Titkok és szerelmek rajongói oldal

Információ az oldalról

 

 

TIMI

TRIXY

SZABINA333

SZANDICS

Egyéb kategóriás írások

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendég számoló
Indulás: 2007-09-15
 
Trixy
Trixy : Viszlát tegnapok

Viszlát tegnapok

Trixy  2009.04.04. 22:05

5. rész


Juan de la Cruz az irodájában ült, de nem tudott dolgozni. Napokkal ezelőtt, amikor a felesége odaadta neki a naplóit, amelyben elmondása szerint az élete volt benne, de még sem tudott beleolvasni. Már a gondolattól is reszketett, mi lehet bennük. Mégis kíváncsi volt.

Talán van magyarázat Veronica viselkedésére! – gondolta.

Most mit mentegeted? Megcsalt, és erre nincs magyarázat! – idézte fel barátja, Diego véleményét.

Igazat is adott barátja véleményére, de magában mégis próbálta védeni a feleségét. Ezért mikor megelégelte, hogy bejár dolgozni, de nem hagyja nyugodni a napló-ügy, fogta magát, és hirtelen ötlettől vezérelve hazaindult.

 

*

Luciana amint letette a telefont, és megbeszélte Miriammal, hogy hová is megy, elindult a Velarde-házba. Az odafelé úton felidézte magában az utolsó beszélgetését Juannal. Fájt neki, hogy be kellett csapnia a férfit, de az még jobban fájt, hogy a férfi a hazugsága miatt meg is gyűlölte őt. Mert ez biztos, hiszen azt hiszi, hogy annak idején megcsalta őt, és utána el is vetette a születendő gyermeküket.

Ő pedig Ana Joaquinát gyűlöli, amiért tönkretette az életét, és nem lehetett boldog Juannal.

- Tönkre tette? Hiszen boldog vagyok a mostani családommal! – győzködte magát, de ott legbelülről már egy másik hang cáfolta meg az előtte gondoltakat. – Dehogy vagy te boldog, Luciana. Ha lenne rá esélyed, hogy ne bántsd meg Federicot, rohannál Juan karjaiba, hogy elmond neki az igazat.

Gondolataiból egy hangos dudálás térítette észhez. Már a Velarde-háznál állt, közvetlenül a kapu előtt, és mögötte egy másik kocsi dudálni kezdett. Egész teste beleremegett, amikor meglátta, hogy ki ül a mögötte dudáló kocsiban. Juan de la Cruz!

Veronica becsapta! Azt mondta, hogy Juan nem lesz otthon. Mire volt ez jó?

A férfi kiszállt a kocsiból, és elindult az ő kocsija felé. Gyorsan a kesztyűtartóhoz kapott, és kivette onnan a napszemüvegét. A férfi éppen akkor ért a kocsiajtó elé.

- Elnézést, jó napot kívánok! – mondta a férfi. – Arrébb állna a kocsival, szeretnék bejutni a házamba. –  Szerencsére, a sötétített ablak miatt és a napszemüveg miatt sem láthatta Luciana arcát. Óvatosan leengedte az ablakot, csak annyira, hogy ki tudjon szólni a férfinek.

- Elnézést, rögtön elállok, amint Ön is eláll a kocsival.

- Köszönöm. Viszontlátásra – mosolygott Juan. Luciana még nézte, ahogy a férfi visszaszáll az autóba, és hátrébb áll, hogy ő ki tudjon állni a kapualjból. A szemben lévő ház előtt ismét megállt, és tovább nézte, ahogy Juan bekanyarodik a kinyíló kapun, és eltűnik.

Még mindig halálosan szereti. Még mindig!

Még vagy tíz percig nézte a becsukott kaput, mintha Juan még mindig ott lenne, majd elindult hazafelé.

Talán az a nő sem tudta, hogy Juan hazajön. Vajon mit akarhatott neki mondani? Lehet, hogy soha sem tudja meg. Felhívni sem tudja, mert nem adta meg a számát. Talán majd megint keresi őt, ha valami fontosat szeretne vele közölni.

