenben én megszállott. Még a saját fiam életét is tönkretettem. Loptam, csaltam, hazudtam, zsaroltam és még gyilkoltam is érte.

- Azért erre ne merjen mérget venni, asszonyom…

- Elég! – csattant fel Cristina türelmetlenül, és úgy gondolta, ő itt és most igazságot tesz, mielőtt még vér folyna. – Nagyi – fordult Ana Joaquina felé kedvesen mosolyogva- ,te vagy a leggonoszabb és Tamara – nézett a lányra - ,te pedig a legőrültebb. Jó lesz így?

A két nő beleegyezőn bólintott, hogy neki aztán édes mindegy, de Tamara azért odaszúrt egy mondatot Ana-nak:

- Maga legalább életben maradt!

Ana Joaquina megvonta a vállát, majd újra a tábla felé fordult és megcélozta rajta Luciana fényképét, de megint célt tévesztett.

- Engem – folytatta Alonso a lamentálást – ,halálra ítélt és elvette tőlem Cristinát.

- Na, ne nevetess! – kacagott fel jóízűen Victor Manuel, ahogyan leütötte a fiú bábuját a tábláról, és sajátját tette a helyére. – Komolyan azt hitted, hogy majd boldogan élsz Cristinával és a lányommal egy csodás kis házban, amit a saját két kicsi kezeddel építesz fel? Ők hozzám tartoznak. Tudod, család – formázta a szót szájával Victor. – Anyuci, apuci gyerek…

- Hát nektek aztán tényleg nincs okotok panaszkodásra – fordult Andres Luciana és Juan de la Cruz felé. – Mindnyájunknak boldog életünk lett. Luciana például megkapott engem – villantotta tökéletes mosolyát a nő felé.

- Micsoda főnyeremény -  morogta maga elé Luciana, majd olyan hatalmasat döfött a viaszbábuba, hogy az apró darabokra esett szét.

- Ha már a panaszkodásnál tartunk – folytatta Andres. – Nekem is lenne okom rá, hiszen engem ledobott a tetőről az egyik forgatáson…

- Puhára estél – fűzte hozzá halkan Juan.

- …lelövetett a volt feleségemmel.

- Túlélted.

- Na jó, akkor most te jössz! – emelte fel hangját türelmetlenül Andres. – Gyerünk, ki vele! Veled ugyan mi rossz történt a sorozat alatt, ami miatt haragszol rá? Na?!

- Lássuk csak – kezdte Juan halkan. – Szerelmes lettem, erre papot csinált belőlem. Eltitkolta, hogy született egy gyermekem…

- Jó, jó, ezt a részt ismerjük. A lényeget!

- Meghalt az apám, egy rész alatt leégett a ház, amiben felnőttem, az anyám megégett és kiderült róla, hogy bolond és gyilkos. Az a nőszemély előhúzott a kalapból egy bátyot, akiről nem is tudtam, de pár perccel azután, hogy megismertem meghalt. Egy rész alatt mindent és mindenkit elvesztettem, plussz még ezt a fekete ruhát is folyamatosan hordanom kell, ráadásul kiíratott egy csomó jelenetből, csakhogy te többet szerepelhess Lucianával.

- Te nyertél – bólintott megadón Andres és visszaereszkedett a székére.

- Jaj, Istenem, szegénykém – ölelte át Juan de la Cruz vállát Luciana vígasztalon.

- Veszed le a mocskos kezed a fiamról, te céda?! – termett ott mellettük egy pillanat alatt Ana Joaquina a helyiség másik végéből, és egy gyors mozdulattal lesodorta a nő kezét a férfi válláról. - Kisfiam – szólalt meg végül  – ,az Isteni gondviselésnek köszönheted mindezt. Hogy megszabadított Lucianától és…

- Igen, persze, anya! – hagyta rá Juan de la Cruz. – Te inkább csak dobálj!

- Én csak azt mondom, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. Kinek a pap, kinek a papné.

Luciana attól a korty víztől, amit épp lenyelni készült, kis híján megfulladt Ana Joaquina iménti megjegyzésétől. Andresnek és Juannak kellett kicsit megütögetnie a hátát, hogy újra levegőhöz jusson.

- Hát, pedig másként is alakulhatott volna – szólalt meg Tamara, aki időközben behúzódott az egyik sarokba, és lábait átkarolva, tekintetét a helyiség másik végében ülőkre szegezte.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza Andres.

- Ne haragudj, apa - szólalt Victor Manuel anélkül, hogy felnézett volna a játékból – ,de mindenki tudja, hogyan kellett volna alakulnia a történetnek.

