Titkok és szerelmek rajongói oldal

Információ az oldalról

 

 

TIMI

TRIXY

SZABINA333

SZANDICS

Egyéb kategóriás írások

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendég számoló
Indulás: 2007-09-15
 
Trixy
Trixy : Viszlát tegnapok

Viszlát tegnapok

Trixy  2009.08.09. 19:25

9. rész / 1


 

Juan de la Cruz már két hete volt a pszichiátriai intézetben, de még mindig nem tudott semmit a családjáról. Nem tudta, mi lehet a feleségével, akit már több mint három hete nem látott. És azt sem tudta, mi történt az anyjával, akit „elvittek” valahova.

Nagyon rosszul érezte itt magát. Senki sem beszélt hozzá, az ápolók pedig éppen csak az udvariassági társalgásnál maradtak. De az, hogy meddig lesz itt, arra a kérdésre senki sem válaszolt neki. Még Dr. Mendez sem, akivel mindennap beszélgetnie kellett. Hiába mondta neki, hogy azért lett olyan dühös a gyerekkórházban, mert akkor tudta meg, hogy él a lánya, akit elválasztottak tőle még a születése előtt. Az orvos mindennap meghallgatta szinte ugyanazt, jegyzetelt valamit az előtte lévő füzetbe, becsukta, és közölte, hogy a mai beszélgetésnek vége.

Juan azt hitte beleőrül ebbe a tehetetlenségbe. Sokszor gondolt a lányára, Cristinára, akit csak egyszer látott, de akkor még nem tudta, hogy az a kislány az ő lánya. Viszont a kis vékony hangja felejthetetlenül belevésődött az emlékezetébe. Amikor őt tolták ki a kórházból a folyóson keresztül, hallotta, ahogyan a kislány Federicot üdvözli, mint az apját. Fájdalmas volt mindig emlékeznie erre, de nem tudott másra gondolni.

De nem csak a lányára gondolt sokat, hanem Lucianara is. A nőre, akit gyűlölt, de mégsem tudott nem gondolni arra az átszerelmeskedett délutánra, amit eltöltöttek pár hete. Nem akart a nőre gondolni így, de ahányszor csak lehunyta a szemeit, csak őt látta.

Újságot nem olvashatott, tévét sem nézhetett. Nem tudta, mi lehet a gyárral. Veronica megtette a szükséges intézkedéseket? Az emberek vajon mit gondolhatnak? Juan de la Cruz megőrült, és most egy pszichiátriai intézetben van? Erről beszél mindenki? Ilyen kérdéseket tett fel mindennap, de választ senkitől sem kapott.

 

 

*

Federico boldog volt, a tükörbe mégsem akart soha belenézni. Ha megtette volna, beleköpött volna a saját képébe. A napi tisztálkodásnál mégis bele kellett néznie.

- Szánalmas vagy! – mondogatta magának, de amikor Lucianára nézett, soha nem bánta a dolgot. Tudta, hogy a felesége nem szereti szerelemmel, és soha nem is fogja.

El akart menni, elhagyni Lucianat, hisz az megcsalta, hazudott, de amikor az könyörgött, hogy ne tegye, mégsem ment el.

Két hét telt el azóta. Minden visszatért a régi kerékvágásba. Luciana három napja már vissza is ment dolgozni a butikba, de délután mindig siet haza, hogy együtt ebédelhessen a család.

 

Ezen a napon a férfi késésben volt az otthoni ebédről, mert egy délelőtti tárgyalása sokáig húzódott. Éppen az iroda mosdójában volt, és magát nézte a tükörben. Utálta magát, hogy így megalázkodik, de a szerelme erősebb volt a büszkeségénél. Próbált egy mosolyt elereszteni, de elég bárgyúra sikeredett. Egyedül Anita tudta, hogy mi történt két héttel ezelőtt, de az óta sem beszéltek róla. Mindenkivel azt akarta elhitetni, hogy ő milyen boldog férj és családapa. Nem akarta, hogy bárki is kinevesse.

Mikor észbekapott, magára kapta a zakóját, lesietett a kocsijához. Útközben, amikor éppen piros lámpát kapott, meglátott az út másik oldalán egy virágüzletet. Úgy döntött vesz a feleségének egy csokor virágot.

- Szánalmas vagy!

 

Luciana a kertben ült, és próbált nem Juan de la Cruzra gondolni.

- Ennek vége! El kell őt felejtenem. Itt van nekem Federico és a gyerekek.