 

Mikor Luciana hazaért, Miriam még mindig ott volt náluk.

- Mi történt? Mit mondott? – támadta le rögtön.

- Semmi. Juan akkor ért haza, amikor én is odaértem hozzájuk. Szerencsére nem látott meg, de így nem tudtam beszélni a feleségével. Azt sem tudom, hogy mit akart.

Miriam felvett egy vastag telefonkönyvet a telefon alól.

- És ez? Biztos benne van a telefonszámuk.

- Isten ments! És ha Juan veszi fel? Nem akarom hallani újra a hangját!

- Újra? Te beszéltél vele?

- Igen, de csak egy pár másodpercre. Éppen a kapujuk elé álltam be, amikor megérkezett, és elálltam az útját. Ő odajött a kocsimhoz, és szólt, hogy nem tud miattam beállni. Szerencsére nem ismert meg.

- Felzaklatott a találkozás?

- Dehogy, semmit nem éreztem – mondta Luciana, de a hangjából még az is kitalálta, hogy hazudik, aki nem ismerte őt.

- Luciana! – szólt rá barátnőjére erőteljesen Miriam.

- Fel kell mennem a lányomhoz, megígértem, hogy sietek vissza hozzá. Holnap majd beszélünk – zárta le a beszélgetést Luciana, és elindult a lépcsőn felfelé.

- Luciana, ne hazudj. Kérlek csak nekem ne! Jobban ismerlek, mint bárki más – mondta Miriam, de látta, hogy barátnője szinte meg se hallja, úgy rohan fel a lépcsőn. – Mindegy, majd holnap beszélünk. Szia!

Luciana még hallotta, amint Miriam kimegy a házból. Annyira zaklatott volt, hogy egy kicsit leült a lépcső tetején, mielőtt még bement volna a lányához, de nem sok ideje volt rendezni a gondolatait.

- Anya, hol voltál? Megígérted, hogy hamar visszajössz hozzám – ült le mellé Cristina, és odabújt az édesanyjához. – Hú, de dobog a szíved!

- Biztos azért, mert gyorsan rohantam vissza hozzád – mondta Luciana, de tudta, hogy nem azért…

 

*

Veronica nagyon megijedt, amikor a szobalány mondta neki, hogy a férje hazajött. Gyorsan felírta a telefonszámát egy cetlire.

- Bármelyik percben jöhet egy nő hozzám. Amíg Juan itthon van, ne engedd be, csak add ezt oda neki.

Adriana furcsán nézett a nőre, elvette tőle a cetlit, majd kiment a szobából. Egyenesen Juan szobájába ment.

- Elnézést, uram – kopogott, majd belépett a szobába. A férfi éppen egy székre akart leülni, kezében három könyvvel.

- Mondja csak, Adriana!

- Ön azt mondta nekem, miután a felesége hazajött a kórházból, hogy bármilyen furcsa dolgot észlelek Veronica kisasszonnyal kapcsolatba, szóljak.

- Igen, ezt mondtam. Történt valami?

- Igen, uram. Mikor megmondtam neki, hogy Ön hazajött, ideges lett. Egy papírra felírta a mobiltelefonja számát, és odaadta nekem, hogy amíg Ön itthon van, ne engedjek be egy nőt a házba, csak adjam oda neki ezt – átnyújtotta a papírdarabot a férfinek. Juan széthajtotta, belenézett, és ő is ideges lett. Odahajította az asztalra a könyveket, amik a kezében voltak, és átrohant a feleségéhez.

- Mi ez? – dobta a nő ölébe a cetlit.

Veronica megijedt.

- Mi ez, Veronica? Mit titkolsz még mindig előttem? – ordibálta. – És én még hittem neked. Hittem, hogy valami nagyon jó okod volt rá, hogy megcsalj. És még én győzködtem magam, hogy olvassam el azokat a szégyentelen naplókat, amikben isten tudja, miféle erkölcstelenségek vannak. Mi ez? Kit vársz, akivel nem találkozhatok? Mit titkolsz már megint előttem?