- Bizony, Andres – bólogatott lelkesen Tamara, ahogyan egy újabb doboz nyugtatót vett elő a zsebéből. – Neked abba a lövésbe bele kellett volna halnod. Ez egyértelmű.

- Vagy pedig le kellett volna lépned Lorensával – csatlakozott Alonso, mikor végre sikerült egy hatost dobnia a dobókockával.

- Ha a pápa nem ez időtájt látogatott volna Mexikóba, és az a nőszemély nem ijedt volna meg, hogy mit fog szólni a Szentatya, ha bekapcsolja a tévét és meglátja, amint egy milliomos cégtulajdonos nő és a…

- Na, hát ez már aztán tényleg felháborító! – csapott ismét az asztalra Andres dühösen, és ezzel egy időben újabb méltatlankodó kiáltás hallatszott fel az asztal másik végéből.

- Én is ezt mondom! – kiáltott fel Victor Manuel dühösen és a helyiségben szétgurult bábukra mutatott. – Én többet nem ülök veled egy asztalhoz, apa! Még egy normális játékot sem lehet végigjátszani miattad! Pedig éppen nyerésre álltam!

- Játszunk pókert? – ajánlotta fel Alonso és a zsebéből elővett egy pakli kártyát. – Ahhoz nem kell asztal.

- De nem vetkőzős- pókert…

- Nem, semmiképp! – tiltakozott Alonso vérmesen, és ezzel egy időben Tamara szemében is kihunyt a remény fénye és visszaroskadt a padlóra.

- Szép mondhatom – húzta el a száját Andres. – Még a saját fiam is úgy látja, hogy jobb lett volna, ha kiszállok a sorozatból. Hogy tehetted ezt, Victor Manuel?

- Háhá! Fullom van, öregem! – csapta le lapjait a fiatalabbik Duval hímegyed, majd kérdőn apjára pillantott, aki döbbenten nézett vissza rá. – Ne haragudj, apa…Mondtál valamit?

- Egész idáig beszéltem.

- És mondtál valami fontosat is?

- Na, és te? – fordult Andres hirtelen Juan felé, akinek hátra kellett kapnia a fejét a váratlan mozdulattól.

- Lehet, hogy a mexikói nők többségének bejön a szájszag, de szerintem inkább használj szájvizet! – tanácsolta jámboran, majd mikor látta, hogy semmi reakció, folytatta. – Vagy legalább lépj egy kicsit hátrébb!

Andres megfogadta a tanácsát, és a férfi máris sokkal jobban érezte magát, ahogyan újra friss levegő áramlott a tüdejébe.

- Szóval, te is egyet értesz a fiammal és a többiekkel?

- Már ennyi az idő? – pillantott órájára Juan de la Cruz. – Attól tartok, nekem most mennem kell – azzal felállt, elköszönt a többiektől és távozás előtt még egy bíztató mosolyt villantott Lucianára, majd behúzta maga mögött az ajtót.

- Tudjátok, hová ment? – kérdezte Andres vigyorogva. – A múltkor belenéztem a határidőnaplójába és minden éjszakája foglalt. Hétfőn Trixy, kedden Szabina, szerdán Szandics, csütörtökön Tina és pénteken Timi. Én ezt nem értem. Én vagyok a híres színész, és nekem minden éjszakám szabad – méltatlankodott a férfi, és a helyiség másik végéből tisztán hallatszott Ana Joaquina felhördülése az iménti kijelentésre, de Andres, mint aki meg sem hallottam folytatta a lamentálást.. – A filmben milliók sóhajtoztak egy mosolyomért is, itt meg…Nekem miért nincsenek rajongóim?

- Én sem értem – vonta meg vállát közömbösen Luciana. – Amikor te vagy a türelem és a megértés mintaképe – jegyezte meg nem kis éllel a hangjában.

- Csak azt tudnám – folytatta Andres, elengedve füle mellett felesége megjegyzését -, hogy hétvégeken kivel van. Csak annyi volt a naptárába írva, hogy  A Nő. Jut eszembe – fordult újra Luciana felé. – Megint a titokzatos barátnőddel kapcsolódsz ki a hétvégén?

- Igen, drágám – mosolyodott el a nő boldogan. – De ez a kiruccanás most két napos lesz.

- Kezdek féltékeny lenni erre a barátnőre.

- Felesleges, Andres. Ahogyan senora Velarde olyan pontosan megjegyezte az imént, mindenki azt kapja, amit megérdemel. Kinek a pap…