Federico egy nagy csokor virággal közelített felé, majd átnyújtotta a csokrot.

- Szervusz, drágám! – adott egy csókot neki. Cristina hangos sikollyal rohant ki a házból.

- Apa! – kiáltotta, majd az apja karjaiba ugrott, és puszikkal árasztotta el őt.

- Szia, tündérkém!

- Képzeld, volt itt a doktor bácsi, és azt mondta, hogy holnap már mehetek iskolába. Annyira hiányzott már! – hadarta a kislány, és a férfi vele együtt örült.

Luciana nézte a férjét és a lányát. Boldognak kellene lennie, mégsem az.

- Gyertek, menjünk be enni – mondta Federico, átkarolta Lucianát, karjaiban Cristinával együtt mentek be a házba.

- Anya azt mondta, nem eszik – kezdte a kislány, amikor beértek az étkezőbe.

- Miért? – kérdezte a férfi a feleségére nézve.

- Valamivel elrontottam a gyomromat, már reggel óta rosszul vagyok, ha valamilyen ételre ránézek.

- Voltál orvosnál?

- Egy kis gyomorrontással nem rohanok rögtön az orvoshoz. Ha nem múlik el holnapig, akkor talán elmegyek.

- Kérlek, menj is el!

- Szia apa! – mondta Luis, amikor meglátta az apját.

A család leült az asztalhoz.

- Alberto hol van? – kérdezte Federico.

- Ő is elrontotta a gyomrát, és fekszik a szobájában – válaszolt rögtön Cristina.

- Mit ettetek ti ketten, amitől rosszul lettetek?

- Fogalmam sincs. Ugyanazt ettem tegnap, amit ti is. Megnézem Albertot, amíg ti ebédeltek.

Luciana felment a fiú szobájába, aki az ágyon feküdt, és a plafont nézte.

- Alberto, jobban vagy?

- Igen, de nem kérek enni.

- Fáj még a hasad?

- Nem.

Luciana érezte, hogy a fiú elhallgat valamit, ráadásul mintha harag is lenne a hangjában, ahogy vele beszél.

- Valami baj van?

- Semmi.

- Ezt nem mondd! Érzem, hogy valami baj van!

- Akkor gondolkodj el egy kicsit.

- Velem van bajod?

- Szerinted?

- Alberto légy egy kicsit tisztelettudó! Nem beszélhetsz így velem!

- Akkor hogy beszéljek?

- Úgy, ahogy az ilyen fiúk az anyjukkal szoktak.

- Nem vagy az anyám!

- Ezt tudom, de eddig mindig annak tekintettél.

- Igen, mert eddig azt hittem, hogy más vagy.

- És most milyen vagyok?

- Egy hazug!

- Alberto! Miről beszélsz?

- Tudom, hogy mit művelsz apával! Azt, hogy nem szereted, és hogy megcsaltad egy másik férfival!

- Miket beszélsz?!

- Nem kell tettetned magad. Hallottam múltkor minden egyes szót, amikor apával veszekedtetek, és ő el akart hagyni. Hallottam, hogy megcsaltad azzal a Velarde-val. Apa ugyan megbocsátott neked, de én nem fogok.

Luciana szóhoz sem jutott.

- Próbáltam neked megbocsátani, de ma reggel láttam, ahogyan kivágtad annak a férfinak a képét az újságból, és ott szorongattad magadhoz. Láttam!

- Alberto, kérlek!

- Arra szeretnél kérni, hogy ne szóljak apának, ugye? Hát nem fogok szólni, de nem miattad, hanem miatta! Most pedig kérlek, hagyj békén. Mond azt apának, hogy még mindig rosszul vagyok!

Luciana még akart mondani valamit, de látta, hogy úgyis üres fülekre talál, ezért inkább csendben kiment a szobából. Nem tudta, mit tegyen. Tudta, hogy a fiúnak igaza van, mégis fájt, hogy így gondolkodik róla. A két fiú közül mindig Alberto volt közelebb a szívéhez, ezt soha nem mutatta, de érezte, hogy a fiatalabb fiú is szinte anyjaként szereti őt. Luis volt az idősebb, neki az anyja mindig az igazi anyja maradt, hiába egy évben egyszer látta csak őt.

Mikor visszaért az ebédlőbe, semmi sem látszott már rajta.

- Hogy van Alberto? – kérdezte a férje.

- Még mindig ugyanúgy – hazudta szemrebbenés nélkül. – Most aludni próbál.