- Ezt az ordítozást most hagyd abba! Semmi okod, hogy kiabálj már megint velem. Semmi közöd ahhoz, hogy kit várok. Várok valakit, és kész. Ez az én magánügyem!

- Még hogy a te magánügyed! Ez az én házam, te még az én feleségem vagy. Tudni akarom, hogy … Nem! Követelem, hogy mond meg, hogy ki az, aki ide fog ma jönni!?

Veronica nem válaszolt rögtön. Tudta, hogy most elrontotta. Nem kellett volna Adrianaban megbíznia, de most már mindegy. Már minden mindegy. Azt hitte, hogy talán rendben meg tudják beszélni a dolgokat Juan de la Cruzzal, és csendben elválnak, békében. De nem …

- Jól mondtad, Juan. Még a feleséged vagyok. És hogy ezen javítsunk, én követelem, hogy add be a válópert. Egy barátnőmet vártam, és többet nem vagyok hajlandó elmondani. Semmi közöd hozzá.

- Ez az én házam! – kiabálta most már csendesebben a férfi.

- Igen, ez a te házad. És én, amint tudok, elmegyek innen. Kérlek, menj ki a szobámból!

 

*

Már késő este volt, amikor Anita Riquelme el akart indulni a munkahelyéről haza, mikor meglátta, hogy főnöke is még az irodájában van. Benézett, hogy elköszönjön, és látta, hogy a férfi maga elé bámulva, mormog valamit magában.

- Federico, jól vagy?

A férfi ugyanúgy nézett maga elé, mint eddig, meg sem hallotta titkárnője hangját. Anita közelebb ment, majd miután a férfi további szólongatásokra sem reagált, megrázta.

- Federico!

Federico felugrott a székről, úgy tűnt, mintha álmából riadt volna fel.

- Federico, mi van veled? – kérdezte ijedten a nő.

- Anita, semmi gond. Csak elgondolkoztam.

- Nagyon bele voltál merülve, hiába szólongattalak, meg sem hallottad. Valami baj van?

- Á, semmi gond. Csak túl sok minden foglalkoztat mostanában.

- Még mindig Lucianával vannak gondok?

- Igen, és egyre jobban aggaszt ez az egész. Félek, hogy találkozhat Velarde-val…

- Eddig sem találkozott. Federico, még mindig félsz, elveszítheted a feleséged?

Federico nem válaszolt, csak bólintott, és újra leült. A nő mögé állt, majd megsimogatta a vállát, és masszírozni kezdte.

- Federico, nyugodj meg. Luciana soha nem csalt meg téged, és nem is tudna. Szeret téged!

- Kedves vagy, hogy véded őt, pedig gyűlölöd.

- Dehogy gyűlölöm. Nincs vele semmi bajom.

- Csak az, hogy a feleségem.

- Jaj, Federico. Mióta kihallgattad a beszélgetésemet Alejandroval, mindenféléket beképzelsz. Félreértetted a dolgokat.

- Mit lehet azon félreérteni, hogy szerelmes vagy belém?

Anita abbahagyta a masszírozást, és az asztal másik oldalához sétált, majd megállt a férfivel szemben.

- Figyelj, Federico. Nem tagadom, hiszen én mondtam, hogy szerelmes vagyok beléd. De ettől még semmi bajom a feleségeddel. Ő boldoggá tesz téged, és nekem ez a fontos.

Federico sokáig nézte a titkárnőjét.

- Köszönöm, hogy ezt mondod. De mint azt a múltkor mondtam, az én szívem csak Lucianáé. Csak az övé, és az is marad örökké.

- Tudom – mondta zavarba jőve Anita, majd elindult az ajtó felé. – Én megyek is, csak beköszönni akartam. Jó éjszakát, Federico!

- Jó éjszakát!

Federico magára maradt az irodájában. Újra rátört a rettegés. Félt, hogy elveszíti Lucianát. Amióta a felesége beavatta a titkába, félt, hogy az a férfi még mindig fontos a felesége életében, és bármikor elveheti tőle. De abba belehalna! Nem! Akárhogyan is, de meg kell akadályoznia, hogy Luciana elhagyja őt!

