Juan de la Cruz csak úgy menekült a szállodából. Tudta, hogy gyűlölnie kellene Lucianát, de nem tudta. Egyrészt boldoggá tette a nővel való szeretkezés, másrészről viszont ott volt a felesége, akivel pont előtte való este békültek ki. Hiába tudta, hogy Veronica nem szereti szerelemmel, mégsem akarta ezt tenni vele.

Kavarogtak benne az érzések, és nem tudta, hogy hogyan tovább. Elővette a mobilját, és barátját, Diegót hívta, de az nem vette fel.

Barátja lakásához hajtott. Látta, hogy a férfi lakásában ég a villany, örült, hogy otthon találja. Becsengetett. Egy nő nyitott ajtót. Látszott, hogy éppen magára kapta a kabátját, mert látta, hogy csak egy melltartót visel alatta. Juan meglátta a nő mögött álló, félmeztelen Diegót.

- Ó, bocsánat! Én nem is zavarok – mondta, de még mielőtt megfordult volna, felismerte a nőt.

Federico Manilla felesége!

Látta, hogy a nő is felismerte, és látszólag ő is ugyanolyan zavarban volt, mint ő.

Gyorsan ott hagyta a párocskát, és beült a kocsijába. Sajnálta a Federicot. Hogy teheti ezt vele a felesége? Hogy csalhatja meg? Diego meg igazán megválogathatná, hogy kivel jön össze!

Elhajtott egy közeli parkba, hogy kiszellőztesse a fejét. Hirtelen eszébe jutott, hogy ha Federico felesége most nincs otthon, nyilván Federico egyedül van. Tudta, hogy valakivel meg kell beszélnie a problémáját, valakivel, aki talán tudna neki tanácsot adni.

Elővette a mobilját, és felhívta Federicot. Múltkor ugyan nagyon távolságtartó volt vele, amikor bement hozzá a munkahelyére, de biztosan csak a sok munka miatt.

Federico felvette a telefont. Juan jól sejtette, a férfi ráért, hogy találkozzanak. Oda hívta a parkba, ahol ő is volt. Ahogy várta Federicot, elgondolkodott, vajon szóljon-e Federiconak arról, hogy látta a feleségét ma délután. Tudta, hogy ezzel a legjobb barátját is bajba sodorná, ezért úgy döntött, inkább hallgatni fog.

Federico negyed óra alatt megérkezett. Látszólag idegesítette valami, de nem hangoztatta.

- Ne haragudj, hogy ide hívtalak, de amikor először találkoztunk, felajánlottad a barátságodat, és én ezt most szeretném kihasználni. Teljesen idegen ember voltál számomra, de úgy éreztem, van bennünk valami közös.

Federico keze megremegett, de Juan nem vette észre.

- Igen, ezt én is így éreztem – próbált nyugodt hangon beszélni, de sehogyan sem ment. Ha tudná Juan, hogy mi az a közös …

- Ezért fordulok hozzád tanácsért, barátom. De ehhez ismerned kell a múltamat.

Federico ránézett Juanra. Még mindig abban reménykedett, hogy Juan megerősíti azt, amiért egész idefele úton fohászkodott. Hogy megtudja, nem vele töltötte Luciana a délutánt. Csak azért hazudott neki a felesége, mert valamivel meg akarja lepni.

- Tíz évvel ezelőtt megismertem egy nőt – kezdte Juan. – Egymásba szerettünk, legalábbis én beleszerettem. Terhes lett. El akartam venni feleségül.

Juan itt szünetet tartott. Próbált erőt gyűjteni, hogy elmondja, hogy az a nő megölette a gyermeküket. Nem tudhatta, hogy Federico ismeri a történetét.

- Elvetette a babát, azt monda, az sem biztos, hogy tőlem várt gyermeket – remegett a hangja, amit Federico is észrevett. – Ezután eltűnt az életemből – még jobban remegett a hangja, és nem tudta folytatni.

- És? – kérdezte Federico, próbálta leplezni a türelmetlenségét.

- Ma délután találkoztam vele tíz év után.

Újabb csend. Federico nem merte sürgetni Juant, pedig már nagyon akarta tudni, hogy mi történt közte és a felesége között.