- Jobb lenne, ha kihívnánk az orvost.

- Jaj, Federico, nem kell. Szerintem ettünk mindketten valamit, ami nem tett jót a gyomrunknak. Ha nem javul, holnap együtt elmegyek Albertoval az orvoshoz.

Federico még egy ideig próbálta meggyőzni a feleségét, de mikor látta, hogy nem tudja rávenni, feladta.

Délután hármasban – Cristina, Luciana és Federico – beszélgettek és játszottak a kertben. Mikor már sötétedett, Cristina kérte az anyját, hogy menjen neki segíteni babákat válogatni.

- Még múltkor mondták az iskolában, hogy szegény gyerekeknek gyűjtenek játékokat, amiket már mi nem használunk. Van pár babám és játékom, amiket már nem használok, szeretném bevinni őket az iskolába, hogy odaajándékozzam azoknak a gyerekeknek.

- Ez szép tőled – simogatta meg a kislány haját Federico, majd meghatottan nézte, ahogyan a számára két legfontosabb nő eltűnik Cristina szobájában.

- Szánalmas vagy!

 

- Anya nézd, ezeket már rég nem használtam, és nem is fogom!

- Az Anne babádat is el akarod ajándékozni?

- Igen, nem szeretem ezt a babát, mindig olyan csúnyán nézett rám.

Luciana nézte a kezében lévő Anne babát. Még Juan de la Cruztól kapta annak idején, amikor Cristinát várta, és úgy volt, hogy ők összeházasodnak.

- Ha kislány lesz, akkor ez az ő babája lesz! – idézte fel az akkor hallott mondatot.

- Clementina babát viszont nem adom senkinek, ezt aputól kaptam. Őt soha senkinek nem adom – ölelte magához Cristina.

Luciana nézte a lányát, miközben mardosta a szívét az önvád.

- Ha tudnád kislányom, hogy Anne babát kaptad az apukádtól, az igazi apukádtól, és hogy Federico nem az igazi apukád.

- Miért sírsz anyu? Jó, ha nem akarod, akkor nem ajándékozzuk el Anne-t. De akkor inkább vidd a saját szobádba, mert én őt nem szeretem.

Federico lépett be a szobába.

- Hol van az én két gyönyörűségem?

- Itt vagyunk apa! Nézd apa, anya sír, hogy ne adjam oda senkinek Anne-t.

- Miért akarod odaadni ajándékba? Ez a baba idősebb, mint te.

- Tényleg?

- Igen – mondta a férfi, és magához ölelte a feleségét.

Luciana lenézett a karjaiba lévő babára, elgondolkodva nézte, majd hirtelen megijedt.

- Mi a baj? – kérdezte Federico, aki megérezte felesége remegését. Látta rajta, hogy folyamatosan fehéredik az arca.

- Semmi, kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök.

- Nem érzed jól magad? Segítsek?

- Köszönöm, nem kell. Mindjárt jövök.

 

Luciana a mosdó előtt állt, és magában imádkozott.

- Kérlek ne, istenem! Nem teheted ezt velem!

Amikor a játék babát a kezében tartotta, hirtelen hasított belé a felismerés. Már napok óta émelyeg, többször volt hányingere.

- Nem akarok terhes lenni! Most nem!

Tudta, hogy ha terhes, akkor az ugyanúgy lehet Federico-tól, mint Juantól.

Már hosszú ideje lehetett a fürdőszobában, mert egy idő után Federico rontott be, nyomában Cristinával.

- Most már tényleg hívom az orvost! – mondta, mikor ránézett a feleségére.

- Nem kell, Federico! Már jobban vagyok!

- Nagyon sápadt vagy. Mi a baj?

- Semmi, jobb lesz, ha most ledőlök egy kicsit.

Federico bekísérte a szobájába a feleségét, majd nézte, ahogy az lassan elalszik.

- Szánalmas vagy!

*

Juan éppen Dr. Mendez beszélgetése után jött ki az orvos szobájából, amikor megszólalt a csengő, ami azt jelezte, hogy a betegek egy pár órára kimehetnek a kertbe. Ilyenkor az női és férfi betegek együtt lehettek az udvaron, de csak azok, akik beszámíthatóak voltak. Juan már három napja kimehetett a kertbe, így most ő is a kert felé vette az irányt.