 

*

Juan dúlt-fúlt mérgében. Átkozta magát, amiért még mindig meg akart bízni a feleségében. És tessék! Titkolózik előtte, mikor múltkor még ott sírt, hogy higgye el, ő nem akarta becsapni őt. Persze! De meg is mondta, mi a megoldás. Váljanak el! Igen, ez a legjobb megoldás.

Amint kijött a felesége szobájából, Juan már hívta is a gyár ügyvédjét. Elmondta, hogy mit akar, és az meg is nyugtatta, hogy mindent elintéz.

Juan magába roskadva dőlt el az ágyán. Lehet, hogy annak idején jobban tette volna, ha hallgat az anyjára, és elmegy papnak. Akkor legalább nem szenvedne a nők miatt. Sem Veronica nem lenne, sem Luciana. Luciana … Fájdalmasan hatott rá, hogy újra felidézte a nőt.

Legalább tudna valakitől tanácsot kérni, hogy mit tegyen. Diego mindig elvicceli a dolgokat, sohasem veszi komolyan. A barátja félvállról vesz mindent, de ő nem.

Kivel tudná megbeszélni? Talán felkereshetné Federico Manillát! Múltkor olyan rendes volt vele.

Nem kellett sok, hogy rávegye magát, fel kell keresnie a férfit, tanácsot kérni tőle. Kikereste a telefonkönyvből az iroda számát. Federico megadta ugyan a mobilszámát, de nem tudta, hova tette el.

A telefonközpontos vette fel a telefont.

- Manilla Reklámügynökség.

- Jó napot, vagyis jó estét – nézett az órájára Juan, és látta, hogy már késő este van. – Juan de la Cruz Velarde vagyok, Federico Manillával szeretnék beszélni, ha esetleg még ott van.

- Itt van még. De sajnos nem tudom őt kapcsolni, mert elromlott a melléke, és még nem tudták megjavítani.

- Nem tudja, hogy az úr meddig marad még ott?

- Még jó sokáig. Egy órája ment el a titkárnője, és én most voltam fent nála. Azt mondta, még van munkája, és hogy több mint két órát még bent lesz.

- Köszönöm, akkor odamegyek. Viszonthallásra!

- Viszonthallásra!

Juan tíz perc alatt ott volt a Reklámügynökségnél. Üdvözölte a portást, és kérte, hogy szóljon fel Manilla úrnak, hogy itt van, és keresi őt.

 

*

Luciana megvárta, amíg Cristina elalszik, majd átment a szobájába. Egész délután csak a Juannal való találkozás járt a fejében.

- Milyen jóképű még mindig! Azok a gyönyörű zöld szemek! – ábrándozott, de hamar észhez tért. – Mit csinálsz, Luciana! Neked férjed van, akit szeretsz! Tényleg, hol lehet Federico? A mobilja ki van kapcsolva, a melléke nem kapcsolható. Hol lehet?

Hirtelen ötlettől vezérelve fogta a táskáját és a kocsi kulcsát, beült az autóba, és elindult Federico munkahelyére.

A portás rögtön megismerte.

- Jó estét! A férjem még itt van?

- Igen, asszonyom. Vendége is van. Egy negyedórája érkezett az úr.

- Ki az?

- Nem tudom, asszonyom. Mondta a nevét, de nem tudtam megjegyezni, olyan hosszú volt, de a férje rögtön tudta, hogy ki az.

- Köszönöm. Akkor felnézek a férjemhez.

Luciana lassan lépkedett fel a lépcsőn. A lelkiismeretét próbálta nyugtatni, és bebeszélni magának, hogy Federico nem fog észrevenni rajta semmit.