- Nagyon szép nő. Az volt tíz évvel ezelőtt is, de most még szebb. Tudom, hogy gyűlölnöm kellene, de rájöttem, hogy talán most még jobban szeretem, mint évekkel ezelőtt.

Federiconak ökölbe szorult a keze, de próbálta nyugtatni magát.

- Elhívtam egy szállodába – mondta Juan csak úgy maga elé, észre sem vette Federico arckifejezését. – És ő eljött. Férfiből vagyok, és ő pedig egy gyönyörű nő.

- Lefeküdtetek? – kérdezte Federico, és Juan észrevette azt a mértéktelen haragot, ami a férfi szeméből és a hangjából sugárzott.

- Igen, de … - nem tudta folytatni, mert Federico teljes erővel meglökte, ő pedig elesett.  – Federico, mit csinálsz?

- Az a nő a fele … - akarta mondani Federico, de a telefon csörgése megzavarta. Akkor kapott észbe.

Mit csinál? Ez a férfi nem tehet semmiről. Nem tudja, hogy Luciana a felesége, vagy mégis?

Ránézett a telefonjára, Luciana hívta. Nem vette fel. Leült a padra. Juan még mindig a földön feküdt. Felült, és kérdőn nézett Federicora.

Luciana megint telefonált.

Mit akarhat?

Felvette a telefont. Luciana kétségbeesetten hadarni kezdett:

- Federico, gyere gyorsan Corvensa doktor gyermekkórházába. Cristinát most hozta be a mentő.

- Jézusom, mi történt?

- Azt mondja a doktor, hogy vérmérgezés. Kérlek, gyere gyorsan!

Federico felugrott, és a kocsijához sietett.

*

Veronica türelmetlenül várta Luciana hívását. Nem tudott sokáig várni, ezért úgy döntött, ő maga megy el a nőhöz. Kigörgette magát a szobájából, és kiment a bejárati ajtón. Akkor jutott eszébe, hogy a bejárati ajtó utáni hosszú lépcsőn nem fog tudni kimenni a házból. Megnyomta a lépcső melletti kis csengőt, amely direkt neki volt felszerelve, hogy ezzel hívjon segítséget az éppen a házban tartózkodó személyzettől.

A segítséget várta, amikor észrevette, hogy valaki mögötte áll, és a székét fogja. Éppen hátra akart nézni, amikor a háta mögött álló személy megemelte a széket, és ő kiesett belőle, le egyenesen a lépcsőn.

*

Juan nem értett semmit. Federico olyan erővel lökte meg az imént, most meg csak úgy elrohant, minden magyarázat nélkül. Felpattant a földről, és kocsijával követni kezdte a férfit. Magyarázatot akart kapni!

Federico egy gyermekkórháznál kiugrott a kocsijából. Juan leparkolta a sajátját, és a férfi után ment.

A folyosó végéről látta, hogy Federico odamegy egy nőhöz, és megöleli. Ahogy egyre jobban közeledett, megismerte a nőt. Nem akart hinni a szemének.

Luciana is megismerte őt, majd a neki háttal álló Federico is megfordult. A férfi már éppen mondani akart valamit, amikor nyílt az egyik ajtó, és egy orvos lépett ki rajta.

- Senora Manilla, senor Manilla! Kérem, nyugodjanak meg!

Juan nem akart hinni a fülének. Az orvos folytatta:

- Cristinának vérmérgezése van. Nem tudjuk, hogy mi okozta, de vérátömlesztésre van szükség. Idegen vér is megfelelő, de ebben az esetben legjobb lenne, ha a szülőktől kapná.

Luciana és Federico egymásra nézett. A férfi tudta, hogy itt elveszítette a játszmát. Nyugodt hangon mondta ki, mint ha nem is az ő hangja lett volna.

- Nem én vagyok a kislány édesapja.

Az orvos értetlenül nézett.

- De hiszen …

Juan de la Cruz abban a pillanatban megértett mindent, amikor Luciana és Federico egyszerre néztek rá. Egy pár pillanatig még nyugodtan állt, majd mintha már nem is ő lenne,  szint kívülállóként látta az eseményeket:

Egy egyre dühösebb férfit látott, aki odaugrott az előtte álló nőhöz, és őrülten rángatni kezdte a vállát. Egy orvos és a nő mellett álló férfi odakapott, és megpróbálták lefogni az őrült férfit.

Többre már nem emlékezett ….