Sétálgatott, és közben azt próbálta kifigyelni, hogyan juthatna ő ki innen. Szomorúságára több őrt is látott a kerítéseknél, de még ha ők sem lettek volna, akkor sem tudott volna kijutni, mert a kerítésbe áram volt vezetve.

Több ember is lézengett körülötte, de az elmúlt két hétben rájött, hiába kezdeményez velük beszélgetést, egyik sem tud értelmes választ adni a kérdéseire.

Amióta kijárhatott ő is az udvarra, mindig látott egy nőt, aki egy babát ölelgetett szorosan magához, és mindig ugyanazon a padon ült. Senkivel sem beszélgetett, csak nézett maga elé.

Bolond! – mondta róla mindig magában Juan.

Ezen a napon, legnagyobb meglepetésére, amikor éppen arra sétált, a nő megszólította őt.

- Jó napot!

- Jó napot! – köszönt vissza a nőnek. Így már nem tűnt bolondnak. Hirtelen úgy érezte magát, mint aki nem is a bolondok házában van, hanem egy parkban, és egy nő ráköszönt volna.

- Nem ül le?

Juan kicsit félve, de leült.

- Már többször megfigyeltem magát. Ki akar szökni, ugye?

Csend. A nő elmosolyodott.

- Én is megpróbáltam párszor, de soha nem sikerült. Ne nézzen így rám! Itt mindenki ki akar szökni, amikor ide kerül. Csak sokára jövünk rá, hogy innen nem lehet.

Juan kíváncsian nézte a nőt, de még mindig nem mert megszólalni.

- Ne féljen tőlem! Senkitől nem kell félnie, aki itt van. Akit kiengednek ide a kertbe, azok nem ártanak senkinek. Akiktől félni kell, azokkal meg nem igazán találkozunk. Ezek szerint magától sem kell félnünk.

- Nem, nem kell.

- Victoria vagyok – nyújtotta a nő a kezét, a másikban még mindig a babát tartva.

- Juan.

- Akkor szia Juan!

- Szia!

A férfi kissé furcsán érezte magát, de rokonszenvesnek találta Victoriát. Még mindig a babát nézte, és nem értette a nő viselkedését. Teljesen normálisnak találta, de mivel egy babát szorongatott, ráadásul egy ilyen helyen, ezért még mindig félt tőle.

Victoria észrevette, hogy Juan a babáját nézi.

- Azt hiszi, őrült vagyok, ugye?

Csend.

- Pedig nem vagyok az. Legalábbis azt hiszem. Még pár év, amit itt töltök, és az leszek. Az biztos. De még nem vagyok az!

Csend.

- Ez a baba a lányomé. Így olyan, mint ha ő, a lányom is itt lenne velem – itt ő is hallgatott. Egy ideig nézett maga elé, majd ismét Juanhoz fordult. – Maga sem néz ki őrültnek vagy bolondnak. Mióta maga is kijár közénk, figyelem.

- Nem. Én sem érzem magam őrültnek. Csak volt egy őrült pillanatom, és azóta azt hiszik itt az orvosok, hogy az is vagyok.

- Van családja?

- Van, de nem tudom, mi van velük.

- Magára hagyták?

- Nem tudom. Mióta …, mióta … Vagyis mióta volt az az őrült pillanatom, azóta nem hallottam róluk semmit.

- Gyerekei vannak?

- Nincsenek … Vagyis van egy lányom, de ő …, őt inkább hagyjuk. Ő nem is tud rólam.

- Ó – sóhajtott a nő, de inkább nem kérdezett erről többet semmit.

- Felesége van?

- Igen. De mondom, azóta nem hallottam róla semmit.

- Megkérdezhetem, mi volt az az őrült pillanat?

- Ööö…, nem is tudom …, erről most inkább nem szeretnék beszélni.

- Jó, nem is kell semmit mondani, amit nem szeretnél. Én nem vagyok orvos, aki faggat. Ezt meghagyom inkább az orvosodnak. Kinél vagy?

- Dr. Mendeznél.

Victoria felnevetett.

- Akkor valószínűleg te sem kerülsz ki innen, mint ahogy én sem.

- Miért? – ijedt meg Juan.

- Dr. Mendez soha sem vette komolyan, amit mondtam. Meghallgatott, aztán elküldött. Így ment ez majdnem két éven át, és semmi nem történt. Egy hónapja kaptam új orvost. Ő legalább segít. Nem sokat, de segít.

- Istenem! – sóhajtott egy nagyot Juan, és újra a kerítésre nézett.