Felért az iroda folyosóra, végigment rajta, majd benyitott az irodába. Nagy lendülettel lépett volna be, de rögtön megtorpant. Federico vendége Juan de la Cruz volt.  A férfi háttal volt neki. A férje is rögtön megijedt. Luciana hirtelen azt sem tudta, mit csináljon…

 

*

Juan de la Cruz nagyon furcsán érezte magát. Már akkor gondolta, hogy valami baj van, amikor megérkezett. Federico nem volt olyan barátságos, mint amikor először találkoztak. Sőt, szinte már rideg volt vele. Úgy érezte, csak zavarja a férfit. Már éppen menni akart, amikor a háta mögül hallotta, hogy valaki belép Federico irodájába. Hátra akart nézni, de abban a pillanatban Federico a szívéhez kapott, és Juan odaugrott, hogy elkapja a székről leforduló férfit. Ekkor már az ajtó felé tudott nézni, de már nem volt ott senki.

Egy-két perc, és Federico jobban lett.

- Elnézést! A szívem néha figyelmeztet, hogy pihennem kellene.

- Akkor én nem is zavarom tovább.

- Ugyan, egyáltalán nem zavar.

- Ne mondja ezt, kérem. Ha már a nőktől nem várhatjuk el, hogy ne hazudjanak, akkor legalább mi ne hazudjunk egymásnak. Már az előbb éreztem, hogy zavarok. Viszont szeretném kérni, hogy találkozzunk valamikor. Nincs senkim, akitől tanácsot kérhetnék. Szeretném kihasználni a felajánlását, hogy Önhöz bármikor fordulhatok, ahogyan azt a múltkor mondta. De ha már nem így gondolja, mondja meg nyugodtan!

- Nem, dehogy. De abban igaza van, most tényleg sok dolgom van, és azt sem tudom, mikorra végzek.

- Akkor nem is zavarok. Viszontlátásra!

- Viszontlátásra! – fogott kezet a két férfi. Juanon látszott, hogy akar még kérdezni valamit.

- Ne haragudjon. Ha nem zavarja Önt, akkor esetleg tegeződhetnénk.

- Ó, hát persze. Nem zavar, Juan! – mosolygott Federico, és Juan újra nyújtotta, és most már tegezve köszöntek el egymástól.

Amint becsukódott Juan mögött az ajtó, Luciana lépett be az irodába az Anita irodája felőli ajtón. Idegesen ült le a Federicoval szembeni székre, amiben néhány perccel ezelőtt még Juan ült. Sokáig csendben nézték egymást. Mind a ketten a másik arcát fürkészték. Luciana csak reménykedett benne, hogy a férje nem veszi észre, mennyire felzaklatta őt Juan. Federico pedig azt próbálta kitalálni, hogy vajon milyen hatással volt Lucianára, hogy látta a férfit, még ha csak egy pár másodpercre is.

- Ez meleg volt! – próbált viccesen beszélgetést kezdeményezni a férfi.

- Az! – fújta ki magát Luciana, megkönnyebbült, mert látszólag a férfi nem vett észre semmit rajta. – Megijedtem, amikor megláttam, hogy Juan de la Cruz van nálad. Nem akartam vele találkozni.

- Persze, megértem.

- Nem is tudtam, hogy baj van a szíveddel – mosolygott Luciana.

- Ne haragudj, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe. Mindent hallottál? – bökött fejével Anita irodája felé a férfi.

- Igen. Tényleg annyi munkád van?

- Nem, nincs. Csak szerettem volna, ha minél előbb elmegy, hogy előjöhess.

- Ó, köszönöm – mosolygott Luciana.

- Akkor menjünk haza – majd kart karba öltve elindultak haza. Még a kijáratnál sem engedték el egymást, csak amikor már mindketten a kocsijukhoz értek.

Nem messze tőlük, de a látótávolságukon kívül, egy fekete kocsiból a kormányon dobolva Juan nézte őket. Nem láthatta a nő arcát, de azt igen, hogy Federicohoz sok köze van, hiszen összebújva jöttek ki az épületből.

Már akkor gyanakodott, hogy valami nincs rendben, amikor Federico rosszul lett. Előtte hallotta, hogy valaki bejött az irodába, de mikor felsegítette Federicot, az a valaki, aki bejött, már nem volt ott az ajtónál.

Valószínűleg ez a nő lehetett az.

De miért nem jött akkor be az irodába? Talán a felesége lehetett? De ha az volt, akkor odaszaladt volna a rosszul lévő férjéhez. Egy olyan valaki lehetett, akit nem szabadott volna látnom?A szeretője?!

Juant nagyon marta a kíváncsiság, így amikor a két kocsi elhajtott az irodaház elől, kiszállt a kocsiból, és a bejárathoz ment.

- Elnézést! Azt hiszem itt hagytam a telefonomat az igazgató úrnál – mondta a portásnak.

- Sajnos az igazgató úr már elment egy pár perccel ezelőtt a feleségével.

- A feleségével?

- Igen, a hölgy nem sokkal Ön után érkezett. Nem találkoztak az igazgató úr irodájában?

- Nem. Valószínűleg elkerültük egymást.

- Köszönöm, akkor holnap visszajövök a telefonomért.

Juan visszament a kocsijához, de azon nyomban vissza is fordult.

- Elnézést, látszik, hogy milyen késő van. A kocsimban volt a telefonom.

- Semmi nem történt, uram. Örülök, hogy megvan a telefonja. Jó éjszakát!

- Jó éjszakát! – visszasétált az autójához, de sehogy sem tudta összerakni az irodában történteket.

 

*

Luciana nem tudta lehunyni a szemét. Aznap kétszer is összefutott Juannal. Mi lesz ezután? Bujkálnia kell, nehogy összefusson a férfivel? Oldalra nézett, ahol a férje békésen aludt. Mélységes hálát érzett iránta. Annyi mindent köszönhet neki. De nem szereti! Az egyetlen férfi, akit szerelemmel szeret, az Juan de la Cruz. De nem hagyhatja el érte Federicot, nem érdemli meg, hogy ezt tegye vele. És talán Juan nem is bocsájtana meg neki, amiért hazudott neki, és eltitkolta előle, hogy van egy közös lányuk. Hiába kényszerítették rá arra a hazugságra, akkor sem bocsájtana meg neki a férfi.

 

Reggel, mikor felébredt, egy rózsát talált maga mellett az ágyban. Mosolyogva a kezébe vette a virágot, és átfordult a másik oldalára, hogy felkelhessen az ágyból, de egy újabb meglepetés várta. Federico egy tálcával a kezében szolgálta fel neki a reggelit.

- Boldog tízedik házassági évfordulót, drágám! – csókolta meg a feleségét.

- Ó, Federico, nagyon köszönöm. Neked is nagyon boldog évfordulót.

- Még valami van itt! – mutatott a tálcára a férfi. Luciana elvette a kis ékszerdobozt, és kinyitotta. Egy nagyon szép nyaklánc volt benne. Luciana egy gyerekes puszit nyomott a férje arcára.

- Nagyon köszönöm. Feltennéd?

Federico felrakta feleségére a nyakláncot, majd belecsókolt a nyakába. Ezután megcsókolta a vállát, és megpróbálta a nőről lefejteni a hálóinget. Luciana hirtelen felugrott.

- Federico, kérlek ezt most ne!

A férfi láthatóan megdöbbent.

- Kérlek, Federico ne haragudj rám, de most nem megy – mondta, majd felállt az ágyról, lerakta a még kezében lévő tálcát az ágy melletti kisasztalra, és bement a fürdőszobába.

Alig csukódott be a fürdőszoba ajtaja, Federico egy hatalmasat csapott a kisasztalra. A tálca és a tartalma is leborult a földre. A férfi nagyon ideges volt.

Tudta, hogy a felesége ki miatt utasította vissza. Még egyet csapott az asztalra, amitől már egy kicsit meg tudott nyugodni. Összeszedte a kiborított dolgokat, és mire Luciana kijött a fürdőszobából, semmi nyoma nem volt az érzelmi kiborulásának.

- Nekem is van egy meglepetésem, Federico!

- És mi az?

- Asztalt foglaltam ma estére az El arco iris étterembe. Emlékszel még rá?