- Szökés, szökés, szökés. Gondolom, most ez jár csak a fejedben. Sajnos itt még senkinek nem sikerült megszöknie. Volt olyan is, akinek kintről segítettek, de neki sem sikerült.

- Te miért kerültél be ide? – kérdezte Juan hirtelen.

- Héé! Te nem beszélsz róla, de én meséljek, mi? – mosolygott a nő.

- Bocsánat, én …

- Nem kell szabadkoznod. Szívesen mesélek. Mindennap el kell mesélnem az orvosnak, olyan mintha már szalagról mondanám vissza. És egyszer ebbe fogok beleőrülni. De harcolok ellene – mondta öklét megszorítva Victoria, majd hirtelen mesélni kezdett. – A férjem juttatott be ide. Elhitette mindenkivel, hogy megőrültem. A lányomat is elszakította tőlem. Ez fáj a legjobban.

- Miért tette ezt a férjed? – kérdezte hitetlenkedve Juan.

- Régen az apja felesége voltam. Ő tőle van a kislányom. Az apja idősebb volt nálam huszonöt évvel, volt már egy felnőtt fia, majdnem velem egyidős. Én szerelemből mentem hozzá Arturohoz, de nem telt el sok idő, és beleszerettem a fiába, Adriánba. Elmondása szerint ő is szerelmes volt belém. Egy idő után el akartam mondani Arturonak mondani az igazat, és elválni tőle, de hirtelen szívinfarktusa volt, és meghalt. A végrendeletében mindent Dianára, a lányunkra hagyott, Adriánra semmit. Én voltam megnevezve a vagyon kezelésével addig, amíg Diana nagykorú nem lesz. Mikor letelt a gyászév, Adrian megkérte a kezemet, és összeházasodtunk. Egy idő után egyre követelőzőbb lett, egyre több pénzt akart. Mikor megmondtam neki, hogy most már nem adhatok többet - addig sem adhattam volna -,  megfenyegetett, hogy elraboltatja Dianát, úgy hogy soha nem láthatom többé. Nem engedtem neki. Többet nem adtam neki pénzt. Azt hittem, csak üres fenyegetés. Egyszer azt mondta, hogy meg fog ölni, ha nem íratok rá pénzt. Azt mondta, hogy nem okozna neki nehézséget, mert ő küldte a halálba az apját is. Ekkor megijedtem, szólni akartam a rendőrségnek, de aznap este már jöttek értem. Beutaltatott egy kórházba, azzal az ürüggyel, hogy félrebeszélek, őrjöngök, megijesztve ezzel őt és a lányomat is. Egy kis idő után beutaltak ide, és azóta itt vagyok.

- Istenem! – Juan alig akart hinni a fülének.

- És én ezt hiába mondom el az orvosoknak. Dr. Mendeznek is elmondtam, vagy ezerszer, de az egyik fülén be, a másikon ki. Nem hitt nekem. Ez az új orvos, Dr. Lazar legalább segített kapcsolatba lépnem a lányommal. Beszélhettem vele egy pár szót telefonon, és megtudhattam, hogy jól van, nem bántja őt az a szemét. Ő küldte be a babáját is. Még csak nyolc éves, de úgy beszélt, mintha egy felnőttel beszéltem volna. Sokat gondol rám, de a nevemet nem lehet kimondani a házban. Most Adrián a gyámja Dianának, és ő a kezelője az apja vagyonának. Engem nem érdekel a pénz, csak a lányommal szeretnék lenni.

Victoria sírni kezdett, és csak szorongatta a babát magához. Juan bátorítólag a nő vállára tette a kezét. Halkan elkezdte ő is mesélni a maga történetét. Jól esett beszélni róla. Sokkal jobb volt ennek az idegen nőnek mesélnie, mint minden délután Dr. Mendeznek.

Késő délután megszólalt a csengő, és mindenkinek mennie kellett a saját szobájába. Victoria és Juan megbeszélték, hogy másnap találkoznak újra ugyanitt a kertben.

Juan bement a szobájába, eldőlt az ágyon, és gondolkozni kezdett a délután történteken. Eddig meg sem fordult a fejében, de most hirtelen azt kérdezte magától, hihet-e ennek a nőnek. Egy ilyen helyen őrültek és bolondok vannak. Victoria nem tűnt bolondnak, legalábbis, miután elkezdtek beszélgetni.

- Velarde! – hallotta meg a nevét, amikor nyílt az ajtó, egy őr lépett be rajta. – Látogatója van!