Federico elmosolyodott.

- Hát persze. Ott vacsoráztunk először, kettesben. Nagyon örülök, hogy ott leszünk ma este.

- Federico, ne haragudj az előbbiért. Nem is tudom, mi történt velem, majd ma este …

A férfi Luciana ajkaira tette a kezét.

- Ne mondj semmit. Nem haragszom! Szeretlek! – mondta, majd megcsókolta a feleségét.

 

*

- Jaj, fiam. Hát ezért haragudtál meg Veronicára? Mert egy nőt várt vendégségbe?

Juan már bánta, hogy beengedte a látogató édesanyját a házába, majd elmondta neki, hogy mi történt előző nap a felesége és közte. Nem kellett volna olyan könnyen szemet hunynia a fölött, amit az édesanyja tett az elmúlt időszakban. De már késő volt. Ott ült előtte, és szemrehányást tett neki, amiért összeveszett megint a feleségével.

- Anya! Nem értelek. Eddig foggal-körömmel harcoltál Veronica ellen, most meg véded?

- Rájöttem, hogy nem rossz teremtés ő. Ki kellene békülnötök egymással!

Juan azt hitte, rosszul hall.

- Anya, ez most tényleg te vagy? – még meg is érintette az anyja arcát. – Rád sem ismerek. Ezt most tényleg te mondod?

- Igen, én. Rájöttem, hogy te boldog voltál ezzel a nővel. És nekem csak a te boldogságod a fontos. Miért ne lehetnétek újra boldogok együtt.

- De Veronica megcsalt!

- Ó, egy kis botlás mindig megbocsájtható. Meg hát úgy tudom, elhanyagoltad őt – nézett Ana Joaquina a fiára, és mikor meglátta, hogy a fia éppen szólni akar, gyorsan folytatta. – Ne is tagadd, fiam. Itt éltem mellettetek, mindent láttam. Reggel elmentél dolgozni, késő este hazajöttél, vacsoráztál, és mentél aludni a saját szobádba. Nem meglepő, Veronica megunta, hogy hiába várt rád. Beszélj vele. Kezdjétek újra!

- Ezt most komolyan mondod?

- Igen, gyere, menjünk fel együtt a feleségedhez.

Juan fenntartásokkal ugyan, de követte az édesanyját. Veronica látszólag még jobban meg volt lepődve, amikor Ana Joaquina bátorította őket, hogy beszéljenek és béküljenek ki.

- Na, ne kéressétek magatokat. Egy család vagyunk!

Juan eddig a percig bírta ki mosolygás nélkül. Annyira viccesnek találta helyzetet, hogy oda kellett mennie az ablakhoz, hogy a felesége és az anyja ne lássák rajta, hogy csak nevetni tud az egész helyzeten. Rá sem ismert az anyjára. Ezt a pár másodpercet használta ki Ana Joaquina, hogy rákacsintson a menyére.

- És hogy még jobban érezzük, hogy összetartó család vagyunk, elmegyünk ma este vacsorázni hármasban.

- Micsoda? – kérdezte hirtelen Veronica, majd a tolószékre és a lábára mutatott. – Én nem megyek el így sehová!

- Dehogynem jössz. Sokan élnek tolókocsiban, nem élheted le a további életedet csak ebben a házban. Ki kell mozdulnod. Különben is hadd lássa a világ, hogy újra együtt vagytok.

Juan már éppen szólni akart, de az anyja megállította.

- Semmi de, fiam. Most azonnal foglalok asztalt – azzal odament a telefonhoz, és tovább folytatta mondandóját. – Az El arco iris étterembe megyünk. Meglátjátok, csodás hely!

 

Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp    *****    ISMERD MEG A GYÖNYÖRÛ OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZNÕT, ALICIA VIKANDERT, AKI A 2018-AS TOMB RAIDER LARA COFTJÁT FOGJA ALAKÍTANI!    *****    "Céljuk fellelni az Egyesülés Pengéjének darabjait, és újra felemelni a Lidérckirályt."    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.