Juan izgatottan felugrott az ágyról. Talán mégis van menekvés. Talán Veronica jött el hozzá végre!

Az őr a látogatószobáig kísérte, ahol be kellett mennie egy szinte üveg szobába. Diego várta őt.

- Diego! Végre! Vigyél ki innen! – kezdte barátjához lépve.

- Juan, ülj le, kérlek!

- Te is tudod, hogy nem vagyok őrült. Akkor őrülök meg, ha itt maradok.

- Juan, nézz oda – mutatott Diego az üvegfal mögé. Ott állt Dr. Mendez is és még két őr. – Hallják, hogy mit beszélünk.

- Nem érdekel. Mondd, hogy kiviszel innen!

- Nem tehetem.

- Miért nem?

- Mert még vizsgálnak téged, és Dr. Mendez szerint még nem gyógyultál meg.

- Mi? Miből gyógyultam volna meg?

- Juan, te nem emlékszel arra, hogy mi történt? Mindenkinek neki támadtál, le kellett kötözni téged, hogy nem árthass senkinek.

- Akkor tudtam meg, hogy Luciana mégsem vetette el annakidején a gyermekünket. Nem tudom, mi történt velem akkor, de ideges lettem. Ha akkor nem vagyok ott abban a gyerekkórházban, akkor soha sem tudtam volna meg az igazat.

- Tudom. De szinte megőrültél attól, amit megtudtál.

Juan sóhajtott egy nagyot.

- Akkor még itt kell maradnom. Meddig?

- Nem tudom. Amíg meg nem gyógyulsz.

Juan nem mondott semmit, csak nézett maga elé.

- Nem érzem magam őrültnek.

- Nem is látszol annak, de az orvosod szerint még itt kell maradnod egy kis ideig.

- Veronica hogy van? Hol van az anyám?

Diego nem válaszolt.

- Miért nem mondasz semmit? Hallottam, amikor még a kórházban voltam, hogy az anyámat elvitték valahova. Hova?

Diego az ablak felé fordult, ahol Dr. Mendez megrázta a fejét.

- Juan, nem mondhatok semmit.

- Mi történt? Mond meg! Veronica miért nem jött be hozzám?

Látszott Diegon, hogy nagyon zavarban van. Dr. Mendez lépett be a szobába.

- Senor Banos, vége a látogatásnak! Kérem, távozzon!

Juan idegesen felállt a székről.

- Addig nem megy sehová, amíg el nem mondja, hogy mi történt!

Dr. Mendez intett a két őrnek, akik bejöttek a szobába, és Juan mellé léptek.

- Kérem, senor Banos, távozzon!

- Diego! Mond el, mi történt!

Az orvos intett a két őrnek, azok pedig közrefogták Juant, és ki akarták vezetni a szobából. Juan viszont kiszabadult a fogásból, és odasietett Diogohoz, akinek megragadta a karját.

- Diego, kérlek! Segíts nekem, én itt fogok megőrülni. Nem tudok semmit a családomról.

- Senor Banos, kérem, távozzon! – szólt most már erélyesebben az orvos.

Diego kétségbeesve nézett barátjára.

- Juan, nem mondhatok semmit! Kérlek, bocsáss meg!

Juan erre megszorította Diego mindkét karját, és rángatni kezdte barátját.

- Kérlek! Mondj valamit!

A két őr erre megragadta Juant, aki egy apró szúrást érzett a karján, és másodperceken belül el is ájult. Egy harmadik őr sietett be egy hordággyal, amire felemelték az ájult férfit, és kitolták a látogatószobából.

- Kérem, ne haragudjon azért, ami történt senor Banos. Ön ragaszkodott ehhez a találkozáshoz, pedig én előre szóltam, hogy még korai.

- Mikorra várható a gyógyulás?

- Ezt nem tudom Önnek megmondani. Ez a látogatás valószínűleg csak hosszabbítani fogja a javulást.

- Nem értem, hogy hogy történhetett ez a barátommal.

- Megfogjuk gyógyítani, ezt megígérem! – mosolygott nyájasan az orvos arca, amibe legszívesebben ököllel csapott volna bele Diego. De inkább visszafogta magát.

- Köszönöm! – mondta, és távozni készült.

- Viszontlátásra senor Banos.

 

Mikor kiért a kocsihoz, idegesen és szomorúan ült be a járműbe. A kezébe temette az arcát, és nem szólt semmit a mellette ülő nőhöz.<

 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...